A polgárok közösségének számottevő többsége ma már képes kritikusan szemlélni a mindenkori hatalom által rászabott normákat. A polgárok szellemi aktivizálódása értelemszerűen azzal is jár, hogy a társadalom tagjainak a hatalommal szembeni elvárásai minőségileg magasabb szintűek, már nem elegendő pusztán a „jogkövető magatartás”. A meg nem kerülhető rendszerváltoztatás alapvető követelménye, hogy a hatalom lépjen túl az „öntörvényhozáson”, fogadja be és tartsa meg a közösség morális, univerzális parancsait.
A civil társadalom erősödése, erőinek összeadódása révén elsöprő többséggel kapott bizalmat az a pártszövetség, amely a magatartási szabályok hierarchiájában az erkölcs primátusát vallja. Ez az az alap, amelyre a Társadalmi Szerződés és a nemzeti összefogás épül. A nemzeti összefogás társadalmi rendszere még csak sebtében állt össze. De mivel jól kiérlelt erkölcsi értékrend talaján áll, már most látható a kritikai morállal erősített politikai demokrácia újjászületésének lehetősége. A folytatás nem lehet más, mint a polgárok közvetlen részvételi lehetőségeinek megteremtése a törvényhozásban és az új alkotmány elfogadása során, ugyanis a közvetlen demokrácia erősítése nélkül a rendszerváltoztatás most sem sikerülhet.
Meg kell végre valósítani a nép és a vezetők közötti viszony „társadalmi szerződés-szerű” képletét. Ez azt jelenti, hogy a regnáló hatalomnak a társadalom és a közjó szolgálatát kell – kellő alázattal – magára vállalnia. A népnek pedig – bizalommal és tényleges cselekvéssel, munkával – kötelessége követni az általa hatalommal felruházott vezetőt.
Az új alkotmány egy új Magyarország megszületését jelentheti, amelyhez a népnek elsőrendű köze van. De az új alkotmányt nem lehet a „pesti utcán” megalkotni. Az ország alaptörvénye elsősorban nem nemzeti lelkesedés kérdése, hiszen a legmagasabb szintű szakértelem nélkül nem kodifikálható. A népfelség elvének tükröződése az alkotmányban nem a népszavazással történő megerősítés kérdésén dől el (bár az elfogadás módjának vitathatatlanul szimbolikus jelentősége van), hanem azon, hogyan realizálódik az alkotmány rendelkezéseiben. A fő kérdés az, hogyan jelenik meg a civil kontroll konkrétan – például kétkamarás parlament formájában – az állami működésben.
2010-ben a magyar polgárok egyértelműen Orbán Viktort bízták meg az irányítással, mégpedig olyan többséggel, amely a kormányzás során nem kényszeríti kompromisszumra. Ez a bizalom azon alapult, hogy a kormányfő az akaraterő, az előrelátás és a döntési szabadság optimális kihasználásának képességeivel rendelkezik.
A társadalom és a gazdaság új rendszerének irányát a magyar nép voksainak leadásával már megszabta. A kiválasztott vezető dolga ennek alapján az, hogy átirányítsa az ország háromharmadát a fenntartható fejlődés pályájára. Minél megosztottabb a társadalom, annál nehezebb lesz a kormányfőnek elvégeznie a feladatát, amellyel feltehetőleg Magyarország minden polgára, politikai állásfoglalásra tekintet nélkül, egyetért. Ezért most nem a politikai csatározások világát éljük, hanem az életben maradásért küzdünk, amelynek útja a gazdaság feltámasztása, munkahelyek teremtése, az ország adósságállományának csökkentése.
A kormányfő elmondta, mit fog tenni mindezért. Vállalta, hogy az élre áll, és azt kérte, kövessük őt. Súlyos kijelentés, szép és nehéz vállalás, nagy kérés. Szüksége van ránk.
Ő képes volt társadalmi szinten megfogalmazni és megalapozni a reményt – ezért bölcs dolog, ha hiszünk neki, és bizalommal mögé állunk. A bizalmat már akkor megelőlegeztük, amikor rászavaztunk. Ezután már nem kérdés, hogy töretlenül fenn kell tartanunk mindaddig, amíg be nem bizonyosodik, hogy a bizalomra érdemtelen.
A volt oligarchia kapjon bűnbocsánatot, ha beismeri tetteit, és letölti az igazságszolgáltatás által rá mérendő büntetést. Az ő következő négy évük feladata a megvilágosodás és a jóvátétel. A mienk pedig az, hogy elinduljunk és bizalommal menjünk azok után, akiket választottunk, mindaddig, amíg a tisztesség és az erkölcs útján járnak. Ki kell lépnünk eddigi passzív polgári életünkből – a hidak felszedve, csak előre lehet menni. A követés és a munka ideje jött el.
