Orbán Viktor tusványosi beszédében utalt arra a közismert balliberális/posztbolsevista szokásra is, hogy előszeretettel fogja rá politikai ellenfelére azt, amiben éppen saját maga vétkes. Ékesen illusztrálja ezt Gréczy Zsolt kijelentése, miszerint „Orbán Viktor vagy hazudik, vagy nem érti a világot, amikor azt állítja, hogy az vagy keresztény, vagy liberális”. Az utóbbit, a világ nem értését ugyan nem akarom állítani a szóvivő úrról és pártjáról, a DK-ról, de az első eléggé közismert. Vajon mire alapozza annak a tagadását, hogy az egyik fő törésvonal a mai világban éppen a keresztények és a liberálisok között van? Talán arra, hogy főnöke, a DK mostani elnöke és a hajdani KISZ KB kulturált elnökhelyettese annak idején többször is bérmálkozott?…
Gréczynek ez a kijelentése akkor már sokkal inkább ráillik arra, ahogyan Horn Gábor értékelte a miniszterelnök legújabb tusványosi beszédét. Abban ugyan példát mutatott a maga táborának, hogy elismerte: „a tusványosi beszédből egy koherens világkép és vízió körvonalazódik”, és természetesen szíve joga annak minden elemével egyet nem érteni. De hát hol él ez az ember? Semmit sem tud arról a gyűlölködésről, amellyel az ő táborából naponta bombázzák a kormányfőt, amiért másképp gondolkozik? Vagy csak úgy tesz, mintha nem tudna róla? Mit gondol, miért szentelt viszonylag nagy teret ez az úgy látszik, általa is tisztelt államférfi annak, hogy az illiberálisokra zudított gyűlölet cunami okait elemezze? Talán azért, mert ez nem is létezik? (Pár évtizeddel korábban bizonyára az lett volna az elvtársi narratíva, hogy Orbán Viktornak üldözési mániája van…)
Kilóg a lóláb ott is, amikor Horn álságosan azt állítja, hogy „a migráció nem rendőrségi, hanem emberiességi probléma.” Olyan nagyon elégedett a nyugati rendőrség működésével, hogy meg sem fordul a fejében: a nagyszámú, nemcsak „migrációs hátterű”, hanem igenis, becsempészett migráns terroristák által elkövetett terrorcselekményeket, tömeggyilkosságokat akár meg is lehetett volna előzni? (Leginkább persze azzal, ha el sem kezdik a migrációs propagandát és az ennek megfelelő bevándoroltatás politikát.) Lehetséges, hogy inkább szolidáris a keresztény (sőt, zsidó) kultúrával ellenséges, soraikban terroristákat rejtegető bevándorlókkal, mint ártatlan áldozataikkal és ezek családtagjaival? Netán a londoni muszlim származású polgármesterrel van egy platformon, aki szerint mg kell szokni, hogy egy nagyváros életéhez a migráns terror hozzátartozik? („Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács”, mondták már nálunk az ötvenes évek kommunistái is.) Aki nem hajlandó ezt megszokni az magára vessen?
Ez már viszont annak az intoleráns liberalizmusnak a csiráját rejti magában, amelyet a miniszterelnök birodalmi gondolkodásnak, birodalomépítésnek nevezett. Még a szinonimáját, az imperializmus szót is kimondta. Jellemzőjének, a kizárólagosságnak nem mondta ki ugyan a nem magyar megfelelőjét, de akinek van a füle a hallásra, az hallotta, illetve tudja, hogy ez a kizárólagosság a XX. századi totalitarizmusok egyik legfontosabb kritériuma. Ha valaki eddig nem értette volna, most már világosan láthatja, hogy miért beszélhetünk liberálbolsevizmusról, illetve liberálfasizmusról.
Nem túl meggyőző Hornnak az az állítása sem, hogy a liberalizmus, „ez a szellemi irányzat a mai formájában sem közösség- és vallásellenes.” Ha csak nem úgy érti, hogy a keresztény vallás nem vallás és a nemzetközösség nem közösség. Mert a mai formára, a nemzeti liberalizmussal ellentétben, legalább is a gyakorlatban igenis, ez a jellemző. Vajon ezzel, a nemzeti liberalizmus hagyományaival mit tudnak, mit akarnak kezdeni? Ha következetesek, akkor például Magyarországon (vagy egyáltalán) indexre teszik Petőfit?…
Úgy tűnik, hogy a liberális önkény (már az önkényuralomra való hajlam kezdeményei is látszanak) annak a marxizmus által kisajátított és eltorzított hegeli gondolatnak a továbbélése, miszerint „a szabadság felismert szükségszerűség”. Az utóbbi fogalomba önkényesen be kell helyettesíteni a kommunista vagy a liberális világrendet,(ők mondják meg, hogy „történelmileg”mi a szükségszerű!), és akkor szabadok leszünk. (A normalitástól, a teremtés rendjétől való elfordulás sőt, az ezzel való szembefordulás kultuszát, „szabadságát”, vagyis szabadosságát most nem is említem.) Ha pedig a „felismert szükségszerűség” a „szent cél”, amelynek érdekében cselekednünk kell, akkor még „a cél szentesíti az eszközt” totalitarista filozófiájához is eljuthatunk.
Fukuyama apológiája, miszerint a liberális demokrácia a történelem vége, az emberiség fejlődésének a tetőpontja, már látványosan csődöt mondott. Akárcsak a kommunizmus, amely ugyancsak ezt tanította, sulykolta, erőszakosan terjesztette, hazudta magáról. Orbán Viktor legújabb beszéde is reményt ad nekünk, hogy előbb-utóbb ez vár a liberalizmus új formájára, a nemzeti liberalizmus helyébe lépett neoliberalizmusra is.
Elméletben és gyakorlatban egyaránt.
K. I. B.
