Tisztelt Vezetőség!

Nem tudhatom, hogy milyen véleménnyel vannak Önök a kormány által összeállított és minden háztartásba megküldött, az októberi népszavazással kapcsolatos tájékoztató füzetéről, de ami engem illet, úgy vélem, hogy bár a felsoroltak megfelelnek a tényeknek, a legfontosabbak azonban hiányzanak.

Ilyen tény, hogy a tömeges bevándoroltatás célja nem a humánum vagy a háborús menekültekre vonatkozó genfi egyezmények betartása, nem is a munkaerőpótlás Európában, hanem gazdaság és belpolitikai válság, továbbá a közrend teljes felbomlasztása kontinensünkön. Tényként állapítható meg, hogy ezt a folyamatot Soros és körei szervezik, bonyolítják és remélnek óriási hasznot, ha valamiképp megszűnnek a nemzetállamok és helyükbe egy központi európai (báb)kormány veszi át a hatalmat. A betelepített tömegek valójában fegyverként szolgálnak ezen tervek megvalósításában.

Igen figyelemre méltó az alábbi cikk, melyről a mai M1 Híradó is beszámolt:

Our World: Soros’s campaign of global chaos

Ugyancsak figyelemre méltó az említett Híradóban Szájer József EP képviselő beszámolója a Fidesz kihelyezett frakcióülését követő tájékoztatón az EU vezetőinek tervezett intézkedéseiről.

Nagy hiba lenne, ha a kormány és minden szervezet, mely támogatja a „nem” szavazatokat és részt vesz kampányban, nem teszi mindenki számára elérhetővé a fent említett információkat.

Hasonlóképp hiba lenne, ha nem foglalkoznának a „balos” ellenzék szerepével és ellenkampányával, nem lepleznék le a hazugságokat, csúsztatásokat, a félrevezető szándékokat. A tét óriási, a kampány során semmiféle hiányosság nem engedhető meg.

Hivatkozásként megemlítem egy korábbi írásomat, mely a bevándorlók tömegének lehetséges felhasználásával foglalkozik:

http://civilosszefogas.hu/mi-varhat-europara/

Tisztelettel

V. A.