Tiszteletet a népnek!

A Jobbik plakátja megerősíti, hogy a szédelgő társulat kreativitása a nullával egyenlő.

A polgárok csípőből történő letegezése nem idézi az etikus és kulturált gyermekszobák hangulatát. De lépjünk tovább, ez nem a mi sarunk.

Nagyobb problémának látszik a „Ti dolgoztok” kijelentés helyes értelmezéséből fakadó, megválaszolásra váró kérdés, miszerint a polgárok ország építő munkája közben a Jobbik mit csinál? Az adófizető választópolgárok döntő sokasága úgy látja, hogy sok mindent, csak dolgozni ne kelljen.

Időszerű volt az önkritikus plakát, amihez gratulálunk!

A plakát másik oldala viszont kimeríti a nyilvánosan történő rágalmazást. A BTK pontosan leírja a lopás tényállását, reméljük, hogy ezzel a Jobbik jogászai is számoltak.

A szellemi honvédők most azt várják, hogy a plakátokon megjelent gyanúsítgatások után megszületnek a feljelentések és a bizonyítás sem marad el. Ha ez nem így lesz, a Jobbik, mint mindig, félrevezeti nem véletlenül csökkenő létszámú követőit, mert ismét blöfföl.

MI, akik merjük vállalni, hogy dolgozunk, és ezt munkával bizonyítjuk, úgy gondoljuk, hogy a követőit is becsapó párt megjelenített közlései nélkülözik a törvényben megfogalmazott tényállást és csak politikai haszonszerzésre irányulnak.

CÖF-CÖKA vezetősége

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!