Ez az európai egység receptje is.
Van egy meglehetősen félresikerült, egészségtelen szemlélet és gyakorlat a nemzeti és egyéb „parádék” alkalmain, a különféle jeles ünnepeken, fesztiválokon, nemzetközi kulturális eseményeken: a fellépők narcisztikus tetszelgése. (Tisztelet a kivételnek!) Ezeken a saját nemzet, nemzetiség, de éppúgy a kisebb egységek: társadalmi csoportok, egyének) érdemeinek és különösségeinek gyakran tapasztalt túlhangsúlyozását és túlburjánzását úgy lehet elkerülni, hogy miközben a magunk értékes teljesítményét, kultúráját, különösségét felmutatjuk büszkén, a más nemzetekére, csoportokéra is nyitott szívvel tekintünk, rácsodálkozunk, értéküket elismerjük, és – ha tetszik – azokból is töltekezünk. Ezt az elvet már Szt István is követte, és erre intette fiát és nemzetét is. No persze, „papíron”ez ma is így van, így kellene legyen, de a gyakorlatban ez az elv sokszor sérül, vagy legalábbis nem érvényesül kellőképpen. Ezen elvből pedig logikusan következik, hogy nem a saját nemzeti vagy csoport-kultúra más nemzetekétől, csoportokétól való eltérését, különösségét, egyedülvalóságát kell kihangsúlyozni (amiből könnyen származhat a magasabbrendűség érzete és törekvése), hanem sokkal inkább a hasonlóságokat, a rokon vonásokat, keresve a közös kulturális gyökereket. Hiszen ez az, ami összehozza az embereket, éspedig nem egy merev, sematikus „internacionalizmus” jegyében, hanem ténylegesen és élőn. Az eltérő sajátosságokból, másságokból pedig érdemes kimazsolázni, ami nekünk különösen tetszik, akár beépítve, felhasználva a magunk kultúrájának színesítésére, gyarapítására, értékének emelésére – mint ahogy az a történelem során egyébként is történt és történik.
Amikor csak mód van rá, a kultúrában – még az un. könnyű műfajokban is – fokozottan élni kell a „közös emberi” vonások, kvalitások felmutatásának lehetőségeivel. Ezért a jövőben a nemzetközi kulturális seregszemléken, rendezvényeken máshová kellene tenni a hangsúlyokat, mint ahogy azt hosszú ideje megszoktuk! A rendezői szemléleten és koncepción mindössze annyit kellene változtatni, hogy a saját nemzeti és csoport-sajátosságok egyoldalú előtérbe állítása és túlhangsúlyozása helyett a jelenlévő különböző nemzetek, nemzetiségek, társadalmi csoportok kultúrájának (pl. népi táncainak, énekeinek) rokon vonásait emeljük ki, a másságait pedig, amellett, hogy értékeljük, avégből is szemügyre vesszük, hogy átvételük, felhasználásuk gazdagíthatja-e saját kultúránkat. (Ezen persze van szakmai és egyéb meggondolni való, hiszen nem feltétlenül!) Ezen a módon ugyanis közelebb kerülhetnek egymáshoz a népek, nemzetiségek, a különféle társadalmi csoportok.
A kultúra nem sportverseny, itt nem kell dobogóra állítani egyik nemzetet sem!
A népek viszonya, barátsága (és ez különösen a szomszéd népek esetében fontos) ily módon új alapokra helyezhető és valódi (nem pedig művi és álságos) közös kulturális perspektíva nyitható számukra. Minél több a kulturális rokon vonás, annál inkább. Legyenek hát a különféle nemzetközi kulturális rendezvények jó alkalmak arra, hogy felfedezzük, megteremtjük egymás kultúrájában a rokon vonásokat! És ne feledjük: erre még az egészen távolinak és egzotikusnak tűnő népek esetében is van lehetőség, mint ahogy az idegen kulturális elemek, motívumok beépítésére is. Mindehhez persze mindenekelőtt alaposan meg kell ismernünk az idegen kultúrákat, miáltal nem csupán közelebb lépünk másokhoz, hanem máris gazdagodhatunk. Hajrá magyarok!
Dr. R. GY. A.
