Szabadság, ma

Geopolitika és társadalom 169 éve és most

Támadások össztüzében áll az metastabilist-ellenes francia elnök-jelölt, Marine Le Pen. Megvonták Európa parlamenti mentelmi jogát, amiért a nyomaték kedvéért az Iszlám Állam videóit megosztotta, a fősodratú sajtó zöme támadja az Oroszország elleni háborús eszkalációt elvető nyilatkozatai miatt, a Google és más internetes cégek úgy alakítják a keresési rendszereiket és közösségi oldalaikat, hogy az megfosztja az esélyegyenlőségtől. „Legfőbb kötelességem megakadályozni Le Pen elnökké választását”, nyilatkozta a minap Francois Hollande, francia elnök. A párhuzamos társadalmak és a tömeges bevándorlás, a brüsszeli diktátumok és az euró hátrányai ellen programot hirdető Marine Le Pen 60 perces televíziós interjújában kifejtette: nincs jobb- és baloldal. Vannak, akik a vadglobalizációt támogatják, és vannak, akik azt ellenzik. Veszélyt pedig a hidegháború fenntartása jelent. Amikor felvetették neki, hogy a felmérések szerint úgysincs esélye megnyerni az elnökválasztást, Le Pen ennyit mondott: „Ezt mondták a Brexitről is és Trumpról is.”

Egy elnökjelölti interjúba ennyi fér bele, mi azonban megtehetjük, hogy az alternatív média híreit is figyelembe véve felmérjük, milyen, a világ rendjét meghatározni kívánó erők feszülnek egymásnak a világban. Így Magyarország – és bármely más ország – helyzetére, akár belpolitikai küzdelmeire is új magyarázatokat találhatunk.

Az alternatív médiában is sokat hivatkozott két nagy geopolitikus, Halford J. MacKinder és Zbigniew Brzezinski megállapításai igazíthatnak el bennünket. 1904-ben MacKinder a transzszibériai vasút felépültével átértékelte az addigi, a tengeri hatalmak elsőbbségét hirdető vélekedést. Szerinte a vasút átértelmezte Eurázsiát, egy hatalmas holt terület helyett élő gazdasági és stratégiai térség vált belőle. A másik nagy geopolitikus Brzezinski, az 1997-ben megjelent „A nagy sakktábla” c. könyvében azt írta, a Szovjetunió összeomlását követően előretört amerikai világuralom egyetlen akadályozója a potenciálisan megvalósuló orosz-kínai-iráni összefogás lehet. Az alternatív média hírei szerint mára ez az összefogás megvalósult, épül a transzszibériai vasút jelentőségét több nagyságrenddel meghaladó, Kínától Európáig az egész eurázsiai térséget beszövő Új Selyemút. Ha kiteljesedik ez a kereskedelmi rendszer, akkor, mint Brzezinski is kifejtette, az Egyesült Államok egyedüli világuralma megszűnik.

A küzdelem a geopolitikai gondolkodók és az alternatív média által nyújtott összkép alapján az egypólusú vagy többpólusú világrend stabilizálásáért folytatott harcot mutatja. Ennek része a neoliberális gazdaság- és társadalompolitika, amely a média és a politika fősodra szerint az egyedüli üdvözítő rendezőelv. Ez a szembenállás teszi értelmezhetővé az Új Selyemút tengeri ága számára kulcsfontosságú, de amerikai katonai jelenléttel körbebástyázott Dél-Kínai tengeren fokozódó fegyveres szembenállást, akárcsak az orosz határ közelében növekvő NATO és amerikai fegyveres jelenlétet és hadgyakorlatok sorát. Alternatív források szerint ugyanez részleges magyarázattal szolgál a már hatodik évébe lépő szíriai konfliktusra, amely részben lehetséges gázvezeték útvonalakról szól, és ezáltal hivatott az orosz érdekszféra és Európa közötti kölcsönös gazdasági kapcsolat kialakulását, megerősödését aláásni. Az alternatív média szerint a szomszédos Ukrajna demokratikusan megválasztott, oroszbarát kormányának 2014-es megpuccsolása (emlékezzünk Victoria Nuland nyilvános kijelentésére, miszerint ez 5 milliárd dollárba került) és a mára már az ország szétesésével fenyegető, elhúzódó konfliktusa ugyanebbe a képbe illeszkedik. Nem lehetetlen, hogy a migrációs hullám jelentette válság is ennek a folyamatnak a része: ha Európa végletesen legyengül, az eurázsiai gazdasági rendszer értelmét jelentős részben elveszíti, nem képez tényleges erőt. Egyúttal ennek a paradigmának tartozéka a liberális világ kettős mércéje és a politikailag korrekt közbeszéde, amely a tényleges szembenállás palástolását szolgálja. A fősodratú sajtóban megjelenő nyilatkozatok alapján eközben elfogadott és általános gyakorlatnak látszik például az, hogy amerikai politikusok az orosz elnököt, gyilkosnak, maffiózónak és az új Hitlernek titulálják felszólalásaikban, ellenlábasaikat pedig Putyin ügynökének mondják.

Míg a világpolitika irányítói szemében puszta sakktábla a világ, az egyszerű ember számára az életben maradás feltételei vesznek el. Az alternatív média az elemi életösztön megnyilvánulásait látja a Brexitben, Trump elnök megválasztásában (ha beváltja a hozzá fűzött választói reményeket, ha nem), akárcsak a migrációval szemben kerítéssel, határzárral védekező magyar lépésekben és a magyar gazdasági szabadságot a lehetőségekhez mérten fenntartó döntésekben. Napjaink nagy geopolitikai konfrontációja tükrében válnak értelmezhetővé az egypólusú világ megvalósulásáért bármit beáldozó nagypolitikával szembeni életösztön megnyilvánulásait kísérő ádáz támadások. A démonizálás, a hálózatok által gerjesztett demonstrációk, de még az olimpia ellenes aláírásgyűjtés is. A célkeresztben a helyi közösségek, országok társadalmi egyetértése, békéje áll.

A geopolitikai folyamatok túlélhetőségét nehezíti világszerte az elit és a lakosság közötti mélyülő és szélesedő szakadék, nem pusztán anyagi, hanem erkölcsi értelemben is. Egy hír szerint egy évi 20 ezer font tandíjat felszámoló brit egyetemen az intézmény vezetője úgy döntött, a diákokat empátia-fejlesztésben kell részesíteni, mert annyira nem értik és érzékelik a náluk kevésbé szerencsés helyzetben lévők világát. Dicséretes törekvés egy tragikus jelenség kezelésére.

Joggal kérdezhetjük: vannak-e tartalékai a magyar társadalomnak, amelyek segíthetik talpon maradását ebben a feszültségekkel teli világban? Nemzeti ünnepünk közeledtével tegyünk egy történelmi kitekintést, hogy láthatóvá váljon, mekkora változáson ment át társadalmunk, és mit jelent ez a jövőre nézve. Hogy teljes képet kapjunk, a szabadságharc előzményeit is tekintsük át.

1815-ben, egy távoli, de nagy erejű vulkánkitörés miatt Európában elmaradt a nyár. 10 fokot zuhant az éves átlaghőmérséklet, a vulkáni hamu miatt barna hó hullott, soha nem látott árvizek és jégverések pusztítottak, tífuszjárvány tört ki. Akkora volt az éhínség Európában, hogy míg Svájcban a lakosság füvet evett, Angliában több helyen „vért vagy kenyeret” csatakiáltással törtek rá éhezők a jobb módúakra. Magyarországon a tehetősek megnyitották raktáraikat, és etették az éhezőket. Nem lehetetlen, hogy ez a társadalmi összefogás is hozzájárult a reformkor alakulásához, és ez a társadalmi tőke segítette a szabadságharcot, majd az azt követő passzív ellenállást. A passzív ellenállás titka, hogy nincsenek hangadói, hanem a teljes egyetértésen alapul.

Ez is mutatja, hogy a társadalmi kohézió hiánya nem nemzeti sajátosságunk. A huszadik század sebei, valamint a kommunikáció és a hálózatok globalizációjának kontójára írhatjuk ezt a súlyos veszteségünket.

A szabadságharc sorsát a geopolitika, a vesztfáliai béke világa pecsételte meg. Ennek értelmében a nagyhatalmak közös fellépéssel vertek le minden, az addigi állapotot veszélyeztető kezdeményezést, erre a sorsra jutottunk mi is.

A mai geopolitikai helyzet más. Aki nem tudja értelmezni saját érdekét és nem küzd, megsemmisül, de a küzdelem maga is óriási körültekintést igényel. Megmaradásunk alapfeltételei a viszonylagos gazdasági szabadságunk megőrzése, a kiegyensúlyozottan sokoldalú külpolitika, a környező országokkal való szövetségépítés, a minket is körülvevő nagy folyamatok értése. De ami legalább ennyire fontos: az élni akarók tudatos összetartása, hajdani társadalmi kohéziónk maradványainak méltóságteljes őrzése, ápolása.

 

 

A kaptafa

Ha azt hittük, hogy az amerikai választási kampány lezárultával végre egy kis nyugta lehet a világnak, nagyot tévedtünk. Akár a tengeren túlra tekintünk, akár kontinensünkön nézünk szét, megdöbbentő, szinte háborús állapotoknak lehetünk tanúi.

Az USÁ-ban az újonnan beiktatott elnök mára nemcsak a fősodratú médiával, de a „Deep State”-tel, azaz a titkosszolgálatokkal, egyes gazdasági érdekekkel és intézményekkel is hadban áll. Az USA által 2001 óta különböző módokon megtámadott, és Obama által terroristagyanúsnak nyilvánított hét országból érkezők beutazását letiltó elnöki rendeletét a bíróságok törvényen kívül helyezték. Nemzetbiztonsági tanácsadóját lemondatták az orosz nagykövettel folytatott – és lehallgatott, majd a médiának feltárt – egyeztetése és az erről való ellentmondásos kommunikációja miatt. Erősödő vélemény, hogy Trump minden telefonbeszélgetését lehallgatják a titkosszolgálatok, és ki is szivárogtatják azok tartalmát a médiának. A fősodratú média azonban nem közreadja a beszélgetések tartalmát, hanem tolmácsolja azokat.

Az elnök személyével szembeni ellenállás egyéb frontokon sem akar alábbhagyni. Az ultra liberális, demokrata elköteleződésű dokumentumfilmes Michael Moore a minap azonnali lemondásra szólította fel a szerinte „oroszbérenc hazaáruló” Donald Trumpot. Divatáru cégek ejtették kínálatukból Trump lányának termékeit. A leköszönt elnököt, Barack Obamát, utódát aláásó megnyilvánulásaiért férfiideálként való ünnepléssel viszonozza a fősodratú sajtó. Vannak celebek, akik az adófizetés megtagadására buzdítanak, hogy ezzel is lázadjanak Donald Trump elnöksége ellen.

Noha az eddig reménykedő alternatív média egy része úgy látja, a vesszőfutás hatására máris megtört és beállt a sorba, vagy végleges vesztésre áll Donald Trump, a küzdelem kimenetele ma még nem jósolható. Pár napja jelent meg ugyanis egy olyan felmérés, amely szerint a lakosság szemében Donald Trump hitelessége szignifikánsan meghaladja a fősodratú médiáét. Míg Trumpot a válaszadók 42%-a tartotta hitelesnek, a fősodratú médiát mindössze 34 %. Vannak Trump-párti demonstrációk is, és az alternatív média Trump mellett lándzsát törő orgánumaiban nagy visszhangot kapott egy eddig ismeretlen Grammy díjazott „Make America great again” feliratú öltözete, amelyet a díjkiosztón viselt. A fogyasztói és kisvállalati bizalmi index is jelentősen megnőtt, illetve az amerikai kincstárjegyek több éve tartó, kampányszerű, tömeges eladása után decemberben – Trump megválasztása után – külföldi jegybankok ismét venni kezdték az amerikai kincstárjegyet. Hogy ez mire lesz elég, még nem tudjuk.

Latin-Amerikában, sőt, Oroszországban is az a fanyar vicc járta sokáig, hogy miért nincs színes forradalom az USÁ-ban? Hát, mert ott nincs amerikai nagykövetség… Mára ez már megdőlt. Van színes forradalom, immár az USÁ-ban is. Több alternatív média forrásban találkozni a polgárháború veszélyének gondolatával is. Bármi lesz is ennek a küzdelemnek a kimenetele, azt mi is a bőrünkön fogjuk érezni.

De nézzük inkább saját kontinensünk fejleményeit.

A legnagyobb port a francia elnökválasztási kampány fordulatai kavarják. Szinte az amerikai választási kampány látszik visszaköszönni. A jobboldali Front National elnökjelöltje, Marine Le Pen Donald Trumpéhoz hasonló programot hirdet. A francia autógyártás térjen vissza hazájába. A külföldieket foglalkoztatókra büntetőadót kell kiróni. Vissza kell térni a nemzeti valutához, és akár ki is lépni az EU-ból. Az Oroszország elleni szankciós politikát pedig egyenesen idiotizmusnak nevezte, és annak azonnal véget vetne. Eközben minden elnökjelölt pénzügyi botrányba keveredett, köztük az oroszbarátként és keresztény pártiként elkönyvelt, szintén jobboldali jelölt Fillon is, akinek esélyei így erősen meggyengültek. Feltűnt viszont a jelölti versenyben egy bizonyos Emmanuel Macron, aki korábban, gazdasági miniszterként a munkavállalóknak kedvezőtlen törvényével és a francia ipar koronaékszerének tekintett Alstom legfőbb üzletágainak külföldi értékesítésével vált ismertté. Kampánya elsöprő erejűnek érződik. Ismét az amerikai kampány elemeit idézi, hogy megvádolta az oroszokat a kampányba való beavatkozással – ahogy tette ezt annak idején Hillary Clinton. Ennek nyomán a szocialista Francois Hollande elnök fokozott kíbervédelmi intézkedéseket rendelt el. Oroszellenes megnyilvánulásai keretében Macron az ellen is hevesen tiltakozott, hogy szerinte az orosz állami finanszírozású Russia Today és Sputnik News álhíreket terjeszt róla, merthogy cikkük szerint ő banki köröket képvisel. A Russia Today szerkesztőségi nyilatkozata szerint olyan hír ellen tiltakozik, amely soha meg sem jelent a Russia Today-en. Az alternatív médiában viszont jelentek meg hírek, amely szerint Macron korábban a Rothschild banknál dolgozott, igazgatóként, és ebből szerintük következtetni lehet arra, hogy neoliberális – nem pedig francia, nemzeti – érdekeket fog képviselni, ha megválasztják. Az internetes lexikon, a Wikipedia szerint Macron valóban dolgozott a Rothschild & Cie banknál.

E csatározáshoz szolgál díszletül, hogy Párizs több kerülete szó szerint napok óta lángokban áll: a rendőri brutalitás ellen tüntetők – állítólag nem kis arányban bevándorlókkal és leszármazottaikkal közöttük – gyújtanak fel járműveket.

A figyelmet a nemzeti kontra neoliberális szembenállás mellett az orosz szálra szeretném különösen felhívni. Az oroszok iránti „hazaáruló” közeledéssel vádolják ma is Trumpot. Németországban nemrégiben felreppentek hírek, hogy az oroszok manipulálják a német választásokat – amelyről aztán a német titkosszolgálat nyilatkozta, hogy ezt alátámasztó bizonyíték nincs. Látjuk az Oroszország iránti viszonyt a francia kampány témái között. De a Donald Trump megválasztását követő napokban a német és a brit politika első nyilatkozatai is arról szóltak, hogy az Oroszország elleni fellépést muszáj folytatni. Eközben az orosz határ közelében gyakorlatozik és erősíti állásait a NATO. A kubai rakétaválság látszik megismétlődni, csak fordított szereposztással.

Mindebből mire lehet következtetni?

A Trump elleni nemzetközi összefogás és a francia elnöki posztért folyó verseny amerikai kampányt visszaidéző elemei miatt joggal érezhetjük úgy, hogy nemcsak az USA sínyli a „Deep State” túlhatalmát, de igaza lehet annak az alternatív média szerzőnek, aki úgy fogalmazott, egy transznacionális „Deep System” is működik.

Ami Emmanuel Macron kampányát illeti, az abban használt eszközök erősítik az érzést, hogy ugyanazokat a globalista-elitista erőket képviseli, amelyek színeiben Hillary Clinton is indult, bárhogy kardozik is általa álhírnek bélyegzett vélemények ellen.

Ezek az erők – akár a fegyver lobbi érdekében, akár a nemzetállamok felszámolása, akár a világ egypólusúként tartása céljából teszik – háborús hangulatot gerjesztenek. Minthogy nukleáris hatalmak állnak egymással szemben, ez a bolygó egészét érinti.

Végül gondoljunk a jövő évben esedékes magyar parlamenti választásra is. Nem zárhatjuk ki, hogy nálunk is felbukkannak ennek a kampánystílusnak elemei. Ha így adódna, bölcs és kívánatos volna, hogy a háborús hangulat szításának erőteljesen ellenálljunk. Nem csak önmagunk és Európa, de immár a világ védelmében is.

 

Ma még nem késő

2017. február 3.

Egyre szaporodnak az USÁ-ban Hillary Clinton támogatói részéről a Donald Trump elnök meggyilkolását sürgető felszólítások. Eközben a nem Clintonné-közeli elemzők is ellentmondásokat vélnek felfedezni Donald Trump elnöki tevékenysége és eddigi, szintén nem ellentmondásoktól mentes ígéretei között. Így ma nehéz megbízható előrejelzéseket megfogalmazni arra vonatkozóan, hogy miként fog alakulni az USA politikája akár rövid, akár középtávon. Mégis, érdemes végiggondolnunk, hogy az EU és tagországai számára mit jelenthet Trump elnök szemlélete, amely szellemében ő az amerikai érdeket helyezi az első helyre. Ha ez a szemlélet a gyakorlatban is érezhetően érvényesül, akkor az EU is kénytelen lehet átvenni a szemléletet.

Ez válhat az EU számára a sorsdöntő történelmi pillanattá, ugyanis az eddig megválaszolatlan kérdések megkerülhetetlenné válnak. Kié Európa? Ki határozza meg az EU érdekét? Milyen téren vannak valós és érvényesítendő közös érdekei az EU tagországainak? A nemzeti, illetve brüsszeli politikai vezetők elköteleződésétől, szándékától, erőviszonyaitól – és végső soron a lakosság tájékozottságától és véleményétől is – függően többféle út áll az EU előtt. Ezek között van, amely konfliktushoz vezethet, van, amely fenntartható prosperitáshoz. Az, hogy a tömeges bevándorlás húsba vágó, a kontinens sorsát alapjaiban meghatározó kérdésében még mindig nem alakult ki konszenzus, pláne nem olyan, amely a lakossági véleményeket venné figyelembe, azt mutatja, hogy az alapkérdésekre nem lesz könnyű megszülni a válaszokat.

Kié hát az EU?

Ha Trump elnök hangoztatott szemléletét komolyan vesszük, akkor ma (már) nem Amerikáé. A brüsszeli bürokratáké volna, akik az uborka megfelelő formáját is előírják? A transznacionális vállalatoké, akik lobbi erejükkel rá tudják irányítani Brüsszel haragját az érdekeiket sértő tagországokra? Esetleg a tagországoké? Akkor mire véljük azokat a brüsszeli igyekezeteket, amely a döntést a tagországok miniszterelnökeiből álló Európa Tanács hatásköréből a jelenleg Jean-Claude Juncker által vezetett Európai Bizottság illetékességébe igyekszik átmanőverezni. Ha a tagországokat tekintjük, van olyan, a világ nyolc legerősebb gazdasága közé sorolt EU tagállam, ahol már másodszor került meg nem választott miniszterelnök az ország élére. Ez a bankválság határán, a migrációt igencsak megszenvedő, amúgy magas munkanélküliségi rátával küzdő Olaszország. De elég a tagországok vezetésének lakossági támogatottsági adatait néznünk ahhoz, hogy lássuk, a nemzeti vezetések nem feltétlen a választóik akaratát tekintik munkájukban mérvadónak. Sőt, az sem megnyugtató, hogy Angela Merkel német kancellár 2015 októberében bejelentett, a migráció kezelésére irányuló tervéről később kiderült, hogy egy Soros Györgyhöz köthető nemzetközi, politikai stratégiai tanácsadó cég közreműködésével készült. És akkor még az eurónak köszönhetően prosperáló észak és a szintén az euró miatt sínylődő dél érdekellentétéről, a többsebességes Európa jelentette visszásságokról nem is beszéltünk.

A lehetséges jövőképek egyike az, ha az EU a transznacionális vállalatok érdekei szerint alakul. Ebben a nemzeti önrendelkezés elsorvadása mellett a lakosság és az állami javak kiszolgáltatásával számolhatunk. A közművek már megismert privatizációja mellett a nemzetközi vállalatok helyzeti előnyének maximalizálása várható ebben az esetben, például a TTIP és a TISA szabadkereskedelminek mondott egyezmények azonos vagy új néven történő bevezetésével. Sőt, számíthatunk a készpénz nélküli társadalom modelljének valósulására, amelyet természetesen a biztonságunkra és kényelmünkre hivatkozva vezetnének be. Hiszen így tovább fehéredik a gazdaság, és terroristák sem jutnak anonim fizetés lehetőségéhez sötét céljaik megvalósításához. Ennek előkészítő lépéseit fogalmazza meg az EU ez év január 23-án kiadott terve. (Érdemes megismerkednünk tartalmával: http://ec.europa.eu/smart-regulation/roadmaps/docs/plan_2016_028_cash_restrictions_en.pdf ). Persze mi magyarok, akik megéltük a devizahitel válságot, el tudjuk képzelni azt is, hogy a – nyilván fokozatosan bevezetendő – készpénz nélküli világban az egyén, a vállalkozások és az ország kiszolgáltatottsága a bankoknak árnyoldalakkal is járhat. Akárcsak az a transznacionális érdekeknek kedvező nyitott társadalmi modell, amely a kultúrák diverzitásának színtelenné oldásával a közösség életképességét is, létét is kioltja.

Elképzelhető olyan jövő is, ahol az alapkérdések megválaszolásának halogatásával olyan feszültségek ébrednek Európa országai között, és akár országokon belül is, amelyek a súlyos konfliktusok csíráját is hordozhatják. És elvileg létezhet olyan út is, ahol időben megfogalmazzák Európa vezetői a tényleges közös érdekeket, és egymás tiszteletben tartása mellett a nemzeti hatásköröknek teret engednek. Az országok önellátó képessége növekedne, a helyi vállalkozások térnyerését eredményezve, és a nemzetközi kereskedelem kevésbé gyarmatosító jellegűvé válna.

Ez persze az annyira nyitott gazdaságok számára, mint a miénk nem kis kihívást jelentene, hiszen sikerünk azon múlna, hogy a magyar ember mennyire figyel oda arra, hogy a magyar termékeket, szolgáltatásokat részesítse előnyben, mindezt magyar kereskedelmen keresztül. Megnőne a tétje annak, hogy mire szavazunk pénztárcánkkal, minden egyes vásárlásunkkor. Hiszen ha Amerika számára Amerika az első, és az EU számára az EU az első, akkor minden egyes ország számára önmaga érdeke az első. Nem egymás rovására, hanem saját kibontakoztatásuk érdekében. Nagy különbség.

Óriási horderejű kérdések ezek.

Miként az USÁ-ban is nagy erők feszülnek az eddigi, globalista útról potenciálisan letérni látszó Trump elnök ellen, úgy Európa uralásáért is komoly erők feszülnek egymásnak. Nem véletlen, hogy az eddigi status quo emberei, így az Európa Tanács elnöki posztját ellátó Donald Tusk és Guy Verhofstadt liberális Európa Parlamenti képviselő és Brexit tárgyaló szerint Donald Trump az EU-ra leselkedő legfőbb veszélyforrások egyike (az oroszok, Kína és az Iszlám Állam mellett, ami legalábbis érdekes társítás).

Valószínűleg nem túlzás azt mondani, hogy az EU-ra leselkedő legfőbb veszélynek az EU maga bizonyulhat. Pláne ha az alapkérdések megválaszolásával önsorsrontó módon késlekedik, és a mindnyájunk számára veszélyes csapdákat nem képes elkerülni.

 

A kakas éve

Miközben a fősodratú és alternatív média továbbra is az álhírgyártás és propaganda terjesztés egymásnak kölcsönösen felrótt vádjától hangos a világban, az USA pár napja beiktatott új elnökének első intézkedései és azok nemzetközi fogadtatása már körvonalazódik.

Trump elnöki rendeletével az USA kilépett a Kína ellen szervezett Csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezményből, beígérte az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény, a NAFTA átalakítását, tárgyalt az amerikai autógyártókkal, hogy hozzák belföldre gyártókapacitásaikat, és vámtarifa kirovását ígérte a külföldről behozott autókra. Egy pár nappal korábban német újságoknak adott interjújában az USA és Németország gépjármű kereskedelmének egyensúlytalanságáról beszélt: szerinte korrigálandó jelenség, hogy míg Manhattanben Mercedes autók állnak a házak előtt, Németországban nem látni Chevrolet autókat. A német reakció nem sokat váratott magára. Tessenek jobb autókat gyártani! – mondta Siegmar Gabriel német politikus.

Hogy mindez számunkra miért releváns? Azért, mert az exportra berendezkedett országok, így Németország gazdasági-társadalmi modelljei potenciális bukását jelezheti előre. Vegyük egy percre komolyan a Wilkommenskultur azon magyarázatát, hogy Németországnak szüksége van az olcsó munkaerőre, hiszen exportpiacaikon így őrizhetik meg pozícióikat (amellyel nem mellesleg tovább növekszik az EU-n belüli észak-dél egyensúlyvesztés). Az USA – Németország legfőbb kereskedelmi partnere – bezárkózása gazdaságpolitikai fordulatot tehet szükségessé, amelyben a német belföldi kereslet felértékelődik. Ehhez azonban a keresletnek fizetőképesnek kell lennie, azaz, az olcsó munkaerő helyett a jól megfizetett munkások lehetnek a belföldi piac megerősítői. A Wilkommenskultur mondott indoka ezzel akár össze is dőlhet. Ennyire azonban még ne szaladjunk előre, hiszen a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok sokféleképpen rendeződhetnek át, és az USA-német kereskedelmi kapcsolatok temetése is korai, és a Wilkommenskultur sem ért még véget.

Ugyanezek az intézkedések és nyilatkozatok egyúttal lehetnek az USA mint birodalom és az USA mint nemzetállam különválásának első kézzel fogható jelei. Hogy milyen mértékben fordul szembe egymással a nemzetállam és a birodalom, és melyik nyer, most még nem látható. Viszont az, hogy az USA birodalom szembeszállt az USA nemzetállammal, az kiviláglik a Trump elnök elleni megnyilvánulásokból. A beiktatását megelőzően a CNN egy műsorvezetője azt latolgatta, hogy vajon kit nevez ki Obama Trump helyére, ha Trumpot megölnék beiktatása előtt, vagy a rendezvények során. Az új amerikai elnök elleni tüntetések egyikén Madonna trágár twitter üzeneteivel koszorúzott beszédében azt mondta, sokszor megfordult a fejében a Fehér Ház felrobbantása (melynek hatására egy amerikai rádió közölte, hogy nem játszik többé Madonna számokat műsorában). Egy amerikai titkosszolgálatnak dolgozó ügynöknő pedig azt írta egy Facebook bejegyzésében, hogy szolgálati kötelességét megszegné és nem védené meg Trumpot, ha rálőne valaki. Az USA és a világ megosztottsága, amely mögött a birodalom és a nemzetállam szembenállása húzódik – aligha fog csökkenni, és ez a sajtóban továbbra is le fog képeződni, Magyarországon is. A világ eseményeinek értelmezésében így nehezebb lesz megbízhatóan eligazodnunk, mint valaha.

Mindeközben számos, nagy horderejű kérdés egyelőre még nyitott. A TPP felmondása és a NAFTA várható átalakítása mellett az USA és EU közötti, titokban tárgyalt szabadkereskedelmi egyezmény, a TTIP és a szolgáltatásokra vonatkozó, nem kevésbé veszélyeket hordozó TISA visszavonása még nem merült fel. Az, hogy az USA és Oroszország ellenségessé fajult viszonyában a Trump megválasztásától remélt enyhülés bekövetkezik-e, nem tudjuk. Ha igen, az a részben Európa gázellátásáról szóló, tragikus szír helyzet érdemi rendezését biztosan előmozdítja. Szintén nyitott kérdés, hogy mi várható az USA és Kína viszonylatában. Az USA kilépése a TPP-ből megnyithatja az utat Kína számára, hogy gazdasági befolyását növelje, ám Trump retorikája erősen Kína-ellenes volt eddig. Hogy eddigi szavait milyen tettek követik, a világrend egészét alapjaiban átformálhatja. Erősítheti vagy gyengítheti az orosz-kínai együttműködést, fokozhat vagy oldhat fegyverkezést, ezzel kihathat a formálódó többpólusú világrend stabilitására.

Láthatjuk, óriási a folyamatok tétje. Hogy ebben mely országban mely erők kapnak lakossági támogatást, az függ a politikusok média által is formált elfogadottságától, vélt hitelességétől. Ez a világ egészét körbeérő álhír-háború alapja. És ez teszi tájékozottságunkat, odafigyelésünket Magyarországon is fontosabbá, mint valaha.

Hamvas Béla a lélekről írt, az ébredés szükségességéről szóló szavai közéleti tekintetben is alkalmazhatók. „Amikor Szókratész a méregpoharat kiitta, tagjai kihűltek, és a dermesztő halál szíve felé közeledett, még annyit mondott: Ne felejtsetek el kakast áldozni Aszklépiosznak. … A földi életnek végzetes lehetősége, hogy az ember benne tökéletesen elalszik. Ha nem lenne kakas, mindenki aludna.”

A kínai naptár szerint január 28-án a kakas évébe lépünk. Ideje kitörölnünk az álmot a szemünkből.

 

Davosi válasz tervezet a Trump-hullámra?

Még pár nap, és ha addig simán megy minden, Donald Trump leteszi az esküt, és átveszi az USA elnöki posztját. Alig két hónapja nyerte meg a választást, és máris mennyi mindenre volt közvetlen és főként közvetett hatással! Még nem mint döntéshozó, hanem mint egy alapjaiban – szemléletében és geopolitikai valóságában – megváltozott világ jele.

Trump választási kampánya során nyilvánvalóvá vált, hogy a fősodratú média az újságírói hivatásról teljesen megfeledkezve beszállt az ellene irányuló kampányba, és akkori felmérések szerint a médiafogyasztók többsége ezt tisztán érzékelte, és a média kampánysztorijainak igen kevesen adtak hitelt.

Azóta az amerikai hírszerzés különféle szervezetei nyilvánosan felléptek Trump beiktatásának megakadályozása, vagy pozíciójának aláásása céljából, különféle – tényszerűnek nem tekinthető, több volt hírszerző szerint szakszerűtlen, kamu – anyagokat lobogtatva. Ezek szerint Trump Putyin orosz elnök bábja, hazaáruló, aki ráadásul ellenséges hírszerzési információk alapján könnyedén zsarolható, továbbá, az amerikai választást orosz hírszerzési és hekker művelet billentette Trump javára, Clintonné ellenében. Az, hogy Trump ezeket a vádakat elutasította, nem meglepő. Annál érdekesebb, hogy van olyan lakossági felmérés, amely szerint a válaszadóknak mindössze 17%-a fogadta el a CIA azon állítását, hogy az oroszok meghekkelték volna az USA választást. A maradék 83% a Wikileaksnek hitt, amely váltig állítja, hogy az általa leközölt – az amerikai választásokra nyilván kiható – kiszivárogtatások semmilyen módon nem köthetők orosz hírszerzési forráshoz, sőt Clintonné demokrata pártján belülről származó kiszivárogtatások kerültek napvilágra, a demokrata párton belüli csalás miatt kiábrándult hajdani támogatói körökből.

Eközben az USÁ-ban a már-már színes forradalomra emlékeztető, Trump ellen szervezett megmozdulások szélsőséges jelenségekhez is vezettek. Volt fehér, akit Trump ellenes szlogeneket hangoztató feketék megkínoztak – és ezt közösségi oldalon élő adásban le is adták. Volt, aki bűncselekmény értékű figyelemfelkeltő akciót hajtott végre, hogy az oroszellenes provokációk veszélyére – a szerinte küszöbön álló harmadik világháború kockázatára – hívja fel a figyelmet.

A megválasztott amerikai elnök hatása az USÁ-n kívül is érzékelhető, esetenként a leköszönőfélben lévő elődje – Obama – által, vagy neki címzetten. Hallatlan módon Oroszország újkeletű szíriai rendezési kísérletéből egy az egyben kihagyta az USÁt: a térségbeli erők számára elfogadható kompromisszum kialakítását célozza. Noha eközben legalább három orosz diplomata – köztük a törökországi nagykövet – esett gyilkosság áldozatául, az orosz fél úgy döntött: nem reagál a „provokációkra”. Sőt, amikor a Trump-elnökség számára többek szerint aknamezőt telepítő Obama orosz diplomatákat utasított ki országából, Putyin elnök hangsúlyosan kijelentette, hogy ezt nem viszonozza. Inkább karácsonyi műsorra hívja meg az USA Oroszországban szolgáló diplomatáit.

De nem merültek ki ennyiben a Donald Trump megválasztása nyomán ébredt jelenségek.

Az olasz 5 Csillag Mozgalom – a legnagyobb ellenzéki, egyben euro ellenes párt – vezetője, Beppe Grillo a minap annak adott hangot, hogy a fősodratú média álhíreket gyárt, hogy csökkentse mozgalma esélyeit. A francia jobboldali párt népszerű elnökjelöltje, Marine Le Pen idei választási megmérettetésére készülve Trump nyomán a francia autógyártás hazatelepítéséért kampányolt. A francia jobboldal középereje eközben a kifejezetten oroszbarátként számon tartott Francois Fillont jelölte. Micsoda változás ez az eddigi nyugati fellépéshez képest!

A legbeszédesebbek azonban a világ gazdasági elitjének jövő heti, davosi találkozóját érintő előzetes hírek. Angela Merkel német kancellár tavaly a kölni szilveszteri tömeges erőszak nyomán maradt távol a találkozótól. Az idén egyes vélemények szerint azért nem vesz részt, hogy elkerülje a Trumppal kapcsolatos kérdéseket. Emlékszünk, Trump választási győzelmét követően azonnal hitet tett – Obamát támogatva – az Oroszország elleni közös fellépés fenntartásának szükségességéről. Az idén választások előtt álló német kancellár mellett a francia kormányfő is távollétével kelt feltűnést. Jelen lesz viszont, most először, a kínai elnök-pártfőtitkár, Xi Jinping. Donald Trumpnak felmentése van a részvétel alól: a találkozó harmadik napján, január 20-án kerül sor beiktatási ceremóniájára.

Amúgy a találkozó címadó motívuma a „felelős vezetés”, és arra a problémára keres megoldást, amelyet Soros György nem rég egy interjújában így fogalmazott meg: „egész egyszerűen sok ember úgy érezte, hogy az elit ellopta előlük a demokráciát”. A saját korábbi meghatározása szerint „politikai filantróp” szerepet betöltő befektető úgy vélte, ez az oka annak, hogy a nyitott társadalom válságba került és – szavai szerint – egyre több a fasiszta diktatúra és maffia állam. Így lehet az, hogy a Brexit népszavazást és Donald Trump megválasztását követően a davosi elittalálkozó előzetes programadó gondolatsora szerint a helyzet hármas megoldást kíván. Egyrészt a világ jelenlegi gazdasági berendezkedésének vesztesei is vannak: őket meg kell segíteni. Másrészt, egyensúlyba kell hozni a globalizációt és a nacionalizmust. Harmadrészt: a kormányzati hatalom megtartása mellett ki kell elégíteni a rövidtávú lakossági akaratot.

Ha a szavak jelentését komolyan vesszük, ez nem más, mint az elit kényszerpopulizmusa. Piszkos Fred akkor a legfélelmetesebb, amikor a málnaszörpöt kavargatja…