Mutálódó vírusok

Világunk kénytelen elviselni, hogy a legyőzöttnek hitt vírusok mutálódnak, és egyre veszélyesebb formákat öltve támadják az emberiséget

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200310-mutalodo-virusok

Az aktualitást most a koronavírus jelenti. Nincs ez másképpen a politikai izmusok világában sem. Fel kell készülnünk a világunkat többször pusztulás szélére sodró bolsevizmus, nácizmus, fasizmus, kommunizmus mutált változatainak érkezésére és egyre őrültebbé váló támadásaira.

A jelenség megértéséhez érdemes a szellemi honvédők nagyszámú egyező véleményére támaszkodni. Bár úgy tűnik, hogy a felsorolt izmusok által közvetített ideológiák hatása meggyengült, és immunrendszerünk már-már védelmet nyújt, mégsem érezhetjük magunkat biztonságban. A hatalomszerzés megszállottjai méregkeverő laboratóriumaikban előállították a liberalizmus mutánsát, a liberálfasizmus ideológiáját. A pénz, paripa, fegyver urai előre felkészített politikusi hátterükkel a már kevésbé hatékony izmusokból kivonták a még bennük létező méreganyagokat, összeállítva a liberálfasizmust. Ez a „gyógyszerként” kínált termék már kismértékben is tudatzavart okoz, drogszerű fogyasztása a közösségekben halálos csapást jelenthet.

A háttérben meghúzódó pénzmágnások, oligarchák pénze elégséges volt a média egy részének felbérlésére, segítségükkel „paripára” lehetett (fel)ültetni a migránsok elszegényedett hadseregét. És a fegyverek? Megérkezett Európába a terrorizmus, kialakultak a no-go zónák, láthatjuk a földfoglalást, azaz pontosabban a honfoglalást.

A kontinensre szabadított hadsereget útjukon a Soros-féle NGO-k kísérik, bezsebelve pénzeiket, majd a befogadással szemben álló országok kormányaira nem szégyellnek jogi nyomást gyakorolni. Az EU parlamentjében ülő ultraliberálisokkal támadják a szuverén országok jogállamiságát. Ezzel a kör bezárult.

Tegyük fel a kérdéseket, vajon hol rejtőznek és hallgatnak a migránsáradat szervezői? Kik a felelősek az átvert migránsok tengeri katasztrófáiért? Kik okozzák a görög–török konfliktust? Európa érdekében a NATO vezetése miért nem hat a szövetségben helyet foglaló Törökországra a többi NATO-tagország polgárainak védelme érdekében?

Ennyi talán elég ahhoz, hogy világosan lássuk, a nagyhatalmak, volt gyarmatosítók tesznek Európa polgárainak érdekeire. Sajnos igazzá válik, hogy „közös lónak túros a háta”. Kívánságunk szerint ne így legyen! Európa szellemi honvédői, regnáló kormányai polgárainak többsége sokat tehet szuverén nemzeteiért. A magyar kormány azon kevesek közé tartozik, amely polgárainak sorskérdéseiben vállalja és képviseli a rendszeresített népszavazás és a népi konzultációk eredményeit. Ezért kaphatta meg harmadszorra is a kétharmados bizalmat. A népfelség tisztelete egységbe kovácsolta a magyarokat, ennek eredménye a külpolitikai és a gazdasági siker.

Ugyanakkor látjuk, hogy az ellenzéki pártok vezetői az út szélén hagyták szavazóikat. Egyéni érdekeik felülírták választóik autentikus képviseletét, azaz politikai irányultságát. Sorra ülnek fel a DK-s gőzösre, amely a liberálfasizmus és az újkori gyarmatosítást jelentő föderális Európa sínpályáján száguld.

A Gyurcsány-klán köztársaságról papol, miközben sorra fojtja meg a demokrácia alapját képező különböző ideológiák képviseletére alakított ellenzéki pártokat. A szélsőbal és -jobb felszámolja a pluralitást. Kialakult egyező programjuk, az Orbán-kormány megdöntése.

A pénz- és hatalmi éhségben szenvedő népszerűségüket vesztett pártok vezetői egy vacsorameghívásért bódultan hallgatják azt az embert, aki csődbe vitte Magyarországot. Saját MSZP-s párttársai arcába csapta, hogy hazudott a nap minden szakában. Az általa vezetett kormány tagjai csak az offshore cégekre és a rablóprivatizációra koncentráltak, amely az államkincstár kifosztásához vezetett. Napokig sorolhatnánk az országrontás elemeit. „Mekk mester” alkalmatlan volt miniszterelnöknek. Ezt igazolta Medgyessy Péter megpuccsolása és a 2006-ban történt békés tüntetők közé lövetés. Közerkölcshöz történő viszonyulását is hazugsággal tetézte, amikor arról számolt be, hogy kéthetente bérmálkozik. Az általa elképzelt ellenzéki piramis csúcsára úgy lépked, hogy elárulta az MSZP-t, majd megalapította a DK-t. Az árulások sorát családi alapokra helyezve folytatja Brüsszelben. Munkássága most már nem az MSZP-ről szól, hanem a magyarságról. Többek között azon élemedett hölgyekről, urakról, akik a Kádár-rendszerben viszonylag jól éltek, és megrögzött ideológiai alapon reménykednek, hogy Gyurcsány megtér, és visszaadja a pénzt, amit nyolc év alatt elvett tőlük. A DK ígérvényei nem változnak, továbbra is az emberek félrevezetésére alapoznak. Politikai állásfoglalásaik Magyarország határainak megnyitását célozva, elősegítenék az emberek és köztük a nagyszülők lakásainak, hétvégi házainak elfoglalását a ránk törő, illegálisan érkező migránsoknak. Mint kormányzásuk alatt tették, ismét lakosságunk nyakába akasztanák a devizahiteleket, amit soha nem tudnánk visszafizetni. Lenne nyugdíjcsökkentés a nemzetközi helyzetre hivatkozva, indokként felhozva, hogy mindez a világgazdaság hanyatlása miatt következik be. Nem engedjük, hogy a felsorolt gaztettek a feledés homályába merüljenek.

A mantrázás mellett itt az ideje, hogy a nemzeti média irányt váltson. A CÖF–CÖKA-hoz érkező levelekben azt javasolják, ne vitázzunk olyanokkal, akiknek csak egy programpontjuk van, a hatalom visszaszerzése mindenáron. Ezekkel az ellenzéki vezetőkkel nem lehet közös társadalmat létrehozni. Éppen ezért a nemzeti érzelmű médiának, hírportáloknak, Facebook-csoportoknak a velük történő foglalkozás helyett nap mint nap a józan magyar többség által létrehozott eredményeket kell közvetíteni. A napi műsorszerkesztés és írásos kommunikáció a társadalom tagjai által megfogalmazott kérdésekre korrekt megközelítéssel, tényekkel válaszoljon.

Szólítsuk meg az ingadozókat és a fiatalokat, saját érdekeik mentén adjunk szereplésükhöz nyilvánosságot. Szorítsuk korlátok közé az ellenzéki hazudozók médiaszereplését. Ne alacsonyodjunk le odáig, hogy néhány tévéadásban kocsmai vitákba bonyolódjunk. A pártpolitikai vitáknak a parlamentben van a helye. A közerkölcs szabályainak betartása ott is kötelező.

A szabad véleménynyilvánítás nem jelentheti a hazugságok özönének meghallgatását. Drága mulatság az országépítésre felhasználható időnk pocsékolása, ha ellenzéki megmondóemberek saját térfelünkről butíthatnak.

(A szerző a CÖKA kuratóriumának elnöke)

 

 

 

Szerző
Csizmadia László
CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!