Az európai parlamenti választás a szó szoros értelmében lezajlott. Ezután az érintett országok polgárainak jó lenne, ha a képviselők ambíciói helyes irányba fordulnának.
Az irány a választópolgárok képviselete és bizalmuk megőrzése. A parlamenti pártfrakciók hatalmi harcai fölé kell hogy kerekedjen az unió egységének primátusa. A civil világ rájött, hogy a különböző eszmék szétporladtak, azokat csak egyes politikusok hordozzák, fölöslegesen ólmot cipelve hátizsákjaikban. Az államok parlamenti választásain fehéren-feketén kiderül a választópolgárok pártszimpátiája. Számtalan példa mutatja, hogy az emberek nem ragaszkodnak pártok által képviselt, legtöbb esetben már romba dőlt ideológiákhoz. Voksaikat az előző ciklus elemzett gyakorlata alapján azoknak adják, akiktől életkörülményeik javulását várhatják.
A nemzeti választások időpontja nem igazodik az európai parlamenti választáshoz. Így lehetséges, hogy az ellenzékben lévő pártok győzelmet szerezve jelentősen megerősödhetnek, miközben hazájukban leszerepelt, bukott pártok által jelölt uniós parlamenti képviselők évekig visszaélhetnek pozícióikkal. Sokszor láthatjuk, a rögzített státusukat arra használják fel, hogy saját népük többségi akaratát semmibe vegyék. Pártjuk utasítására igaztalan, koholt vádakkal próbálják rávenni az unióban regnáló párttársaikat az országukban működő legitim hatalom megdöntésére.
A pártpolitikák értékelése a szuverén államok joga, aminek objektivitását a szubszidiaritás elvének szigorú betartása garantálja. Az unióhoz csatlakozó államok meghatározó időpontban dönthettek a közösség törvényeinek elfogadásáról. Ez azzal járt, hogy a közösségi jogokat átvezették saját törvényeik közé. Innen kezdve kellene beszélnünk egyenrangú államokról.
Az uniót alapító atyák érezték, hogy legfőbb feladatuk az erős gazdasági együttműködés megteremtése és az ebből fakadó előnyök közös realizálása (lásd: Európai Szén- és Acélközösség).
Az uniós jogok védelmét az Európai Unió Bírósága gyakorolja. Reményeink szerint ott a kettős mérce fel sem merülhet. Más a helyzet, amikor az Európai Bizottság és az Európai Parlament pártpolitikai erőfölényben hoz sokszor szakmailag és jogilag sem alátámasztott, konszenzus nélküli törvényeket a saját érdekeinek érvényesítésére. Az elmúlt ciklusban kedvenc téma lett az intézkedésekkel nem egyetértő tagállamok jogállamiságának támadása és vélt korrupciós ügyek előhozatala. Ez esetekben világossá vált, hogy pártérdekű leszámolásra készültek jelentések, és a tagországok kormányának megbuktatása volt a cél.
Amikor a volt szocialista országok és a V4-ek kerültek célpontba, véletlenről nem beszélhetünk. A nemzeti érzelmű lakosság és kormányaik regulázásáról győződhetünk meg.
A kelet és közép-európai népek tiszteletet és megértést várnak. Nálunk demokráciáról 1990 óta beszélhetünk. Ezzel szemben Nyugat-Európában a kialakult klasszikus társadalompolitika közel ötvenéves előnyt élvez. Azt se felejtsük el, hogy ők nem szenvedték el a kommunista elnyomást és a szovjet gyarmatosítást. Éles látásukat segíthetné a volt NDK társadalmi rendszerének ma is érezhető, nehezen múló hatása.
Magyarországon senki sem kérdőjelezi meg, hogy a nehezen kivívott szabadságunk féltve őrzött kincsünk. Európa közepén a hovatartozásunk sem elvitatható. Európa a tágabb hazánk. Érte dolgozni, ha kell, megvédeni bármikor készen állunk. A gyarmati évek alatt tapasztalttá váltunk, és féltett sorsunk miatt érzékenyebbek vagyunk.
Reményeink szerint az EU-ban most új időszámítás kezdődik. A társadalmi és gazdasági érdekek hátrébb szorítják a pártpolitizálás önös rendszerét. Minden egyes szuverén állam feladatává válik Európa biztos és szebb jövőjének építése. Ha az Európai Bizottság szakmaisága megerősödik, nem lesz szükség idegenkezűségre, saját javukat szolgáló „pénzeszsákok” önző tanácsaira.
Bízzunk az új vezetésben, javítsuk ki együtt a fellelhető működési rendszerhibákat. Az EP és az EB reagáljon érzékenyen a polgárok kezdeményezéseire. Segítse a civilek javaslatainak bürokráciamentes célba juttatását.
Az európai polgárok többségükben az egységes Európa hívei, az összefogás és az erőszakos centralizáció azonban különböző fogalmak. Erős uniót több módon lehet elérni, példaként a hegy csúcsára is több oldalról vezet fel az út. Korántsem bizonyított, hogy a föderációs irányítási forma a leghatékonyabb megoldás. Részrehajlás nélküli irányítással a közös érdekek egyformán kielégíthetők.
A tagállamok békés, korrekt versengése egyenként is az erősödésükhöz vezet. Az erős uniós országok pedig összeadódva erős uniót jelentenek. Az uniós intézményrendszer nem veheti át az európai országok közvetlen irányítását. Nincs az a szuperállam, amely képes lenne az egyre bővülő közösség tagországainak sajátos feladatait ellátni.
Nem föderációra van szükség, hanem bivalyerős kohézióra. A kontinensek versenyében így törhetünk az élre. Eszközünk legyen a gazdaságra és a gazdaságpolitikára koncentrálás. A politikai globalizmusra mondjunk nemet, ugyanakkor a globalizáció gazdasági nyertesei állítsák meg a gazdasági bevándorlást, fölöslegesen ne terheljék Európát párhuzamos társadalmak létrehozásával. Legyen a feladatuk szolidaritással és jó üzleti érzékkel a Közel-Kelet és Afrika népeinek helyben tartása. Beruházásokkal teremtsenek munkahelyeket, emeljék az ottani életszínvonalat, közben hallgassanak a magyar közmondásra, miszerint jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint.
Szerző: Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnöke
Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190712-foderacio-vagy-kohezio
