Miközben elkezdtem írni e sorokat, örülök, mert ritka, szép nap van ma, 2018. szeptember 26.-n. Hallom az MR1 Kossuth Rádió Déli Krónikájában, hogy ma van az Iskolatej Világnapja, a Fogamzásgátlás Világnapja és a Nyelvek Európai Napja. Vagy a Nyelvek Európanapja? esetleg az Európai nyelvek Napja? Merthogy e ritka, remek, páratlan, hármas együttállást az EU meg a Világ hirdette meg, és nyilván nem magyarul, ebből kifolyólag nem tudom ki és mit mire mennyire fordított – ferdített?
Régóta hallom, olvasom, látom a hazai és a nemzetközi területekről szóló napi közszolgálati beszámolókat csakúgy, mint a korábban tettre készen művelt szakterületeim kamarai közleményeit, havi lapjait (Épületgépész, mérnök újság, fizikai szemle, stb.). Természetszerűleg szoktam máshonnan származó betűket is olvasni. Korábban napilapokat, cégtáblákat, kirakatokat, hirdetéseket is; manapság kényszerűen csak kommunikálnak, esetleg infokommunikálnak velem a médiák, meg a médiumok. Logókkal, a SmartCity számtalan tudat- és nyelvromboló csatornájából áradó nyelvi szeméttel etetnek az ügyeletes MasterChef VIP műsorok sztárjai. Sajnos, e tekintetben a nem nevesített Szerkesztőségek sem lógnak ki a sorból. A Szerkesztő Bizottságoknak ugyan némi mentségéül szolgálhat, hogy gyakran a magyar törvények és kormánytisztviselők szavaiból, a minisztériumok nevéből és rendeleteik stb. szövegéből, meg a honi egyetemek auditált tanszékeinek és tantárgyainak megnevezéseiből idéznek (hadarva, makogva-motyogva vagy betű szerint), de az innovációt, tendert, projekteket, konzorciumot, a BSc, MSc és PhD habil-vizsgás manegerek és humánerők andertús endzsióinak, a hivatalos keresztnév/utónév választék extrém nyelvi szennyáradatát, az impaktokat és kompaktokat már elfogadhatatlannak tartom. Különösen akkor, amikor az állítólag írástudó, a dizájnos sztárkampuszon mentorálók, az ösanban szlófúúdot shoppingolók és egyéb executive operátorok az assistantokkal együtt, csak úgy mellékesen, nemcsak a katedráról, hanem önzetlenül, számtalan szakmai helyen és egyéb újságban is terjesztik sok tétlen célszemély közreműködésével az indokolatlan, érthetetlen, „szakmaiságnak” vagy a legújabb újdonságnak kinevezett izéiket. Természetesen nem a tranzisztorok, transzformátorok, ionok, bozonok és társaik magyarítatlanságát kifogásolom. A teljesen kétnyelvű oklevelek, kétnyelvű hirdetések és más, hasonló írások ellen sincs semmi ellenvetésem. De nem kérek az előkelősködő, tudományoskodó, magyar értelmiségiek preferátumok szettjeinek tendenciózus, limitálatlan használatából, meg a wörksopos TEAMS-WORK Winding’s Wörd fesztiváljaiból sem. Hivatalosan fegyverrel védjük határainkat, és aggódunk a környező országokban élő magyarok ottani anyanyelvhasználatát korlátozó intézkedések miatt (és akikhez a Duna Word vörd szava szól!), de a hazai bennszülöttek nyelvrontása és tudatgyilkolása sokaknak napi főfoglalkozású, állami rutinfeladata. Akkor is, sőt annál inkább, ha szót se szólunk ellene. Nehezményezem az akár linkségből, lustaságból, akár az eredeti latinra, akár az átvevő utódokra való hivatkozásokat. Igaz, az eredeti angol szöveg szótárazásakor igencsak kemény fejtörő és babra munka egy-egy angol szónak megfeleltethető, olykor 15 – 30 magyar árnyalatból kiválasztani a kívánatos, odaillő hazait.
A válogatást jelentősen nehezíti a Magyar Tudományos Akadémia. Ráadásul minden magyar embert magyar analfabétának tekint mindaddig, amíg a globalizmus jóvoltából számításba veendő 5 – 10 – 50 nyelvet, meg helyesírásaikat és kiejtési szabályaikat meg nem tanulta. Akadémiai szinten. Ugyanis:
Laczkó K. – Mártonfi A. (OSIRIS Kiadó, 2006) könyve szerint: A latin betűs írású nyelvekből átvett idegen közszavakat mindig a forrásnyelv helyesírásának szabályai szerint kell írni, az eredeti helyesírással. Törekedni kell a speciális betűk megőrzésére, akár mellékjeles latin betűkről (ä, š, å, ç, ÿ), akár különleges változatokról (đ, œ, ø), akár a hagyományos latin ábécé által nem alkalmazott alapbetűkről (a, ß, b) van szó. Kiejtésük szerinti átírásuk kerülendő.
A nem latin betűs írású nyelvekből származó tulajdonneveket és közszavakat is át kell írni az eredeti nyelv kiejtése és/vagy írásképe alapján. Nem mindig könnyű eldönteni, hogy egy nyelv latin betűs írású-e vagy sem (szerb, horvát, 4 féle japán, kínai, stb.).
A magyar nyelv ábécéje 40 betűs + 4 idegen betű (q, w, x, y).
A szavak betűrendbe sorolása a kiejtéstől független és íráskép alapú. Az idegen tulajdonnevek besorolása a névkiegészítők figyelembe vételével történik attól függően, hogy ezek a név szerves kiegészítői vagy sem. Kiragadott példák a besorolásra, a kiemelt betűk szerint kell rendezni: Van Allen, De Gaulle, Van Eyck, Van Gogh, Van der Graaff, Von Schwarz, stb.
A keltezés írására a lehetséges magyar változatok:
- június 14.; 1994. jún. 14.; 1994. VI. 14.; 1994. 06. 14. Egyáltalán nem ajánlható az angol 14.06.94. minta szerinti használat (amelyet pld. a szavatossági idő jelölésére alkalmaznak).
Német Anikó (Könyvmíves Könyvkiadó, 1997) könyve közli: A magyar helyesírás betűíró, latin betűs, hangjelölő és értelemtükröző jellegű. A hangjelölő jelleg arra utal, hogy a magyar betűk a legtöbbször (az ly – j betűpár kivételével) más és más köznyelvi beszédhangnak felelnek meg; valójában a kiejtett hangokat jelölik, azaz az írott forma (az íráskép) nemigen tér el a kiejtéstől (vö. a franciával vagy az angollal). … A nyilvánvalóan idegen eredetű szavakat az idegen írásmód szerint, a már meghonosodottakat pedig a magyar szabályok szerint írjuk.
Magyar írásmód szerint írjuk
a latin betűs nyelvek általános használatú közszavait
bizonyos személy és földrajzi neveket
a nem latin betűs nyelvek közkeletű szavait.
Eredeti idegen írásmódjuk szerint írjuk
a latin betűs nyelvek nem általános használatú közszóit,
az átvett többszavas szólásokat, kifejezéseket,
a tulajdonneveket általában.
A keltezés írására a lehetséges változatok:
- március 15.; 1848. márc. 15.; 1848. III. 15.; 1848. 03. 15.
Arról sehol nincs szó, hogy a 3 – 4 – …… leütéssel képzett FIDIC, VIP, HBO, NHKV, MVM group, UPC, email, stb. betűszavakról honnan lehet/kell? tudni szülőanyjának nyelvi hovatartozását? Ki és mikor mondta meg, hogy mik a bizonyos és az általában átvett szavak? És miért kell mindezt egy magyarnak tudni, ha az elvben(?) magyar szöveget Magyarországon egy másik magyarnak mondja, írja vagy magának motyogja? Az akadémiai jó példa nyomán már elvették az eredendően 40 – 44 betűből/hangból meg ezen felüli, ízes tájszólásokból álló anyanyelvem kis és nagybetűs építőköveit a 26 betűs latin/angol irodalmi(?) CWI karakterkódkészlet kedvéért. Ráadásul a bináris osztatú nemzetközi műveltséggel bírók (a félig-meddig művelt, magyarul nem tudók) a korszerűség, a digitalizáció térhódítása nyomán még ki is röhögnek (röhögtetnek a TV műsoraiban és „jobb” társaságokban mondva – mutatva – magyarázva a példát), ha magyarul betűzök.
Nemcsak ez a hiba, vannak még mások is!
Ezek egyik igen fertőző megjelenési formája, a külföld-majmoláshoz társuló igénytelenség, a pongyola fogalmazás, az idegen szavak, szóalkotások nemcsak sete–suta, betűhű átvétele, hanem már az anyanyelvünk szerkezeti formáit is tönkre tevő, főleg az amerikás angolkórban megnyilvánuló tükörfordítások és ragozási (pontosabban: ragozatlansági) szokások terjedése.
Ez alól nem kivételek a magyar állam szervezte hazai, de nemzetközi rendezvényeink sem. A magyar sajtóban már évtizede, de a hivatalos közleményekben is egyre gyakoribb a magyar nyelvtan mellőzése. Helyette valami olyan szókeverék terjed, amely már nem a gondolatok szabatos közlését szolgálja, hanem az egyértelmű állásfoglalást mellőző író – beszélő szakmai, sőt szellemi hiányosságait mutatja. Ezért az anyanyelv oktatása és a nyelvápolás mellett fokozott gondot kellene fordítani a szakmai ismeretek terjesztésén túl a magyar szakmai nyelvre, az öntudat formálására, az általános igényességre, azaz a nemzeti kultúrára alapjaira is. Jó példa a ragozási szokások fejlődésére: Volt egyszer a Kommunisták Magyarországi Pártja, aztán lett a Magyar Dolgozók Pártja. Mióta van a 2001. évi XCVI. törvényünk a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, meg egyes közérdekű közlemények magyar nyelvű közzétételéről, azóta vannak az ilyen – olyan HUNGARY kft vagy GREEN XYZ MAGYARORSZÁG Company -ok. Hajrá magyarok! Handball Veszprém! És még egy színmagyar, hivatalos változat: Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Földhivatali, Növény- és Talajvédelmi, Erdészeti Főosztály Földügyi és Földmérési Osztály.
Nem tudom, hogy trendi vagyok-e már, vagy még ókonzervatív? Még magyar vagyok-e vagy már nem? A MAGYARORSZÁG VEZETŐI ENGEDÉLY feliratú, többnyire magyar szavú igazolványomban a 14. Államp: HUN szöveg melletti kódtáblázat 11. Érvényesség kezdete, 12. Érvényesség vége rovataiban az időadatok az MTA által egyáltalán nem ajánlott angol 14.06.94. keltezési minta szerintiek. A nevem ott még Molnár János, de internetes magyar környezetben már többnyire János Molnár. Akárcsak a HELLÓPlay kártyán a Cashless rendszerben.
Annakidején Apámat sem tegeztem – tiszteletből, nemhogy idegeneket. Manapság is csak ritkán kezdeményezek e napi nyegle divat szerint úgy, mint a hirdetők, kereskedők, még szakmai, vagy életkorbeli alapon sem. Nem szólítok senkit Magának (még ha magázom is), a klasszikus Hallja Kend Táncsics, de a közvetlenkedő Kedves Jánosom sem fakad ki belőlem úgy, mint a legutóbbi forgalmi ellenőrzés alkalmával az engem udvariasan vizsgáló, védő és őrző ismeretlen Úrból.
Bántja fülemet, ha a Mari ismerősöm a Fifi kutyuskájának páratlan intelligenciájáról áradozik, miközben Őt csókolgatja. Akárcsak a lóversenyzők Őket, a lovakat. Igaz, azok még érthetőbbek, mint az intelligens, IoT (internet of Things) fan-coli komforthűtés szivattyúm, akit az eladó rám tukmált.
Igaz, sem én, sem férfi honfitársaim nem tudjuk a minket kiszolgáló eladó – hivatalnok – ismeretlent, ha Ő nő, lány vagy asszony, az akadémiai nyelvészek és más nyelvalakítók áldástalan munkásságának eredményeként udvariasan, nem bizalmaskodva megszólítani. Engem ez is zavar.
Ady100, Arany200, Siófok50, Széchenyi 20-20, Paks II, Terminál 2b, M0, M1, M2, … hetedhét határon kerülik a hagyományos magyar formákat. Tanúkként idézem II. Rákóczi Ferencet és legalább tizenhat – tizennyolc Lajos királyt a franciáktól. Akadémiai, kormányzati előírásokkal, az anyanyelvi érettségi vizsgák új követelményeivel sikerült kialakítani és meghonosítani egy legújabb magyar nyelvjárást az élelmiszerek kívánatos fogyaszthatósági határidejének angol formáján belül. Gyökeret eresztett a magyar falusi piacokon a paprika piros magyar, meg a szőlő brazil is. Rövidesen marha nagy lesz a nagy marha is. Mert szerinte (és főleg az írástudók szerint) semmi különbség sincs sem e két forma, sem a vezet, a vezető, a vezetés, a vezetőség közt. Csak vezetés van. Neki a falnak. Miközben tanárok körében ismert tény, hogy az általános és középiskolás diákok számítógép nélkül már nem tudják elképzelni életüket, valamint nagy részük kevéssé szereti a természettudományos tárgyakat, köztük a fizikát. A fizikai megismerés elkerülhetetlen mérések, adatrögzítések, majd azok elemzése nélkül. Ám a mai fiataloknál az első mérések lendülete gyorsan átvált az „Ezt már unom” kategóriába. Mert a számításos feladatoknál sarkalatos nehézség, hogy a mértékegységek és a számtani alapműveletek elsajátítása komoly gondot jelent. És a robotok, meg az olvashatatlan macska-kaparások ellen tökéletesen véd az ikszelendő tesztlap, amit ráadásul sablonos módszerrel olvasatlanul is könnyű jól kiértékelni. Ez az új oktatás, vagy inkább a nép nevelése? Nem! Ehhez még az innováció, az interaktív applikáció koncepciós projektjei, a költészetre nevelés aktuális, hosszú hetekig tartó előkészületeit lezáró flashmobja és a sztársók asszociációi, a snowshow bohócainak államtitkári ajánlása és a tanárok – tanítók – felnőttek lelkes, ifjú szíveket és agyakat kimosó, pocsék példákat produkáló értelmetlenségei is hozzátartoznak.
Mivé lettél anyám nyelve? Állítólag ragozós fajta voltál. Állítólag.
Nemrég akadémiai lektor véleményét olvastam:
- Semmi ésszerű okát nem látom, hogy az Összefoglaló „Összefoglalóként”-nek, a Bevezető „Bevezetőként”-nek, az Alapadatok „Az Alapadatokról”-nak, …, a Zárszó „Zárszóként”-nek legyen nevezve. Szerintem ezeket a modoros ragozott formákat fel kéne váltani az egyszerű, bevált változattal. Az zavartalanabbá tenné az olvasást.
- Lehetőség szerint rá kéne venni a szerzőt, hogy a nehezen követhető, modoros, zavaros megfogalmazásokat átírja egyszerűbbre (pl. „Az idő mérésének mikéntjei és a mindennapi élet érdekei az ősi napórákban találkozva öltöttek testet.” Nekem percekbe telik, mire egy „miként” és egy „érdek” találkozását, majd ennek nyomán a testet öltésüket elképzelem, és nem sokat nyerek vele, amikor sikerül.)
Tisztelettel kérem, segítsenek. Mert e nemcsak térkép-táj szülőföldemen szeretnék még sokáig magyarul írni és magyarul olvasni, honfitársaimmal magyarul szót érteni. Egyedül az Istennek sem megy.
Molnár János (Don Juan? Huán? Zsüán? Dzsovánni? Iván? Ájvén?)
Utóiratként:
Miután megírtam az előző három oldalnyi sirámomat, azt elküldtem névre szóló segítséget kérő levelem mellékleteként néhány illetékesnek vélt tisztségviselőnek (miniszter, államtitkár, folyóiratok főszerkesztői, MTA és kamarai elnökök, polgármesterek, országgyűlési képviselők, művelődési házak igazgatói, személyes ismerősök, stb.). Két személyes ismerősömtől eltekintve hárman méltattak válaszra. Egy szakmabeli újságíró rokonszenvéről és együtt-érzően, majdnem tehetetlenségéről tájékoztatott, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának Központi Ügyfélszolgálati Irodájának vezetője jó kívánságai mellett azt javasolta, hogy megkeresésemet továbbítsam felsőoktatási intézmények bölcsészettudományi területei részére.
A harmadik, két lapnyi választ az a kormányhivatali ügyintéző fogalmazta főnökei nevében és megbízásából, kik a nekik címzett levelem mellékletei közt egy olyan állás hirdetést is kaptak, melyben néhány magyar kötőszó társaságában a lényeg a következő volt:
executive assistant, hotel, menedzselés, koordinálás, kommunikáció, business meetingek, prezentációk, project maneger, kreatív, pozíció, orientáltság, proaktivitás, diszkréció.
A kormányhivatali válasz érdemi része:
„A fent idézett jogszabályok alapján a panaszolt hirdetés nem fogyasztói szerződés megkötésére irányul, hanem munkaszerződés létrejöttére vonatkozó felhívásnak minősül. Az állás hirdetés – a fent idézett jogszabály alapján – nem minősül gazdasági reklámnak, így a Nyelvvédelmi törvény előírásai nem alkalmazhatóak a kifogásolt hirdetésre.”
M.J.
