A CÖF-CÖKA kiáll a munkavállalók mellett

Tisztelt Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és Elnökség!

Gratulálok és nagyon örülök ennek a döntésüknek, hogy törődnek a magyar munkavállalói társadalom biztonságérzetével. Nekem ez hiányzott, nem szeretem az erőből való politizálást, intézkedést.
A CÖF-CÖKA eddigi szellemiségéhez illő volt ez az intézkedésük.

Hálásan köszönöm és engem, mint nemzeti érzelmű nyugdíjast is megnyugtatott.
Békés, örömteli és sikerekben gazdag Újesztendőt kívánok Önöknek:
Dr. H. T.-né
_____________________________________________________________________

Tisztelt CÖF,
Érdekes, arról most senki sem beszél, hogy az ellenzék forszírozta ki, hogy a multi áruházak, plázák, stb. vasárnap is nyitva tartsanak. Szerintem az sokkal inkább rabszolgatörvény. A vasárnapi pihenés járna a kereskedelmi dolgozóknak is.
Üdvözlettel,
T.-né M.
_______________________________________________________________________

Tisztelt CÖF- CÖKA Vezetősèg!

A magyar munkavàllalòk melletti kiàllàs ès szolidaritàs kiemelten fontos a mostani tàrsadalmi helyzetben, amikor tùl sok magyar ember gondolkodik a nyugat euròpai kivàndorlàson.

Meggyöződèsūnk szerint a tùlòratörvèny mòdositàsàban hibàzott a Kormàny, mert azt egy szèleskörű tàrsadalmi ès a szakszervezetekel törtènő egyeztetès ès a lakosàgal valò konzultàciòk utàn kellett volna bevezetni. Semmi sem indokolta ugyanis a törvèny elhamarkodott, èppen Karàcsony elötti napokra valò ìdőzitèsèt!

A BMW vagy màs multinacionàlis vàllalatok valòszinūleg e törvèny màrciusi bevezetèsèt is simàn kivàrtàk volna, lett volna bő 2 hònap a törvèny pozìtiv kommunikàciòjàra.

Ūdvözlettel, L.F.
Őrtàr Alapitvàny
Keresztèny Őrtàr lengyel- magyar baràti kör

_________________________________________________________________

Amit a liberális banda művel Hazán ellen, ez kimeríti a hazaárulás fogalmát.

Anno, aki merte kritizálni az „elvtársakat” legjobb esetben „csak” börtön járt érte, de az is előfordult, hogy akasztottak. Túl sokat megengednek maguknak, miért nem lehet az ilyeneket letartóztatni? Legalább májusig.? Átéltem a háború borzalmait, aztán a sztálini, rákosi, kádár korszakot, mindenre emlékszem, nehéz életünk volt. Hála Istennek a környezetemben élők, de akiket még távolabbról ismerek, mindenki a mostani

Kormány mellett áll, segíti, ahogy tudja. Tisztelettel: F. J.-né
_________________________________________________________________

Gratulálok a kezdeményezéshez !
Tisztelettel: T. Zs.
_________________________________________________________________

Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek, de szeretnék bízni abban, hogy kormányunk nem téved a túlóra törvénnyel kapcsolatban. Minden munkaadó betartja a fizetési kötelezettségét és mindig a tárgyhónapban fizet. Ezért bízom abban, hogy nem lesz sok munkájuk. De ha mégis sok sikert minden munkavállalónak. Munkájukhoz további sikereket és kitartást kívánok.
Üdvözlettel: P. M.-né
_________________________________________________________________

Köszönjük a jó kezdeményezést, reméljük nem sok dolguk lesz. Jó egészséget és sok-sok türelmet.
Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!
S.-né H. É.
nyugalmazott középiskolai tanár, Pécs
__________________________________________________________________

Ez igen!
Tisztelt CÖF-CÖKA! Remek ötlet, gratulálok!!!
Tisztelettel: V. A.
__________________________________________________________________

Tisztelt CÖF-CÖKA Vezetősége!

Gratulálok! Remek! Tisztelettel, köszönettel…E. V.
___________________________________________________________________

GRATULÁLOK ! Nagyon jó írás, jó kezdeményezés !!
Valóban így panaszt emelhet aki fenyegetve érzi magát anélkül, hogy törni-zúzni kényszerülne az utcán.
Az Önök kezdeményezése KITŰNŐ.

Tisztelettel: Dr K. L.-né
____________________________________________________________________

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!