Új csataterek alakultak ki. Az „új világ” erői tárgyalóasztalok mellett, uniós bizottságokban és parlamentekben mérik össze erejüket. Persze azért a háttérben (hogy a magyar történelemnél maradjunk) Búvár Kund módjára igen hatékonyan és utólag már védhetetlenül süllyesztik el a hajókat a pénz hatalmával biztosított adósságcsapdák alkalmazásával.
Görögország példája intő jel minden, még szabad európai ország és polgár számára. Így lehet egyetlen puskalövés – vagyis „hivatalosan” erőszakosnak minősülő cselekmény – nélkül emberöltőnyi időre gyarmatosítani az amúgy a „demokrácia bölcsőjének” címét viselő, és erre méltán büszke államot.
Az európai jövő ma sötét és kétséges. A társadalmi és gazdasági morál szintje mélypontra süllyedt. A gazdagok és a szegények között az olló egyre szélesebbre nyílik. Az unió országainak pénzügyi hatalmasságai a számukra legelőnyösebb megoldásokat kívánják ráerőszakolni az európai – még többé-kevésbé szuverén – államokra. A gyarmatosítás módszerei változatosak, sőt színesek (lásd a média szerepét), de a háttérben mindenütt ugyanaz rejtőzik:
a kamatcsapda, az országcsőd réme, a nemzeti kormányok megbuktatásával való fenyegetés. Úgy is mondhatnánk József Attilával: „Fortélyos félelem igazgat”… Újra. Nem kétséges, hogy a jövő igazi kérdése ma már ez: „lenni vagy nem lenni” Európában, szuverén nemzetként?
Eredményesen ellenállni a bedarálásnak, talpon maradni csak olyan népek tudnak, amelyek felismerik, hogy most összefogásra: vagyis a polgárok és a többségük által megválasztott kormányok teljes körű együttműködésére van szükség! Széchenyi szavaival: „Semmit rólunk, nélkülünk!”
A liberális gazdaságpolitika élet-halál küzdelmét vívja a világban azért, hogy csaknem egy évszázados kizsákmányoló uralmát még egy darabig valahogyan fenntarthassa. Most ahhoz a módszerhez folyamodik, hogy kialakítsa a totalitárius hatalmat gyakorló Európai Uniót. A cél a politikai és gazdasági hatalom központosítása a pénz által vezérelt birodalmi vezetés kezében.
Nekik a legrosszabb pillanatban jött a magyar miniszterelnök Keletről, ráadásul úgy, hogy a Nyugat kénytelen volt tudomást venni róla. Felemelte a szavát a nemzetek szuverenitása mellett, és hirdeti, hogy soha nem látott mértékben van szükség az európai nemzetek összetartására. Látszólag azonos az EU vezetői és a magyar miniszterelnök célja. A különbség csak az, hogy utóbbi szerint Európa egysége érdekében a cél nem szentesíti az eszközt. Senkit nem szabad megakadályozni abban, hogy a hegycsúcsra a maga által választott úton jusson el.
Szerencsére egyre több európai országban gondolkodnak ugyanígy. Főleg ott, ahol az emberek megszenvedték a totalitárius hatalmat – vagyis Kelet-Közép-Európában, ahol a legutóbbi fegyveres háború után Marschall-segély helyett mi sarlót és kalapácsot kaptunk.
Történelmünk sokszorosan bizonyította, hogy ha magunkon nem segítünk, senki nem segít rajtunk. Ha lemondás árán is, meg kell szabadulni az adósságoktól, és „megalkudni, de csak addig, amíg muszáj”. Folytatnunk kell a „magyar utat”. A magyar nép évszázadok óta ismeri a szegénységet, de míg van otthona, amíg családja és szerettei veszik körül, amíg úgy érzi, hogy minden nehézség ellenére ő az úr a háznál, addig tűr, méltósággal – ez lemondásunk és türelmünk alapja, amire építhetünk.
Európa vezetői a közös hajót zátonyra futtatták, és most láthatóan elbizonytalanodtak. A piac hatalma nem elegendő összetartó erő. Most a lelkek, a szellem anyagi érdekeket meghaladó közösségére van szükség. Ideje, hogy újra elővegyük, újra értelmezzük a Tízparancsolatot. Szükség van egy európai polgári erkölcsi kódex megírására és közös, önkéntes elfogadására.
Amíg az új morál nem alakul ki, számunkra nincs más, mint a régi harcmodor átültetése a mába, amint a miniszterelnök teszi. Döbbenten látjuk, hogy az üldözők egy része pár hónap alatt követővé vált – talán bízhatunk benne, hogy visszafordulni sem kell, talán a háborús állapot is véget ér hamarosan. Európa vezetői keresik az utat, de jelenleg azt sem látják, merre van előre és hátra. Ebben a helyzetben csak azt tudjuk tanácsolni nekik: „Vigyázó szemetek” – keletre! – „vessétek!”
Csizmadia László
Forrás: Magyar Hírlap 2012.06.25.
