Kedves Szellemi Honvédők!
Ezúttal egy nem csupán egy írást, hanem egy összetettebb anyagot bocsátunk rendelkezésükre.
Idén, június 15-én ünnepeltük a megzenésített Himnusz 175. évfordulóját, amelynek tiszteletére rendezett ünnepi hangversenyen jelen volt Bencze Izabella, a CÖF egyik alapító tagja. Itt szembesült azzal a ténnyel, amit minden bizonnyal sokan nem tudtunk, hogy az a „szomorú” Himnusz, amit évtizedek óta tisztelünk, és végtelenül szeretünk, az általunk ismert formában nem teljesen ugyanaz, mint amellyel 1844-ben Erkel Ferenc elnyerte Kölcsey Ferenc Hymnusának szövege megzenésítésére kiírt pályázatot. Az eredeti mű verbunkos jellegű, magyaros zenei elemekkel, feszes tempóval, refrénnel, és a felvezető és lezáró részekben Hunyadi dicső nándorfehérvári diadalára emlékező gyönyörű harangszóval. A magyar, nemzeti öntudatra ébredő reformkorban komponált zene akkori nagyjaink – Széchenyi, Kossuth, Batthyány, Wesselényi, Petőfi, Vörösmarty, Kölcsey, – törekvéseihez igazodva nem gyászzene, hanem egy felemelő ima, amely a „víg esztendőket” vetíti előre. Buzdít, lelkesít, és nem búslakodik. 1938-ban Dohnányi Ernő átdolgozásából kikerültek a magyaros zenei elemek, a harangszó, és minden bizonnyal a trianoni veszteség hatására egyre szomorúbb és lemondóbb népénekké vált, és maradt napjainkig a Himnusz. Az Alaptörvényünk kimondja, hogy nemzeti Himnuszunk Erkel zenéje, nem pedig Dohnányi átdolgozott változata! Ezért támogatja a CÖF vezetősége azt a kezdeményezést, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy visszakapjuk eredeti Himnuszunkat, és végre a 100. trianoni évfordulókor már azt üzenhessük vele a világnak, hogy a magyarságot nem lehet megtörni.
Csatoljuk Bencze Izabella indító cikkének online elérhetőségét a Demokrata 29-i (2019. július 17) számából, (illetve magát a kéziratot is egyszerűbben olvasható formában.) Felhívjuk a figyelmüket, hogy a Hír Tv múlt heti Sajtóklub műsorának résztvevői már nyilvánosan a kezdeményezés mögé álltak. Link csatolva, a műsor felénél kezdődik a téma felvetése. A Kossuth Rádió Vasárnapi újság július 21-i adásában a Nándorfehérvári Diadalról szóló riportot követően (a 8. óra utáni idősávban) beszélgetést hallhatnak a felvetésről, amely a Médiaklikk honlapján visszakereshető. Ugyanitt megnézhető az M1 csatornán július 22-én, este a Ma este keretén belül 20. 40-kor kezdődött beszélgetés, amelyben már részt vett Somogyváry Ákos karnagy is, az Erkel Ferenc Társaság elnöke, egyben Erkel Ferenc szépunokája. A Karc FM-en július 23-án reggel ¾ 9 körül, a Hangolóban („nemzeti minimum” felvezető cím alatt) elhangzott riportot a Karc FM archívumában lehet meghallgatni.
(Természetesen a médiumok hanganyagának megtalálását, nem tudjuk garantálni.)
Legyen ismét a mienk Erkel büszke magyaros Himnusza! Elég volt a „merjünk kicsik lenni” szomorú Himnuszból. Merjünk végre büszkén, nagyok lenni eredeti, alkotmányos Himnuszunkkal. Minden okunk megvan rá!
Védjük ezzel is a kereszténységet, nemzeti identitásunkat, összetartozásunkat! Az eredeti Erkel Himnusz hanganyaga a mellékelt linken hallgatható meg.
CÖF-CÖKA vezetősége
Sajtóklub (2019.07.15.) – HÍR TV
https://www.youtube.com/watch?v=SAUQvFhBBzQ
Eredeti Erkel Himnusz hanganyaga:
https://drive.google.com/open?id=1ZUgohIXYZDNcroeNEus2JoJHrHIFE1IR
A templomi éneklés – egészen a legújabb időkig, sok helyen még ma is – a lassú, kiegyenlített módja volt a vallásos éneklésnek. Ez nem szomorú vagy vidám, hanem az istentisztelethez illőnek számított, mivel mellőzte a ritmust, és egyáltalán bármit, ami a táncra (erre a világi dologra) indíthatna.
A Himnuszt vallásos költeménynek írta a szerző (aki maga is buzgó gyakorlója volt a hitnek), és eredetileg az egyik református zsoltár dallamára énekelték (mielőtt Erkel Ferenc megzenésítette volna). A zsoltárt pedig lassan, méltóságteljesen és kiegyenlített ütemben énekelték akkoriban (is).
Amikor Erkel Ferenc megzenésítette a Himnuszt, akkor azt a tanácsot adták neki, hogy gondoljon egy templomi istentiszteletre, harangzúgásra, zsoltáréneklésre. És annak az istentiszteleti hangulatát adja vissza a Himnusz dallamával.
A zeneszerző megfogadta a tanácsot, és megírta a Himnusz dallamát „Andante Religioso”, vagyis vallásos, lassú ütemű (szoszerint nyugodt lépésben) éneklésmódra: http://erkel.oszk.hu/sites/erkel.oszk.hu/files/hub_ms_mus1_1_a_himnusz_acapella.jpg
Tehát sem a zeneszerző eredeti célja, sem a Himnusz stílusa (vallásos ima), sem tartalma („bár rosszak vagyunk, szánj meg minket, Isten”) nem egyeztethető össze a gyors ritmusú, pattogós „verbunkos” változattal, amit most próbálnak erőltetni.
Ráadásul az sem igaz, hogy az „eredetihez” való visszatérés volna a cél, hisz akkor mindent úgy kellene énekelni, ahogy Erkel Ferenc – az előbb idézett – példányában látható. Egy vonalas G-én kezdeni (vagyis jóval magasabban), és a két vonalas H-ig kiénekelni (a legképzettebb tenor szólistánkon kívül ma már nem tudja senki). Az eredetihez visszatérni tehát képtelenség, és nem is cél.
Az az háborít fel, mikor álnok módon az „eredethez” való visszatérésről beszélnek. Miközben nem ismerik be, hogy ha nem tudják lecserélni a Himnuszt (még a kommunistáknak se sikerült), legalább megpróbálnak változtatni rajta. Mert a világ megváltozott, felgyorsult, és a Himnuszhoz – szöveges tartalmában és zenei stílusában – nem illik a mai világ. De megpróbálják olyanná tenni, mint a mai világunk. Egyenlőre az éneklés módját akarják megváltoztatni. Pedig az a tartalmát tükrözi. Nyilván, hogy az éneklés módja után a tartalom is változtatásra fog szorulni, mert nem illik a mai világ hozzá.
És az sem igaz, hogy Trianon miatt, 1920 után „lassult le” a Himnusz éneklése. Két példát említek,
https://gramofononline.hu/1524245574/magyar_himnusz (1902)
https://gramofononline.hu/993303240/magyar_himnusz (1905)