“Majd a Buday!” Péter főzött a gyermekétkeztetési kerekasztal résztvevőinek

A helyi termékek gyermekétkeztetésbe való bevonásáról tartottak ma kerekasztal-beszélgetést a Kecskeméti Szakképzési Centrum Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában. Az eseményen a diákok helyi és szezonális alapanyagokból készült ételeket is kóstolhattak. A finomságokat az országos hírű Buday Péter mesterszakács, a Majd a Buday! című könyv szerzője készítette el, aki évek óta szívügyének tekinti a gyermekétkeztetést.

Fotó: Banczik Róbert

Még javában zajlott a mai közétkeztetésről szóló fórum, amikor a Széchenyi István iskola tanulói elkezdték behordani az ízletesebbnél ízletesebb, helyi alapanyagokból készített ételeket. Az ételkóstolás lehetősége sok diák számára vonzó volt.

– Már tegnap meghirdették az ételkóstolást, és azt mondták, hogy nagyon jó lesz. Mindenképp szerettem volna eljönni, mert kíváncsi vagyok a gasztronómiára – mondta Török Emília, az egyik résztvevő.

A rendhagyó kerekasztal-beszélgetést a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége és a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület szervezte. Az esemény a Civil Összefogás Fórum tízállomásos országjárásának része volt. A fő témák a korszerű gyermekétkeztetés és a helyi termelők közétkeztetésbe való beszállítási lehetőségei voltak.

– Kecskemét nemcsak ipari, hanem agrárváros is – mondta kérdésünkre Mák Kornél alpolgármester. –  Rengeteg termelő, őstermelő dolgozik városunkban, és nagyon fontos az – amire hál’ istennek vannak jó példák –, hogy a közétkeztetést ellátó cégek bevonják őket az alapanyag-beszerzésbe. Ez már valós példa. Ezen túl is mutat azonban a beszélgetés, hiszen vannak már olyan nagy cégek is, amelyek a helyi termelők termékeit igyekeznek megvásárolni, vagy Kecskemét főterén a kistermelői piac is minden csütörtökön délután helyi terméket és árut biztosít. Tehát azokat az aspektusokat mutatjuk be vagy beszéljük meg, amelyek ezen a területen helyi lehetőségeket biztosítanak.

Felvetésünkre, hogy a helyi termelők mennyire tudnak jelen lenni a közétkeztetésben, mennyire fedi le a kínálatuk a követelményeket, az alpolgármester így felelt:

– Úgy gondolom, hogy egyre erősebben jelen tudnak lenni, én azt tartom fontosnak, hogy az információ elterjedjen a szereplők között. Tapasztalatom szerint a cégek részéről a szándék megvan, csak kapcsolat hiányában nem mindig tudott eljutni az információ termelőkhöz, de egyre nagyobb a tudatosság az étkeztető cégeknél. Azonban úgy gondolom, a nyitottság a részükről megvan.

Az eseményen elhangzott, a diákok táplálkozási szokásait a szülők és az iskolai menza formálják. Ám ha a gyerekekben kialakul az igény az egészséges helyi termékekre, ahhoz előbb utóbb a kínálat is igazodni fog. Ebben játszott nagy szerepet az ételkóstoló.

A egyik asztalra kizárólag helyi termékekből készített ételek kerültek, melyek szemmel láthatóan elnyerték a gyerekek tetszését. Az ételeket Buday Péter mesterszakács készítette, akinek Ízig varázs című könyvét is bemutatták a rendezvényen. A könyvben fellelhető receptek helyi, szezonális alapanyagokból készült ételek receptjei, melyek jó ötleteket adhatnak a gyermekétkeztetés megreformálásához.

Forrás: https://hiros.hu/kecskemet/hirek/kerekasztal-kostolo-helyi-termekeket-a-gyermeketkeztetesbe