2018. NOVEMBER 24. SZOMBAT 10:03

ROMÁNIA: ZÁSZLÓKKAL TAKART VALÓSÁG

Fábián Tibor

A napokban az egyik kolozsvári kollégám határ menti magyar fürdőhelyek után kérdezősködött. Mint mondta, semmi esetre sem szeretné az országban tölteni december elsejét. Inkább hosszú hétvégére megy, és csak akkor tér haza, ha lecsillapodtak a centenáriumi kedélyek.

Hozzá hason­lóan nagyon sok erdélyi magyar alig várja, hogy minél hamarabb december 2-a legyen. Addig azonban még egy nagyon hosszúnak ígérkező december elseje is ránk köszönt. Amivel mi nem tudunk és nem is akarunk mit kezdeni. Jobb híján azt emlegetjük majd, hogy az AIDS világnapja van aznap.

Bármennyire is hangsúlyozza a román történetírás, nem az 1228 gyulafehérvári küldött szava, közfelkiáltása nyomott bármit is a latba 1918 december elsején, hanem az első világháború győzteseinek akarata. Ilyen a történelem, a győztesek ünnepelnek.

Tisztelnénk is a mások érzelmeit, ha ők is elfogadnánk a miénket, ha nem tennék fel minduntalan az értetlenkedést játszó, dölyfös kérdést a többségi politikumban és sajtóban: a romániai magyarok miért nem ünnepelnek? Egy olyan nemzet kérdése ez, amely nem ismeri a kisebbségi létből eredő mindennapos nehézségeket. A száz év magányt. Képtelen felfogni, hogy ami neki ünnep, az a másiknak a fájdalom és a gyász napja. Nincs empátiája, hiszen nem ismeri a saját, kisebbségbe szakadt nemzettársait sem. Éljenek akár Magyarországon, Ukrajnában, Szerbiában vagy másutt. Nem véletlenül egyre többször emlegetett példa Romániában is a magyar kormány nemzetpolitikája.

Azt is számtalanszor leírtuk már, milyen állapotban várja az egyesülés századik évfordulóját Románia. Oldalakat írtunk tele egyrészt a kisebbségeket érő jogsértésekről, másrészt arról, hogy mit kapott az ország Erdéllyel – és száz év alatt mit sikerült mindehhez hozzátennie. Időnként a többségi társadalom is ráeszmél: azonkívül, hogy az ország román föld lett, nincs mit ünnepelni. A bekebelezés, a birtokba vétel, a nemzetiségi arányok megváltoztatásának tényén túl nem tudtak mit hozzátenni Erdélyhez.

A tények magukért beszélnek. Szimbólumaiért, anyanyelvhasználatért naponta vegzált magyarokról és önkormányzatokról olvasunk híreket. Autópályák híján Erdély és Románia ma közlekedési értelemben a káosz, a dugók és a halálutak országa. Egy kiüresedő ország, amely az egyik legrosszabb helyen áll a kivándorlás kérdésében. Ma Európa tele van azokkal a románokkal, mintegy négymillióval, akiknek nem elég az, amit ez az ország a hétköznapjain nyújt. Az ország, amely kis híján saját centenáriumát is lekéste, ezért az egyesülés ünneplését kényszerűen kitolták 2020-ig.

Mi várható december elsején? Mindenekelőtt az, hogy ellepi a trikolór és az ország különböző részeiből érkező ünneplő tömeg a 65 ezres kisvárost, az egykori erdélyi fővárost. A gyulafehérvári szállodákat egy éve lefoglalták, már a lepukkant panellakásokat is több száz euróért adják ki élelmes tulajdonosaik pár éjszakára. A város egy grandió­zus centenáriumi emlékművel gazdagodik, aminek láttán Mark Zuckerberg is boldogan dörzsölné a tenyerét, merthogy a Facebook-szoborként elhíresült alkotás a közösségi oldal F betűjét formázza. Milyen eredeti. Csakúgy, mint az egyik nagyváradi centenáriumi projekt, ahol új ócskapia­cot építettek a régi helyébe, Piac 100 néven.

Romániában ilyenkor ingyen ételt és ingyen zászlót is osztanak az ünneplő tömegnek. Persze valahogy a kolbászos babfőzelékért mindig többen állnak sorba. Elvégre üres gyomorral nem jó ünnepelni. Még az egyesülést sem. Azt is megszokhattuk, hogy a román nemzeti ünnepekre sötét árnyékként vetül a magyarellenesség, amely mindig kifakad valamilyen formában, a politikusok beszédeiben vagy a szélsőséges szervezetek provokációiban. Ami így a békés együttélés hirdetése helyett a magyarellenes ellenségképet vetíti ki.

Kérdés, vajon mennyire hozza lázba a száz év ünneplése az országban maradt románokat? Az biztos, a melldöngetős nacionalista kártya kijátszása a legtöbbször feledtetni tudja a többséggel az ország helyzetét. De csak egy napra. Mert december másodikán mindenki úgy ébred, mint egy hosszúra nyúlt átmulatott éjszaka után, amikor hitetlenkedve tekint rá vissza a valóság a tükörből.

Jobbára ez jellemezte a centenáriumi évet. Egy ország megkétszerezésének sikertörténete és a rideg, cseppet sem irigylésre méltó jelen nem éppen harmonikus találkozása. Hiába a végtelenített mennyiségű kultúr- és folklórműsor, a belvárosi épületeket valósággal eltakaró trikolórerdő, az állandó jelleggel újrakavart magyarellenesség, mert a lényegi kérdésre a román politikum képtelen választ megfogalmazni: mit adott Románia Erdélynek, az erdélyieknek az eltelt száz év alatt? Röviden: mit köszönhetünk Romániának?

A folyamatos kormányválság, a politikai elit állóháborúja, a nagymértékű népességfogyás okozta munkaerőhiány, az elavult, meg nem épített utak és vasút okozta valóság kijózanítólag hat, bármilyen hosszúra nyúlik is a centenárium.

Románia tehát úgy ünnepel, hogy a valóságot egy időre letakarják az épületnagyságú trikolórokkal, de várhatóan másnap mindenki fejfájással ébred majd. Erre a macska­jajra pedig egyelőre senki nem tudja, mi a hatékony orvosság.

A szerző újságíró, Nagyvárad