Az, hogy a kormány globalistaellenes nemzeti politikáját, Brüsszeltől az Egyesült Államokig és persze Magyarországon képviselte és a jövőben folytatni tudja, ahhoz az a hátország, az a mozgalom, az a fantasztikus összefogás, amit a szellemi honvédők képviselnek, adott erőt, segítséget és támaszt – fogalmazott a Szellemi Honvédő díj átadóján Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.
„A kitüntetettek úgy fognak járni, mint a katolikus egyház szentjeinek egy része, akik közül sokakat az életük során nem mindig becsültek és értettek meg. De azokról, akik őket támadták, mára elfelejtkeztünk”
– emelte ki Soltész Miklós.
Az államtitkár beszédében hangsúlyozta, Fűrész Tünde és Máthé Zsuzsa mindennap megmutatják azt a küzdelmet, amelyet a családokért meg kell vívni. Emellett a díjazottak Soltész szerint példát mutatnak a jövő generációinak, és a magyar fiataloknak. Václav Klaus, a Cseh Köztársaság elnökének díjazásával kapcsolatban az államtitkára elmondta, a politikusról mindenféle borzalmakat hordtak össze a liberális megmondóemberek, mindössze azért, mert kiállt a hazájáért, és felvette a harcot a globalista Brüsszellel szemben.