A nemzetek nem homokzsákok!

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20201111-a-nemzetek-nem-homokzsakok

A CÖF–CÖKA és a lengyel Gazeta Polska közössége elhatározta, hogy a 2011 óta jól működő Civil Együttműködési Tanácsát (CET) kiszélesíti az Európai Unió felé

Tényként kezeltük, hogy a CET példamutatóan ápolta partneri viszonyát a határon túli magyar közösségekkel és a négyszáznál is több lengyel polgári klubbal. Megvalósult a testvériség és az összetartozás.

Az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács (EuCET) megalakítására szimpózium keretében kerítettünk sort 2019-ben. Tizenöt ország közösségének képviselői tanácskozásuk során az alábbi zárónyilatkozatban állapodtak meg, amit a 2020. november 5-én megrendezett videókonferencia résztvevői is elfogadtak:

Az EuCET szellemi alapvetésének céljait megerősítve hisszük, hogy most különös aktualitást nyer a kereszténydemokrata szellemi elődök, köztük Konrad Adenauer és Robert Schuman által megálmodott Európai Unió reformja, illetve a történelmi és kulturális identitását tekintve erősen megingott közösségi integráció irányának helyrebillentése. Hisszük, hogy ma Európának minden eddiginél nagyobb szüksége van a keresztény kultúra és kulturális önazonosság – mint Európa modern szerveződési létformája legfőbb alapja – megerősítésére, az Európát évszázadok alatt kiformáló keresztény eszmeiség megvédésére.

Egy erős Európát szeretnénk, amelyben például a nemzeti állam- és kormányfők fórumának, az Európai Tanácsnak az általános politikai állásfoglalásait nem írhatják felül alsóbb szintű tanácsi határozatok, és elvárható módon bevonják az Európai Parlamentet az ilyen döntésekről szóló intézményközi konzultá­ciókba, továbbá fontosnak tartjuk egy jó irányba tett lépés – az európai polgári kezdeményezés intézménye – újragondolását és megerősítését. Mindezt azért is, mert hiszünk a népfelség elvé­ben, amelynek alapján minden jog forrása és letéteményese a nép egésze, amely közvetlenül vagy képviselői útján gyakorolja az államhatalommal kapcsolatos jogokat – ez ma már minden modern európai alkotmány legfőbb alapeleme. Fontosnak tartjuk a nemzeti szuverenitás eszméjének érvényre juttatását, amely a mi felfogásunkban az Európai Uniót alkotó nemzetállamok állami függetlenségét, külső oldalról az államok szuverén egyenlőségének elve alapján, nemzetközi értelemben vett jog- és cselekvőképességüket jelenti.

Az EuCET az erkölcsi talapzat megerősítése révén szeretné visszairányítani az Európai Uniót az alapítók és a közösséget az elmúlt évtizedekben formáló nagy formátumú politikusok eredeti elképzeléseihez. Hisszük, hogy a Helmut Kohl megálmodta unióban az Európai Bizottságnak és más uniós intézményeknek nemcsak a szerződések uniós jogalkotási aktusokra vonatkozó konkrét előírásait, hanem az egyes döntések előkészítése során a szerződések szellemiségét is végig szem előtt kell tartaniuk. Ez pedig feltételezi a következő generációk jövője iránt érzett felelősséget is, a káros föderalista, sőt szuperföderalista törekvések megakadályozását és a civil önvédelem képviseletét, az egyéni és közösségi polgári akarat összefogását, Európa nemzeteinek védelmét. Mindezeket a célokat és erőfeszítéseket támogatja és szolgálja a működésével és tagsága áldozatos közreműködésével az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács.

A résztvevők lelkesedése és tenni akarása 2020-ban Varsó rendezésében kívánta megtartani az EuCET 2. kongresszusát, ami a Covid-járvány miatt ellehetetlenült. A videókonferencián részt vevők útmutatást adtak a 2021 tavaszán megrendezendő 2. konferenciánkra. Nemzetközileg is elismert jelentős személyiségek szervezetük képviseletében előadásaikban rámutattak az EuCET szükségességére és azonnali, valamint későbbi feladataira. Új társakra leltünk az UGC olasz szakszervezetben, amely kiáll a nemzetek szuverenitása és a keresztény civilizáció megőrzése mellett. Velünk együtt vallják a munkaadók és munkavállalók harmonikus együttműködésének szükségszerűségét, az eredményekkel arányos bérek növelését, új munkahelyek teremtésének fontosságát. A kétmilliós tagsággal rendelkező szervezet több nyugati ország őket követő szakszervezetének együttműködő bekapcsolását jelentheti közösségünkbe. Nincs új a nap alatt, mert a Magyarországi Munkástanácsok Országos Szövetsége évek óta partnerünk, miközben a szellemi honvédelem terén is kiemelkedő jelentőségű munkát végez.

A videókonferencia résztvevői hitet tettek az EU intézményi rendszerének megújítása mellett. A francia, svéd, német, olasz és magyar előadók egybehangzóan, lényegre törően megállapították, hogy az államoknak van unió­juk és nem az uniónak vannak államai. Az államok szuverenitásának nem a különböző pártok az alapjai, mert a népfelség hordozói a nemzetek polgárai.

Az ultraliberális befolyásolás alatt álló EP és EB irányultsága egyirányú, munkájuk megérkezést jelent a föderációhoz. Ez a veszélyes utópia sajnos egyre erősebb jelenség, amely pénzügyi lehetőségeivel és média erejével rossz útra terelte az uniós intézményrendszert. A nemzetek állampolgárai sorra vesztik el hitüket az európai integráció közjót szolgáló működésében. Repedeznek az unió alapjai. A polgárok biztonságát és bizalmát elvette a Willkommenskultur térhódítása. Merényletek sora igazolja, hogy ellenőrizetlen menekültek sokaságával és a köztük rejtőzködő, gazdasági bevándorlóknak álcázott iszlám honfoglalókkal állunk szemben.

Az unió intézményrendszerében elburjánzott az ultraliberális ideológiához kötött hatalmaskodás, amelynek látható jele a föderá­ciós rendszer felülről építkezése. Egyre több az ellentmondó nemzetekre irányuló fegyelmezés és büntetési szankció. Figyelmeztető példa volt a Brexit, amikor is az unió hajója zátonyra futott, és léket kapott. Nagy-Britannia mentő­csónakba szállt, mert azt biztonságosabbnak érezte. Ha az EP és EB azt hiszi, hogy saját hatalmának döntési jogosítványait önállóan megállapíthatja, akkor az unió demokráciadeficitjéről kell beszélnünk.

A mag-Európát jelentő országok tévesen gondolkodnak, amikor a gyarmatosítás után a kelet-közép-európai nemzetek piacának kiszivattyúzásával úgy vélik, hogy őket homokzsákként kiszórhatják léghajójukból. Ez csak rövid időre hozhat kétséges gazdasági emelkedést és társadalmi megnyugvást, mert a „gáz” elfogy, és hamarosan a földön találhatják magukat.

Az unió egészségügyi válságának megoldása azonnali intézkedéseket követel. Ebben az időben a jogállamisággal kapcsolatos hamis vádak felvetése csak azoknak az érdeke, akik mit sem törődnek a Covid-fertőzés növekedésével és a lakosság halálozásával.

Az unió újjáépítése lépésről lépésre valósítható meg. A közösségi politika felhatalmazás nélkül nem terjeszkedhet túl a nemzetállamok által legitim választásokon realizált polgári akaraton. Erősíteni kell az államok parlamentjeinek ellenőrzési jogát a nemzetek feletti intézmények irányában. A kormányközi egyenlőség új döntési modellt jelenthet, amely jogszerű módon az EP-nek elfogadható konszenzusos megoldásokat kínál, jelentősen csökkentve az áldemokrácia térnyerését.

A hierarchizált Európa modelljét elvetjük, Európa lakosságának szabadsága az egyenrangú államok tézisén alapul.

„Élni és élni hagyni.”

Szerző: Csizmadia László az EuCET társalapítója
Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20201111-a-nemzetek-nem-homokzsakok

Szerző
Csizmadia László
CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!