Hun Kiraly hozzászólása az Eredeti Himnuszunk című íráshoz és Bencze Izabella reagálása a hozzászóláshoz
Eredeti Himnuszunk című írás itt olvasható: https://civilosszefogas.hu/eredeti-himnuszunk/
_______________________________
Hun Kiraly 2019-07-26-n 17:33 közelében
A templomi éneklés – egészen a legújabb időkig, sok helyen még ma is – a lassú, kiegyenlített módja volt a vallásos éneklésnek. Ez nem szomorú vagy vidám, hanem az istentisztelethez illőnek számított, mivel mellőzte a ritmust, és egyáltalán bármit, ami a táncra (erre a világi dologra) indíthatna.
A Himnuszt vallásos költeménynek írta a szerző (aki maga is buzgó gyakorlója volt a hitnek), és eredetileg az egyik református zsoltár dallamára énekelték (mielőtt Erkel Ferenc megzenésítette volna). A zsoltárt pedig lassan, méltóságteljesen és kiegyenlített ütemben énekelték akkoriban (is).
Amikor Erkel Ferenc megzenésítette a Himnuszt, akkor azt a tanácsot adták neki, hogy gondoljon egy templomi istentiszteletre, harangzúgásra, zsoltáréneklésre. És annak az istentiszteleti hangulatát adja vissza a Himnusz dallamával.
A zeneszerző megfogadta a tanácsot, és megírta a Himnusz dallamát “Andante Religioso”, vagyis vallásos, lassú ütemű (szószerint nyugodt lépésben) éneklésmódra: http://erkel.oszk.hu/sites/erkel.oszk.hu/files/hub_ms_mus1_1_a_himnusz_acapella.jpg
Tehát sem a zeneszerző eredeti célja, sem a Himnusz stílusa (vallásos ima), sem tartalma (“bár rosszak vagyunk, szánj meg minket, Isten”) nem egyeztethető össze a gyors ritmusú, pattogós “verbunkos” változattal, amit most próbálnak erőltetni.
Ráadásul az sem igaz, hogy az “eredetihez” való visszatérés volna a cél, hisz akkor mindent úgy kellene énekelni, ahogy Erkel Ferenc – az előbb idézett – példányában látható. Egy vonalas G-én kezdeni (vagyis jóval magasabban), és a két vonalas H-ig kiénekelni (a legképzettebb tenor szólistánkon kívül ma már nem tudja senki). Az eredetihez visszatérni tehát képtelenség, és nem is cél.
Az az háborít fel, mikor álnok módon az “eredethez” való visszatérésről beszélnek. Miközben nem ismerik be, hogy ha nem tudják lecserélni a Himnuszt (még a kommunistáknak se sikerült), legalább megpróbálnak változtatni rajta. Mert a világ megváltozott, felgyorsult, és a Himnuszhoz – szöveges tartalmában és zenei stílusában – nem illik a mai világ. De megpróbálják olyanná tenni, mint a mai világunk. Egyenlőre az éneklés módját akarják megváltoztatni. Pedig az a tartalmát tükrözi. Nyilván, hogy az éneklés módja után a tartalom is változtatásra fog szorulni, mert nem illik a mai világ hozzá.
És az sem igaz, hogy Trianon miatt, 1920 után “lassult le” a Himnusz éneklése. Két példát említek,
https://gramofononline.hu/1524245574/magyar_himnusz (1902)
https://gramofononline.hu/993303240/magyar_himnusz (1905)
H.K.
__________________
Bencze Izabella reagálása a fenti hozzászóláshoz
Tisztelt Hun Király!
Amellett, hogy maximálisan tiszteletben tartom véleményét az „eredeti Himnusz” -egyébként Alaptörvénybe is foglalt- visszahozatala érdekében írt, többek között a CÖF honlapján is közzétett, július 26-án publikációmra, kénytelen vagyok álláspontomat részletesebben kifejteni, mielőtt olvasóinkban téves következtetések alakulnának ki az üggyel kapcsolatban.
Legelőször talán annyit rögzítenék, hogy akik még emlékeznek az elmúlt 12 évben a közéletben kifejtett tevékenységemre, remélem, hogy törekvésemet véletlenül sem hozzák egy szintre a kommunisták bármilyen törekvésével. Nem lecserélni akarom /akarjuk a Himnuszt, hanem visszahozni abban a formájában, amelyben Erkel Ferenc megzenésítette. Úgy gondolom, Erkel Ferenc munkásságának legismertebb kutatója Erkel szépunokája, az Erkel Ferenc Társaság elnöke, Somogyváry Ákos karnagy úr. Ajánlom az Ön, és minden kétkedő figyelmébe a karnagy úr „175 éves a megzenésített Himnusz” címmel megjelent nagyívű írását a Honismeret folyóirat 2019/3. számából. Ebből egyértelműen megállapítható, hogy nem templomi énekre írt ki az akkori Nemzeti Múzeum igazgatója, Bartay András úr pályázatot már 1843-ban sem, Vörösmarty Szózat című versének megzenésítésére. A cél mintegy a reformkori magyar függetlenedési törekvések szimbolizálása, és a hivatalos osztrák Himnusz, a Gotterhalte ellensúlyozása volt, ahogy abban a zsűriben éppen tevékenykedő Erkel írta: „..felserkentéséül azon reménynek, hogy lesz nem sokára egy a hazát keresztülriadó nemzeti dalunk.” Azt a pályázatot Egressy Béni nyerte, és a Szózat azóta is nemzeti énekünk. De a nemzeti himnusz iránti vágy nem lankadt, írja Somogyváry úr, és 1844 február 29-én ismét pályázatot írtak ki, ezúttal Kölcsey Hymnuszának megzenésítésére. 13 pályamű érkezett, az első számú Erkel Ferenctől. Erkel, mint ahogy Ön állítja, nem akkor kapott tanácsot arra, hogy „gondoljon…zsoltáréneklésre”, amikor megkomponálta a Himnuszt, hanem jóval korábban, fiatalkori mesterétől kapott útmutatást egy szent zene megkomponáláshoz. Ha nem veszi zokon, ezúttal inkább hiszek Erkelnek, aki a következőket írta: „Csend van. Ülök és gondolkodom: hát, hogy is kellene ezt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így gondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: Fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek ekkor az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem, és hang hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a Himnusz.”
És akkor nézzük a zenei állításait:
Ön helyesen állítja, hogy a zeneszerző a kottára a tempóra vonatkozóan iránymutatásul az „andante religioso” feljegyzést tette. Ez annyit jelent, hogy „lassan, áhítatosan.” Ugyanakkor ismert a zenében a bpm meghatározás (a metronóm nagyon fontos eszköz a zenében), amely a percenkénti ütésszámot jelzi. Nem tudom, Ön játszik e hangszeren? Magam 14 évig tanultam zongorázni, és a gyakorlásaimban nagy szerepe volt a zenedarabok tempójának. Az andante religioso hivatalos percenkénti ütésszáma 76-108 között van, míg a most, hivatalosan játszott Himnusz bpm-je 60 körül van, ami papírforma szerint a largo (a leglassúbb) tempo iránymutatásának felel meg. Erkel pedig nem largo-ban komponálta a Himnuszt, mint ahogy azt Ön is helyesen állapítja meg. Arról pedig szó sincs, hogy a verbunkos elemek miatt gyors, pattogós zenéje lenne a Himnuszunknak. Méltóságteljes, de felemelő. Az Ön által csatolt 1902 -ből illetve 1905-ból származó felvételek számomra igazi ritkaságként szolgálnak, de valljuk be, hallhatólag semmi közük Erkel eredeti hangszereléséhez, és tempójához. A ma ismert változat pedig Dohnányi 1938-as átdolgozása, aki minden magyaros elemet kivett a műből. A Himnusz lelassulását talán az 1848-as szabadságharc leverésének ténye is okozhatta, miután a Himnusz már népénekké vált (ez magyarázhatja az 1902, 1905-ös felvételek szinte énekelhetetlenné vált lelassulását,) amit csak fokozhatott az 1920-as tragédiánk. Erre vonatkozóan is érdekes, és lenyűgöző közvetett bizonyíték áll kutatók rendelkezésére, de mindezek elemzése nem ennek a pár sornak a feladata. Beszélhetnénk még az énekelhető B-dúr, vagy az Olimpiai Himnusz változatról, a különböző átdolgozásokról, a katonazenekarok egymástól eltérő előadásáról, de csakis hiteles, zenei szakemberek által felügyelt formában. Egy a lényeg, hogy beszéljünk szent zenénkről, és fogadjuk el azt a változatot, amit a mi Erkelünk szánt nekünk, hazaszerető magyaroknak. Nincs kétségem, hogy Ön is hazáját szerető és védő nemzettársunk, de kérem, fogadja el, hogy magam is, és a kezdeményezésemet támogató Barátaim is nemzetben gondolkodó, keresztény, hazaszerető emberek vagyunk.
Kérem, ne alázza kommunistákhoz való hasonlítással azokat, akik nem érdemelték ki ezt a bélyeget, még akkor sem, ha az egy Hun királytól származik.
Üdvözlettel:
Bencze Izabella
__________________________________
Tisztelt Bencze Izabella!
Meg vagyok győződve arról, hogy írásait a jó szándék vezérli. Figyelembe kéne vennie azonban azt a tényt, hogy Dohnányi – az elmúlt évszázad egyik legkifinomultabb ízlésű muzsikusa – hallatlanul nagy alázattal és óriási szakmai tudással nyúlt a Himnuszhoz. Ha Erkel még élt volna, valószínű, megköszöni neki a korrekciókat, melyek egyértelműen Nemzeti Imádságunk fényét, méltóságát, hangzását emelik. Higyje el, ha nem így lenne, màr az első elhangzáskor felemelte volna mutatóujját Bartók és Kodály.
Tisztelettel köszönti:
Dr. R. É. PhD
a zenetudományok doktora
a Graz-i Zeneművészeti Egyetem ny. tanára
______________________________
Bencze Izabella válasza Dr. R. É. PhD asszony részére
Tisztelt R. É. Asszony, kedves Tanárnő!
Köszönöm észrevételét az írásaimmal kapcsolatban, és természetesen teljesen tiszteletben tartom véleményét Dohnányival kapcsolatban. Ugyanakkor jelzem, hogy a „vita” nem Ön és én közöttem van, mert zenetudományi kérdésekben (is) szakértőkre támaszkodom. Engedje meg, hogy a számomra hiteles Erkel szépunoka, Himnusz kutató, Somogyvári Ákos karnagynak a korábbi írásomban említett tanulmányából idézzek: (Honismeret, 2019/3). Somogyvári Dohnányi hangszerelését említi, majd így folytatja: „A történeti hűség kedvéért azonban tisztázni kell, hogy bár ezt a változatot a XX. század egyik valóban legkiválóbb magyar muzsikusa hangszerelte, a kották (majd a felvételek) összehasonlításából mégis egyértelműen kiviláglik, hogy Dohnányi feldolgozása -különösen a magyaros zenei elemek tekintetében, azok teljes elhagyása miatt -az eredeti Erkel műtől lényegesen különbözik. ” (a leírás még folytatódik)
Az viszont, hogy kinek mi jelenti a méltóság és a fény emelését egy zeneműben, valószínű nem egzakt zenetudományi kérdés, még ha a zenetudományban is megvannak a sémák a különböző hatások elérésére. Mint ahogy az is csupán fikció, hogy Erkel milyen korrekciót köszönt volna meg, és főként miért. Magam részéről ebbe a történetbe pedig már végképp nem keverném bele Bartókot és Kodályt, annál inkább szeretném azonban tisztelettel Önt emlékeztetni arra, hogy a magam részéről „csupán” azt kezdeményeztem, mint jogász, hogy amennyiben az Alaptörvényünkben a Himnuszunk Erkel zenéjeként szerepel, akkor az valóban az eredeti, Erkel által megnyert hangszerelésű, és azokkal a zenei elemekkel tűzdelt változat legyen, nem pedig egy mégoly nagy muzsikus, mit Dohnányi által átdolgozott változat, mert az nem az eredeti mű. Ez a megközelítés pedig már tisztán jog-, és nem zenetudományi kérdés.
Szeretettel és tisztelettel üdvözlöm, és még egyszer köszönöm észrevételét
Dr Bencze Izabella
_______________________________________
Komment az “Eredeti Himnuszunk” című írás kapcsán Hun Kiraly hozzászólásához:
Tisztelt H.K.!
Elismerendő alaposságú érveiből kiérződik némi „másként-gondolkodó” hozzáállás is! No nem a Himnusz féltésében, hanem a nemzeti kormány hozzáállásának félreértelmezésében: „…hogy ha nem tudják lecserélni a Himnuszt (még a kommunistáknak se sikerült), legalább megpróbálnak változtatni rajta…” – Vagyis „ezek ilyenek”!Lehet, hogy nem érzékeli igazán, de ez a kormány végre két dologban is emelni szeretne a Magyar Nép kulturális- és életszínvonalán, hangulatán.
Egyfelől lelkesíteni szeretné a nemzetét, „nem kicsit, nagyon”!
Másfelől fel kívánja újítani – vagy legalább is tisztázni –, nemzeti kultúránk évezredes múltú alapjait. S ebbe – sok minden mellett – beletartozik Nemzeti Himnuszunk eredeti megjelenítése is!
Tisztelettel:
B. T.
iparművész (Budapest)
