Ime egy látható bizonylat, / és tedd mellé a többit / amiért érdemes a ” sorokat össze zárni ” !!!!!!!
Ez a mi KULTÚRÁNK ; ezt csak is mi tudtuk – tudjuk – és tudni fogjuk értékelni ” ! !!!
Ezt nem szabad kiengedni a kezünkből !
Minden bűn megbocsátatik , de ezt már soha senki nem fogja nekünk megbocsátani,ha gyávák vagyunk !
A.G.
Bőr, papír, arany
- 12. 25. Szentei Anna
A Magyar Országgyűlés könyvtárát 1868-ban alapították a honatyák munkájának segítése céljából. Az első két évben mindössze 253 kötet volt benne, ma állománya 700 ezer példányra rúg. Az ország egyik legpatinásabb és egyben legőrzöttebb könyvtárában jártunk, ahol többek közt megtudtuk, ki volt az intézmény első könyvtárnoka, mire jó a csőposta, és mi köti össze a Sotheby’s aukcióját a gyűjtemény egyik féltve őrzött ritkaságával.
Szlavón tölgyfából készült karzaton állunk az Országgyűlési Könyvtár nagy olvasóterme felett ívelő galérián, amit talán egy fanyar humorral megáldott kutató nevezett el „sóhajok hídjának”, ki tudja, hány vaskos kötet átböngészése után. Kecses rozetták, faragott indák és levéldíszek, facsipkék és neogót boltívek adják a terem eleganciáját, amit 2013-ban Steindl Imre tervei szerint rekonstruáltak. A Dráva és Száva közötti terület őstölgyese kedvelt belsőépítészeti anyag volt a Monarchiában, nemcsak a Parlament faburkolata, de a bécsi Városháza és a Hofburg berendezése is e nemes fafajtából készült. Az olvasóterem hatalmas üvegablakai a Dunára néznek – pazar látvány az olvasástól megfáradt szemnek. A padlótól a mennyezetig mindenütt könyvek sorakoznak, és mivel a belmagasság több mint hat méter, ez igen tekintélyes méretű polcrendszert feltételez: a kézikönyvtár állománya jelenleg negyvenezer kötetet tesz ki. A puha csöndben csak a lapok zizegése és a billentyűk halk koppanása hallatszik, a tágas, sötétzöld szövettel borított asztalokon egyre több a működő laptop, a vizsgaidőszak közeledtével ugyanis sokasodnak a látogatók. Nemcsak kutatók, országgyűlési képviselők és munkatársaik ülnek be olvasni, elmélyedni egy-egy témában, egyre több az egyetemista is. Persze ez nem volt mindig így: az Országgyűlési Könyvtár már csak zártsága okán is amolyan elitklubnak számított, ahová eleinte csak a Tisztelt Ház tagjai léphettek be.
Derék Bazsó és a honatyák
1868-ban döntött úgy a Magyar Országgyűlés, hogy módosítja a házszabályokat, az új rendelkezés szerint a képviselők számára könyvtárt állíttat fel, hogy segítse a törvényhozási munkát.
– A folytatás ólomléptekkel haladt. 1870-ben szavazott először a ház ötszáz forintról, hogy a könyvtár az első legfontosabb 253 példányát beszerezhesse. Az évek múltával fokozatosan bővült a gyűjtemény, például adományozással: Ghyczy Ignác országgyűlési képviselő és híres bibliofil hagyatékát gyermekei a könyvtárnak adományozták, és ide került Deák Ferenc zömmel szépirodalmi, filozófiai és jogbölcseleti műveket tartalmazó értékes kollekciója is – kezd az intézmény történetébe Redl Károly, az Országgyűlési Könyvtár igazgatóhelyettese. Az bibliotéka első székhelye a Magyar Nemzeti Múzeum egyik félreeső szobácskájában volt, majd az akkori Sándor utcában, a mai Olasz Intézet helyén, az ideiglenes Képviselőházban működött egészen 1902-ig, amikor a Steindl Imre által tervezett Parlament épületébe költözött át. Nem is akárhova: a földszinti, Duna-parti oldalra, a Vadászterem alatti impozáns méretű helyiségekbe.
Hogy milyen élet zajlott akkoriban a Képviselőházban, és hogy mennyire volt népszerű az olvasóterem csendje a képviselő urak között, arról Mikszáth Kálmán emlékezett meg A derék Bazsó című novellájában. Az írás valójában Bassó Ármin, az akkori Képviselőházi Könyvtár első könyvtárnokának állít emléket, aki sokszor ingerkedve rázogatta a könyvtár kulcsait a honatyák orra előtt, hátha kedvük támad végre beülni hozzá egy kis olvasásra. Millió könyvcím volt a fejében, és a legnagyobb dicséretnek az számított tőle, ha valakire azt mondta, lám, egy olvasott ember.
– A könyvtár alapításának idején igyekeztek minden munkát beszerezni, amire egy képviselőnek szüksége lehet, ám olyan széles a törvényhozási paletta, hogy ebbe sok minden belefért. Idővel aztán kialakultak a főbb gyűjtőkörök: jog-, politika-, történettudomány és a magyar parlamentarizmus. 1893-ban Ugron Gábor a Képviselőház ülésén tette fel a kérdést, hogyan lehetséges, hogy még a régi országgyűlések naplói is hiányoznak a könyvtárból? Ezt követően indult meg egy komoly feltárómunka, összegyűjteni a dokumentumokat a legkülönbözőbb helyekről, ahol addig ülésezett a magyar országgyűlés. A kutatás során bukkantak a könyvtárosok Gyurikovits György pozsonyi táblabíró és országgyűlési követ gyűjteményére. Máig ez a legféltettebb anyagunk, hiszen 1608-tól latin nyelvű kéziratos forrásokat, 1790-től 1836-ig úgynevezett országgyűlési naplókat, vagyis jegyzőkönyveket tartalmaz az országgyűlési vitákról, a vitára kerülő javaslatokról – magyarázza Redl Károly. A könyvtárban egy jókora kulcsra zárt szekrényben vaskos bőrkötéses könyvek őrzik történelmünk e fontos emlékeit.
Négy évtized zárványban
A századfordulón már számos híres nevet találunk a könyvtári kölcsönzőnaplókban: gyakori látogató volt Tisza István, legtöbbször angol alkotmányjogot és az angol házszabályokat böngészte, gróf Teleki Pált főként a geopolitikai kérdések érdekelték, gróf Apponyi Albert pedig itt készült fel külföldi útjai előtt az adott ország gazdasági, politikai, kulturális életéből, és gyakori könyvtárhasználó volt Simonyi-Semadam Sándor, gróf Bethlen István miniszterelnök vagy Szilágyi Dezső és Rakovszky István házelnök is.
– A könyvtár kezdetben csak a képviselők számára volt használható, ám ahogy bővült a gyűjtemény, felmerült az igény egyetemi tanárok, kutatók, újságírók részéről, hogy jó lenne ide bejönni. Számukra hozták létre 1934-ben az „idegenek” olvasótermét, ahol igénybe vehették a könyvtár szolgáltatásait – szigorúan akkor, mikor nem ülésezett az országgyűlés – meséli Redl Károly.
Az igazi váltást az 1952-es év hozta. A könyvtárat leválasztották az országgyűlésről, mondván, nincs többé szükség rá, így nyilvános szakkönyvtárként működött tovább a népművelési minisztérium felügyelete alatt, egyfajta zárványként, fizikailag is elzárva a parlamenti mindennapoktól. 1990-ben Szabad György házelnök és Andrásfalvy Bertalan kulturális miniszter állította vissza a történetileg kialakult szerves kapcsolatot a könyvtár és az országgyűlés között. Az intézmény azóta is őrzi kettős funkcióját: szolgáltató könyvtárként működik a képviselők számára, de gyűjteményét használhatják a látogatók is.
Ez már csak azért is örömteli, mert nem mindennapi ritkaságok találhatók itt: muzeális értékű kötetek, mint például Werbőczy Hármaskönyve, a Tripartitum 1517-ből, amit a New York-i Sotheby’s árverésén sikerült megszerezni az 1990-es években. Ez a munka két szempontból izgalmas: egyik legrégebbi dokumentuma a gyűjteménynek, és mint korabeli szokásjogtár, fontos eleme a jogi szakkönyvtárnak. De akadnak más unikális darabok is, például Luther bibliája 1569-ből, Bonfini Rerum Ungaricarumjának Zsámboki János által átdolgozott kötete 1581-ből, vagy az első magyar nyelvű sajtótermék, a Rát Mátyás-féle pozsonyi Magyar hírmondó 1780-ból.
Csőposta lábhajtánnyal
A könyvtár folyosója szintén tartogat érdekességeket: ipartörténeti relikviák kerültek ide, ezek ugyancsak szervesen kötődnek a hely történetéhez. A hatalmas, guillotine-ra emlékeztető margóvágó ma is használatban van, a napilapok bekötésénél használt kartonok vágására alkalmazzák. A matuzsálemi kort megért aranyozó gép pedig a könyvek gerincére írt betűknek adott patinás csillogást. A falon a mennyezetig futó, arany színű hajlított cső az összetekert papírcédulára írt olvasói kéréseket sűrített levegővel továbbító csőposta: az ötvenes években lábpumpával hajtották, majd elektromos motor segítségével továbbította a könyvcímeket a felsőbb emeleti raktárhelyiségekbe. Ma, a digitalizáció korában már nincsenek cetlik, a csőpostát kivonták a forgalomból.
Persze nem csak ebben változott a világ: az országgyűlési felszólalásokat a jegyző ellenőrzése után először a világhálóra teszik fel, csak utána készül belőle papíralapú kiadvány, és a képviselők sem mindig maguk látogatnak ide – azért vannak kivételek –, inkább szakértőiket küldik, vagy valamelyik digitális dokumentumokat tartalmazó adatbázisunkat veszik igénybe, ha valamilyen információra lenne szükségük. Ez utóbbi fontos momentum, egy nem is olyan régi újítás kapcsolódik hozzá: a képviselő-tájékoztatási önálló egység, a Képviselői Információs Szolgálat, ami a brit parlament kutatószolgálatával kötött együttműködésből indult.
– Nincs olyan képviselő, aki a világon mindenhez ért, így például ha az adójog szakértője az atomenergiához kevésbé konyít, számára hasznos lehet a naprakész információs csomag erről a területről. Mindez túlmutat a könyvtári tevékenységen, de változnak az idők – fejtegeti Redl Károly az új szolgáltatások bevezetésének okát. Majd elmeséli, a könyvtár alapítása utáni időszakban indult intenzív cserekapcsolat a különböző parlamentekkel. Jelentős külföldi parlamenti dokumentumok érkeztek például Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból, Franciaországból és Németországból is.
– Ez lehetőséget adott arra, hogy nemzetközi mintákat is megvizsgálhassanak a törvényhozók különböző kérdésekkel kapcsolatban. 1956-ban létrejött egy ENSZ Letéti Gyűjtemény, ahol az ENSZ hivatalos dokumentumai kutathatók, illetve 2001-ben az Európai Uniós Letéti Gyűjtemény, amely az Európai Unió hivatalos dokumentumait, adatbázisait tartalmazza, ebben mindent vissza lehet keresni, ami elhangzott az Európai Parlament ülésein, bizottságaiban – vázolja Redl Károly a könyvtár állományának fontosabb egységeit. Hozzátéve, még 1922-ben Klebelsberg Kuno vallási és közoktatási miniszter nyújtott be törvényjavaslatot arról, hogy az Országgyűlési Könyvtár részesüljön a köteles példányokból – az indoklás a pénzhiány volt. Többek közt ennek az ötletnek is köszönhető, hogy ma a könyvtár egyike a leggazdagabb gyűjteményeknek az országban: több mint hétszázezer kötet sorakozik benne.
