Tudjuk, a hübrisz nagyon régi, ókori görög fogalom. Magyarul önteltséget, gőgöt jelent. A keresztény Biblia szerint maga a megtestesült bűn, amelyben az ember elfeledkezik Isten elsőbbségéről és önmagát helyezi Isten helyébe. Önmagát helyezi a legfőbb helyre, mert mindenhatónak hiszi magát.
A mitológia szerint, ha valakinek a hübrisz határozta meg a magatartását, az olyan bűn volt, amelyet Nemeszisz, a megtorlás istennője a legjobban büntetett. Úgy tűnik tehát, mindegy, hogy mit vizsgálunk: a görög mitológia és a keresztény Biblia egyformán ítél. Az az emberi gyarlóság, amely gőgbe, teljes elbizakodottságba torkollik, erkölcsileg mindenhol, minden korban és mindenképpen elítélendő.
A bölcs magyar közmondás szerint a fák nem nőnek az égig. Ezt arra mondjuk, hogy a sikereknek is megvannak a természetes korlátai, határai. És azt is tudjuk, hogy a fellengzős, maguktól elszállt emberekre, nemzetekre előbb-utóbb bukás vár.
Talán soha nem volt aktuálisabb a hübrisz kérdésének felvetése, mint napjaikban. A választási kampányban az ellenzék oldaláról csupán önteltséget, elbizakodottságot, gőgöt, gyűlöletet tapasztaltunk. Fellengzős kijelentések, fenyegetések, felszólítások, hazugságok, vádaskodások repkedtek abban a sajtóban, ami szerintük állítólag nincs, de ha van is, nem szabad. Pár százalékot elérő pártocskák állítottak miniszterelnök-jelölteket, árnyékkormányt.
Egyikük végtelen elbizakodottságában a magyar népet, nemzetet egy személyben megtestesítő köztársasági elnököt is megfenyegette, utasította, kizárólag a „demokrácia” jegyében. Aránytévesztések, hazugságok, rágalmak az önpusztítás jegyében is, amit nem az egészséges önbizalom, hanem az elszállt gőg határozott meg.
A hübriszt követő nemezis, azaz bosszú azonban most is bekövetkezett. Kötelezően. Nem a győztes pártkoalíció, hanem a sors büntette a gőgöt. Mert a sors bizonytalansága előbb-utóbb, de büntet. Az ellenzék nagy része eltűnt. Ez a sors vár a kormánybuktatást célzó tüntetések szervezőire is, akik önteltségükben, külső anyagi és erkölcsi támogatásuk biztos tudatában hisztérikusan szembemennek több millió nemzettársuk akaratával, mert képtelenek a demokrácia alapelveit felfogni és tudomásul venni.
És persze a nemezis vár előbb-utóbb Soros Györgyre és szervezeteire is, mert nem lehet büntetlenül átvenni Isten szerepét. Nem lehet büntetlenül törvényt szabni a törvényhez való alkalmazkodás helyett, tartja a Biblia. És főként nem lehet a káosz törvényét büntetés nélkül megszabni, erővel fenntartani, a természetes emberi és társadalmi reakciók helyett a reflexivitás erőszakos és minden logikát felborító törvényét kitalálni és a világra erőltetni.
Ismerjük a hübrisz legismertebb bibliai példáját, amikor a sátán lelkében megjelent a gőg, a büszkeség és a meggyőződés, hogy ő több Istennél. A bibliai példa Soros és társai személyében sokunk számára élővé vált. De végtelen gőgjük miatt nemezis vár előbb-utóbb mindazokra, akik az unióban és a világon mindenütt hazugságokra, álságos jogokra, árulásokra alapozva helyezik magukat a tévedhetetlenek Olimposzára.
Az élő példa Martin Schulz. A névsor pedig jövőre teljessé válik majd, az uniós választások után. De erre a sorsra jutnak mindazok, akik nemzettársainkként hazájukat elárulva, alaptalan vádaskodásokra alapozva gőggel és elbizakodottsággal osztják az észt, a demokráciát, no és a büntetési javaslatokat saját országuknak. Annak az országnak, amely megint azt mondta: elég volt!
De vigyázzunk mindnyájan a gőgre! Nem véletlenül mondta Orbán Viktor győzelmi köszöntőjében, hogy „Győztünk, de most kell szerénynek lenni, mert most van mire.” Nagyon mély értelme van ezeknek a szavaknak. Mert a sors bizonytalansága és a hübriszért járó bosszúja nem csupán ellenzéki oldalon működik.
Vegyük komolyan a magyar nemzettel igazán szimpatizáló, de minket, történelmünket külső, objektív szemmel megítélő történész, Bryan Cartledge szavait, amelyeket történelmünk XVI. századi elemzése során fogalmazott meg a Trianon egy angol szemével című művében. „Magyarország gyakran tragikus történelme során, nem utoljára, a hübriszt követte a nemezis, az elbizakodottságot a végzet.” Ezúttal ne essünk a gőg bűnébe. Sem mi, választók, sem a kormányzó erők, sem egyenként a parlamentbe juttatott képviselőink. Ha volt eddig hiba, ki kell küszöbölni. Ha volt olyan politikus, aki már korábban a gőg bűnébe esett, meg kell tőle válni. A tét óriási.
A tét nem csupán nemzetünk, értékeink és kereszténységünk megmaradása, hanem Európa jövője is. Ebben az Istentől ránk ruházott harcban most nem az egyéni boldogulás a fontos. Az ellenerők a választás gigantikus győzelme után még szorosabbra zárnak, és semmi nem lesz nekik drága.
Világviszonylatban is mindent el fognak követni, hogy végtelen gőgjükben egy utolsó csapást mérjenek erre az országra és természetesen a harcunkat megtestesítő régi-új kormányfőre. Mikroszkóppal keresik a legkisebb hibát, a legkisebb gőgöt, a legkisebb visszaélésgyanút, és kegyetlenül lecsapnak majd minden hibára. Hiába fürdenek ők a hazugságok és az aljasság tengerében.
Most még úgy tűnik, többen vannak és nagyobb az erejük, mint a mienk. Lehet, hogy több a pénzük, nagyobb a hangjuk, de nagyobb az őket behálózó hazugság és az őket elöntő gőg is. Ezért ha mi erkölcsileg tiszták, szerények, de elszántak maradunk, elvetjük az önteltség legkisebb kísértését is, az ellenerőknek nem lesz esélyük.
A szerző jogász
