Úgy tűnik, ez a valódi arcuk, amit sikerült újra felfedniük az önkormányzati választás után.
Néhány gondolat papírra vetésére késztetett Németh Szilárd országgyűlési képviselő Tarlós István leköszönő főpolgármesternek címzett levele, amelyben sajnálatának adott hangot, amiért a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nevének megváltoztatására nem jutott idő. Sokunk bánata ez, hiszen a rendszerváltozás óta számos társadalmi csoport követelte a Tisza István ellen merényletet szervező szélsőbaloldali pártmunkás kultuszának azonnali leállítását.
A kommunista tanok magyarországi terjesztésében kulcsszerepet játszó Szabó Ervin a Kun Béla fémjelezte proletárdiktatúra szellemi megalapozásával írta be nevét a magyar kultúrtörténetbe. Ennek fényében különösen szomorú, hogy a könyvtár átnevezése nem történt meg.
Egyetértek azzal, hogy ez a lehetőség az önkormányzati választás eredményeképpen (sok más lehetőséggel egyetemben) elúszott, amit sajnos az új városvezetők azóta tett nyilatkozatai is alátámasztanak. Elegendő csak arra gondolnunk, hogy a most megválasztott főpolgármester első munkanapja nem telhetett el anélkül, hogy ne sikerült volna lenáciznia Wass Albert írót.
Éppen ezért nem is annyira meglepő, hogy Németh Szilárd teljességgel méltányolható véleménye olyan reakciót váltott ki a baloldalon, ami az ötvenes éveket idézi. A Demokratikus Koalíció például El a kezekkel Szabó Ervintől! című, Wass Albertet gyalázó és alig burkolt magyargyűlölettel átitatott közleményében egyértelművé tette, nem fogják tűrni, hogy „a pacalos-pálinkás-pántlikás »kultúra« urai megpróbálják kitörölni Szabó Ervin nevét és emlékét a magyar kultúrtörténetből”. Pacalos-pálinkás-pántlikás kultúra – ízlelgessük csak e sokatmondó jelzős szerkezetet, mert jól kifejezi a haladó erők viszonyulását a magyar kultúrához.
Úgy tűnik, ez a valódi arcuk, amit sikerült újra felfedniük az önkormányzati választás után.
Németh Szilárd ugyanakkor azt is írja levelében, hogy ami késik, az nem múlik. E megállapítás vitán felül áll, és éppen ez a tulajdonképpeni indoka annak, amiért továbbra is időszerű a Szabó Ervin-ügy megnyugtató rendezése. A Magyar Patrióták Közössége évek óta küzd a kommunista diktatúra mai napig életben lévő önkényuralmi közterület- és intézményneveinek megváltoztatásáért.
Az áttörést épp az önkormányzati választások utánra reméltük, a választói akarat azonban ebből a szempontból több helyen is keresztülhúzta számításainkat, hiszen országszerte nem egy helyen léptek hivatalba olyan városvezetők, akik a bolsevik diktatúra áldozatainak fájdalmát semmibe véve ellenállnak e morális és törvényi kötelezettségüknek.
A jelenlegi hatalmi erőviszonyok közepette nyilvánvaló, hogy a Szabó Ervin Könyvtár átnevezésére a főváros részéről nem lesz fogadókészség. Mégsem törődhetünk bele abba, hogy Magyarország egyik legnagyobb kulturális intézménye újabb öt évig viselje a vörösterror nagy hívének, az első proletárdiktatúra szellemi megalapozójának nevét.
A megoldás a jogalkotás terén keresendő. Szabó Ervin ugyanis elvileg 2013 óta nem lehetne sem közterület, sem közintézmény névadója. Akkor lépett hatályba az a törvénymódosítás, amely kimondta: „Közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, vagy olyan kifejezést vagy olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal.” A törvénybe azonban bekerült, hogy kétség esetén a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását kell beszerezni, a tudományos testület pedig ahol lehetett, kisiklatta a jogalkotói akaratot. Tulajdonképpen ez a prózai oka annak, hogy a Szabó Ervinről elnevezett közterületek és közintézmények esetében nem lehet mulasztásos törvénysértést megállapítani.
A megfejtés tehát magától értetődik: törvénymódosításra van szükség, hogy ne az Akadémia állásfoglalása mondja ki a végső szót egy-egy önkényuralmi szereplő megítélésekor. A Magyar Patrióták Közössége idén áprilisban letett a kormány asztalára egy javaslatcsomagot, amiben ez a felvetés is szerepel.
A fővárosi könyvtárhálózatot a Tanácsköztársaság egyik első intézkedéseként nevezték el Szabó Ervinről. Bízom benne, hogy a közeljövőben sikerül megszerezni a megfelelő támogatást ahhoz, hogy ne késsen tovább az önkényuralmi elnevezéseket tilalmazó jogszabályok korrekciója. Nem tűrhetjük ugyanis, hogy a vörösterror névadási politikája érvényesüljön, és a közpénzből fenntartott fővárosi könyvtár egy tömeggyilkos eszme hírhedt uszítójának nevét viselje!
Hetzmann Róbert
A szerző a Magyar Patrióták Közössége elnöke
