Tudjuk, magyar az, akinek fáj Trianon. Sokunknak fáj. Nagyon. Mindenkinek fáj, aki vállalja magyarságát. Lehet szomorkodni, sírni, menetet szervezni, az igazságot feltárni, nekrológot írni, harangokat zúgatni. Lehet, és kell is.
De amit a mai megbomlott, neoliberális, globalista őrült világban leginkább kell, az annak egyértelművé tétele, hogy miért, hogyan következhetett be ez a világkatasztrófába torkolló diktátum. Világkatasztrófa, hiszen, ha nincs egy igazságtalan, Párizs környéki kényszer-békeszerződési rendszer, amelynek része a trianoni békediktátum, talán nincs II. világháború sem. A hazánkat amputáló diktátum hatása pedig még 99 év után is érezhető, sőt egyre inkább megtapasztalható.
Mert kár lenne tagadni, hogy a nemzetállamok totális felszámolásának mai célja talán meg sem fogalmazódott volna, ha nem lenne olyan erős az élni akarás a mi, oly sokat bántott, alázott, kihasznált, kirabolt, megcsonkolt, megsemmisíteni szánt nemzetünkben, amely erő nincs ínyére azoknak a világhatalmi törekvésekkel rendelkező antant hatalmaknak, amelyek a mai napig foggal-körömmel, bármi áron kapaszakodnak uralmi, felsőrendűnek vindikált helyzetükhöz.
Mindezek miatt magam részéről most úgy emlékezem, hogy a nemrég elhunyt John Lukacs magyar származású amerikai történész szavait idézem Trianon okaival kapcsolatban: „Lényegét összefoglalva: sajnálatosan döntő fontosságú volt nem csupán a magyarellenes propagandák sikere, és a magyar nemzetmentő politika erőtlensége, hanem az is, hogy az immár majd másfél évig tartó párizsi békekonferenciák tagjai fáradtak és fásultak voltak. Ergo: a Magyarországgal foglalkozó döntéseik igen gyakran gyors és felületes nemtörődömségük következményei lettek.
Mindehhez jelentősen hozzájárult az elveszett magyar presztízs, és a háborút követő siralmas események sora.” Tudjuk, hazánk most is folyamatosan és intenzíven, erkölcsi hazaárulóink segítségével állandó magyarellenes propagandák kereszttüzében áll. Tudjuk azt is, hogy az Unió mai, döntéshozással felhatalmazott vezetőinek jelentős része fáradt, fásult, felelőtlen, vagy isiászos, a „liberális maffia”- háttérhatalom kollaboránsa, esetleg egyszerűen csak nemzetállam-gyűlölő génekkel megáldott, a „múltat végképp eltörölni” igyekvő politikus.
Viszont azt is tudjuk, hogy a magyar presztízs az ép elmével gondolkodók körében egyre nő, az uniós választásoknál pedig már látszik a változás jele. Végre olyan kormányfőnk van, akinek erős nemzetmentő politikája van, amely felveszi a harcot a magyarellenességgel, a globalizmus eszméjével annak érdekében, hogy elkerülhessünk egy új, európai, benne magyar Trianont.
Emlékezzünk tehát.
Szomorkodjunk, meneteljünk, dühöngjünk, és zúgjanak a harangok. De a legfontosabb, hogy becsüljük meg és minden erőnkkel támogassuk azt a nemzetvédő, nemzetegyesítő politikát, amelyet 2010 óta tapasztalunk. Ne feledjük: összetartozunk! És soha, soha ne feledjük, ne adjuk el azt a szót, amiért küzdenünk kell folyamatosan, s amit sajnos Ferenc pápa nem mondott ki Csíksomlyón: magyar!
Magam Wass Albert gyönyörű versével emlékezem a tragédiára. Ha úgy gondolják, csatlakozzanak!
https://www.youtube.com/watch?v=fmNU9Mbke8k
Bencze Izabella
