A német kormány mellett működő Etikai Tanács fontos ügyben hozott határozatot, s tett ajánlást a kormánynak.
A határozat lényege: „A vérfertőzés alapjog”.
A Telegraph című londoni lap internetes kiadása a napokban számolt be egy németországi eseményről.
Majd a Telegraph beszámolójából megtudhatjuk, hogy a vérfertőzés-ellenes törvényt eltörölhetik Németországban azok után, hogy a kormány háttérintézményeként működő csoport kimondta, az ilyen típusú kapcsolat fiú- és lánytestvér között legális lehet. Az Etikai Tanács kijelentette azt is, hogy a vérfertőzés-ellenes törvény elfogadhatatlan beavatkozást jelent a „szexuális önmeghatározás jogába”.
Szeretnék egy mondatot szó szerint idézni az angol szövegből:
„The fundamental right of adult siblings to sexual self-determination is to be weighed more heavily than the abstract idea of protection of the family.”
Magyarul: „A felnőtt testvérek szexuális önmeghatározásának alapjoga többet nyom a latban, mint a család védelmének elvont eszméje.
Az Etikai Tanács azt is kimondta, hogy a vérfertőzés elítélése egy elavult társadalmi tabu csupán. A cikkből megtudjuk azt is, hogy egy ausztrál bíró már szintén kimondta ugyanezt, kimondva azt is, hogy a továbbiakban szükségtelen fenntartani ezt a tabut.
Nos, nyájas olvasó, íme Ön előtt áll az európai fehér ember, az őshonos fehér rassz önfelszámolásának újabb fontos lépcsője. És fölöttébb nehéz megszólalni ezek után. Azok után, hogy a német kormány fizetett tanácsadó testülete, mely magát ráadásul „Etikai Tanácsnak” merészeli nevezni, hitet tesz a vérfertőzés mellett.
Mi jöhet még ezek után?
Először is az, hogy ezeknek az ön- és közveszélyes, velejéig rothadt állatoknak az állásfoglalását számos ön- és közveszélyes, velejéig rothadt állat korlátozónak és antidemokratikusnak fogja érezni, és harcot fog indítani a „szabadságjogok” kiterjesztéséért. Mert mi az, hogy kizárólag testvérek számára teszik lehetővé (legálissá) a vérfertőzést? Mi lesz azokkal a szabad és liberális polgárokkal, akik anyjukkal, apjukkal, esetleg egyszerre mindkettővel szeretnék megélni a szerelem teljességét? Hát nekik nem jár a boldogság, a szabadság, a vérfertőzés alapjoga? Hát micsoda nácizmus már, hogy csak a bratyó feküdhet le a hugival! És a mamával miért nem, ha egyszer szereti, és mindketten akarják? És a fater miért nem kettyintheti meg a lányát, ha akarja, kívánja, szereti? Ugye-ugye! Aztán mi ez a korlátozás az életkorral kapcsolatban? Miféle ördögi, náci kitétel, hogy mindez csak „felnőtt” testvérekre vonatkozik? Hát, ha egyszer tizenhét, tizenhat évesen jön a szerelem, akkor mi lesz? Ki tudná ezt szabályozni meg visszatartani?
Nem… Mégsem szeretnék cinikus lenni.
Ez tényleg a teljes pusztulás előszobája.
És csak egyetlen pillanatra gondoljanak bele abba, hogy hol tart az a civilizáció, amelyik ezt ki meri mondani. Miféle világ, miféle kultúra, miféle társadalom az ilyen?
S mindezeken túl vajon mi lesz az „alapjogból” következően majdan megszülető életképtelen, idióta ivadékok sokaságával – hogy csak egyet említsünk a rémségek közül. Mi lesz? Majd azok a maradi, nevetséges, fejlődésképtelen egyedek eltartják őket, akik képtelenek haladni a korral, és nem legközvetlenebb vérrokonaikkal üzekednek, igaz?
Elmaradott társadalmi tabu a vérfertőzés tilalma – szól az ítélet.
Hát persze, hogy az. Végül is, majdnem minden az. Vegyük példának a Tízparancsolatot. Maga az elmaradottság, az ostoba társadalmi tabuk gyűjteménye. Vegyük mindjárt az elsőt: Ne ölj! Ugyan kérem! Ideje volna meghaladni ezt is.
S persze, hogy ne legyen sokkszerű az újítás hatása, javaslom, hogy fokozatosan legalizáljuk az ölést. Legelőször csak a német Etikai Tanács tagjait legyen szabad megölni. És azokat, akik szerint a vérfertőzés szabadságától lesz szép az élet és teljes a szabadság.
Amúgy egyetlen kérdés:
Ezek után csodálkozik még valaki, hogy fiatalok ezrei mennek Szíriába és Irakba a fényességes Nyugatról, hogy csatlakozván az Iszlám Államhoz fejeket vágjanak le a sivatagban?
(Ui.: vasárnap óta egy másik esemény tartja izgalomban az angol sajtót. Történt, hogy valahol Angliában egy család utazott a buszon. Papa, mama és az autista gyerekük.
A gyerek valamiért sírva fakadt, mire a szülei énekelni kezdtek neki egy ősrégi angol gyerek dalocskát, ami valami malacokról szól, és a refrénnél viccesen röfögni kell.
Ott röfögött a család az autista kisgyereknek, amikor odalépett hozzájuk egy kendős, muzulmán nő, és felháborodottan ordított, miszerint nevezett család rasszista, és azért röfögnek itten, hogy őt kigúnyolják.
Ebből vita támadt, majd a sofőr megállt, és leszállította a semmi közepén az angol családot, mondván, menjenek gyalog tovább, ha már egyszer rasszisták.
Halálra vagyunk ítélve. Úgy, mint őshonos fehér rassz. És ha nem lázadunk fel, meg is érdemeljük a sorsunkat…)
K. J.
