Válasz az Európai Parlamentből

Tisztelt Barátaim!

Dr. Navracsics Tibor úr mellett szóló leveleink sokaságára az Európai Parlament bürokratáinak válaszlevelét magyar fordításban az alábbiakban olvashatják. Már az is megtisztelő, hogy a levélírókat válaszra méltatták és biztos-jelöltünk meghallgatásának programtervezetét megküldték.

Reméljük, hogy a sok száz levélben megfogalmazott ajánlásunk meghallgatásra talált. Figyeljük a meghallgatáson elhangzottakat és drukkoljunk Dr. Navracsics Tibor sikeres szerepléséért. Bízzunk abban, hogy a szakmaiság felülemelkedik a politikai érdekeken.

Dr. Csizmadia László
az állampolgári kezdeményezés elindítója

 

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Az Európai Parlament (EP) elnöke, Martin Schulz úr, megkapta levelét Navracsics Tibor biztos-jelölt ügyében.
Az elnök felkérte az EP Lakossági Érdeklődések Osztályát a válaszadásra.

Jean-Claude Juncker elnök úr által javasolt biztos-jelölteket az Európai Parlament Bizottságai szeptember 29-től október 7-ig fogják megvizsgálni.

Navracsics Tibor az Oktatásért, Kultúráért, Ifjúságért és Állampolgárságért felelős biztos-jelölt. Meghallgatása október 1-én, szerdán, 18-21 órakor lesz a Kulturális és Oktatási Bizottság előtt. Ezt a meghallgatás, mint minden biztos-jelölt meghallgatását, az Európai Parlament weboldalán élőben közvetítik.

Az Európai Parlament a jelölteket az általános alkalmasságuk, európai elkötelezettségük és személyes függetlenségük alapján értékeli. Vizsgálja továbbá leendő tárcájukhoz szükséges tudásukat és kommunikációs készségüket, és ez megerősítheti azokat a nézőpontokat, ami alapján Juncker elnök úr javasolta a tárcák kiosztását.

Amint a meghallhatások véget érnek, minden bizottság kiértékeli azokat és értesíteni fogja az Elnökök Tanácsát, vagyis az EP elnököt és a politikai csoportok vezetőit, akik előzetes előterjesztést tesznek a jelöltekre az Ülésnek.

A meghallhatások után a választási bizottságok elnöke bemutatja a bizottsági jelöltek tárcáját és a programjukat az Európai Parlamentben. Az Ülés előtt megtartott bemutatkozást vita követi, azután a Parlament szavaz az Európai Bizottság, mint testület elfogadásáról. Az új Európai Bizottságot hivatalosan az Európa Tanács nevezi ki, többségi szavazással.

Részletesebb információ a nyilvános meghallgatásokról az Európai Parlament „press release” (sajtókiadványában) található, „background note” (háttér megjegyzésben), a hivatalos „Hearings website” (Meghallgatások weboldalon) vagy a mostani „#EPHearings2014: Meet the Commissioners-designate!” online megjelenésben, amelyet az Európai Parlamenti Kutató Szolgálat (EPRS) adott ki.

Tisztelettel

EP Lakossági Érdeklődések Osztálya

Kikötés:
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az EP Lakossági Érdeklődések Osztálya által adott információ nem jogerős.

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!