Az IMF világméretű árnyékkormánnyá vált, amely a világgazdaság eddigi rendszerének fenntartása érdekében tudatosan nyirbálja a nemzetállamok önállóságát, és ezzel kérdésessé teszi szuverenitásukat. Egy üzleti vállalkozás azonban nem válhat világkormánnyá! A világgazdaság nem működhet tovább az eddigi formában. Új utakat kell keresni, és Magyarország az új kormány segítségével most az elsők között lehet a kitörési pontok meglelésében. Miközben a világ legtöbb állama egyelőre még csak a felismerésig jutott, hogy új pénzügyi szemléletre van szükség, és keresi a lehetséges megoldásokat – a magyar kormány az örökölt kényszerhelyzetben már a gyakorlati változtatásoknál tart. A frissen törvénybe iktatott bankadó az igazságosabb közteherviselést szolgálja. Ezzel a pénzszektor által becsapott embereknek nyújt szorult helyzetükben lélegzetvételi lehetőséget. Már azt is tudjuk, hogy a bankadót nálunk gazdagabb országok is be fogják vezetni. A világ vezető államai tehát ugyancsak tisztában vannak vele, hogy az elszabadult hajóágyú módjára viselkedő pénzhatalom korlátok közé tereléséhez szükség van új gazdaságpolitikára. Ellenkező esetben egyik válság a másikat fogja követni.
Aki a helyzetünket ismeri, nem csodálkozhat, hogy a pénz mindenhatóságát hirdető gazdaságpolitikával éppen egy ilyen „kis” állam száll az elsők között szembe. Magyarország helyzete ugyanis egyike a legveszélyeztetettebbeknek. Már nincs semmi, amit a mindenható bankok oltárán feláldozhatnánk. Csak az emberáldozat maradna…
A rendszerváltáskor megtehettük volna, hogy nem fizetjük vissza a kádári időszak felhalmozott adósságát, de ezt nem tettük meg, szemben másokkal – például Lengyelországgal.
A paktumos demokrácia hátizsákját cipelve ugyan, de 2002-re mégiscsak kilábaltunk az adósságcsapdából. Ebben az időszakban, a gazdasági megszorítások súlya alatt nyögve, nem vittük végbe a totális politikai rendszerváltást, amelyet más posztkommunista országok bölcsen azonnal végrehajtottak. Ennek köszönhetően 2002-ben sunyi módon, akkor még tetszetősnek tűnő ideológiák álruhájában, visszavette a hatalmat az az erőcsoport, amelyet mára már így definiálunk: a pénz hatalmát mindenek fölé helyező, azt kiszolgáló posztkommunista-neoliberális hatalmi rendszer. Ugyanígy ma már azt is világosan látjuk, és a jövőbeni cselekvéseink érdekében tudatosítanunk kell: a 2002. évi választásokkal Magyarországon rendszervisszaváltás történt! Ez a tény igazolja Orbán Viktor miniszterelnök álláspontját, aki szerint egy alapjaiban romlott rendszert nem lehet javítgatni, megreformálni – csak eltörölni, és helyette egy újat létrehozni.
2002-től nem más történt, mint hogy a regnáló hatalom, a globális világ pénzembereivel és intézményeivel kötött paktumok alapján, „modernizáció” címén nem az államot, hanem a kommunizmus bázisául szolgáló működési elveket modernizálta. Az újra hatékonnyá tett régi rendszert a nemzetközi pénzvilág kizárólagos szolgálatában álló hatalmi elit működtette. Ez az elit nem más, mint a sokunk által jól ismert pártos „élcsapat”, amely ezúttal is az ország eladásának és gyarmati sorba züllesztésének piszkos munkáját végezte el, megbízható módon és lelkiismereti aggályok nélkül. Ne kerteljünk: egy bűnszövetkezet jött létre, amely mára lelepleződött, és előbb-utóbb szembe kell néznie a törvényes igazságszolgáltatással.
Összefoglalva tehát: 1989-ben a régi és új politikai erők közötti paktumok országává váltunk, ahol nem történt meg az egyértelmű szakítás a kommunizmussal, ahol a változások átmeneti és ideiglenes intézkedésekben öltöttek testet. 1998 és 2002 között az első Orbán-kormány megkezdte egy nemzeti alapokon álló új rendszer kiépítését, de azt az akkor már nyilvánvalóan egymást segítő posztkommunista és liberális erők, a mögöttük álló külföldi tőke segítségével, letörték. Így érkeztünk el 2002-ig, amikor – akkor még álarcban – megtörtént a rendszer-visszaváltás.
És ma, 2010-ben, mit tehetünk?
Az ország szuverenitásának megőrzése mellett a legfontosabb az új alapokon, patrióta szemléleten nyugvó társadalmi és gazdasági rendszer felépítése. Ez csak akkor megy, ha a nemzetközi szerződéseket maradéktalanul betartjuk, és az adósságállományt minél előbb a normális szintre csökkentjük. Ezenközben az uniós tagságból adódó súlyunkat is kihasználva, mindent meg kell tennünk, hogy lelepleződjék az a kísérlet, amely ideológiai alapon – nevezzük „mammonizmusnak” – világuralomra törekszik. Lopakodva, a „szabadságjo-gokra” hivatkozva érkezik, de közben az egyes embert, a nemzeteket és az államokat megillető szabadságjogok valóságos érvényesülését ugyanolyan súlyosan veszélyezteti, mint elődei, a nácizmus és a kommunizmus.
Fogalmazhatunk úgy is: a bankok széfjeiben világszerte időzített bombák ketyegnek.
