Tisztelt Nagykövet Úr!

Engedje meg, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF-CÖKA) sok ezres támogatója nevében megköszönjem a Hír TV-ben történt, lengyel-magyar kapcsolatokat elemző tegnap esti objektív megszólalását.

A magyar állampolgárok mindenkor tiszteletben tartották lengyel civil barátaink véleményét, miközben ez fordítva is ugyanígy történt.

Az Ukrajnában kialakult sajnálatos helyzet, melyben egyébként a V4-ekkel együtt a magyar kormány folyamatosan az Európai Unióval egyeztetett módon reagál, jól láthatóan csak pozitívan befolyásolhatja a népeink közti történelmi együttműködés jövőjét.

Önön keresztül is biztosítjuk lengyel barátainkat, hogy mindenkor számíthatnak szolidáris segítségünkre és együttműködésünkre, ha szuverenitásukat külső erők részéről támadás érné.

Szervezetünk március 15-én, mint mindig, nagy tisztelettel megemlékezik a szabadságunkért harcoló és hősi halált halt lengyel hősökről, és a katyini áldozatokról.

Reményeink szerint Magyarországon élő lengyelek, valamint mindazon lengyelországi civilek, akik fontosnak tartják a pártpolitikai érdekek nélküli fejhajtást, a megemlékezésen részt fognak venni.

Barátsággal és tisztelettel
CÖF-CÖKA vezetősége nevében
Dr. Csizmadia László
CÖF-CÖKA elnök