Magyar zászló a világ csúcsain: interjú Varga Csabával

Demkó Attila interjúja

Vannak hegymászók, akik magukért másznak. A hihetetlen élményért, az adrenalinért, önmaguk legyőzéséért. Te nem ezek közé tartozol, láttam a filmjeidet a Manaszluról, a Broad Peakről (8047 méter) és a Gasherbrum II-ről (8035 méter). A csúcsokon, több mint nyolcezer méteren, ahol a hegymászók többsége oxigénnel is küzd minden lépésért, te lendületesen a magasba emeled a magyar zászlót, a Nagyvárad felirattal, és videón üzensz Erdélybe, Budapestre, a Felvidékre, Délvidékre, Kárpátaljára. Azt mondod, maradjunk meg, ne adjuk fel. Honnan jött az ötlet?

Erőss Zsolt ihletett meg, amikor még 2002-ben láttam egy előadását. A kihívásokat mindig szerettem, ez az alap, és egy nyolcezres meghódítása tisztán, azaz palackos oxigén nélkül mindenképpen az. Az pedig nem egy különleges vágy, hogy szeretném a közösségem, a patriumi és erdélyi magyarság megmaradását. Ezt a két dolgot összekötöm, de ez sem unikum. Hogy egy példát mondjak: volt egy román maratonfutó Magyarországról, abból a két-három faluból, ahol románok élnek. A futás végén magasba emelte a román zászlót, és azon ott volt a felirat románul: Chitighaz. Ez Kétegyháza Békés megyében, ahol egy kicsi, pár száz fős, 30 százalékos közösség a románság. Nagyon érdekes volt, ahogy piszokul erős magyar akcentussal nyilatkozott arról, hogy nem adják fel.

Igen, de Magyarországon ehhez jobban megvannak a feltételek, még egy nagyon kis közösség számára is, mint a románság. Nálunk pozitív a diszkrimináció és nincs vegzálás. Méhkeréken, egy kis faluban kint lehet a polgármesteri hivatalon a román zászló, lehetnek csak román nyelvű feliratos emlékművek, míg Nagyváradon ez lehetetlen.

Román iskolába jártam, nagyon jól tudom, hogy miként gondolkodnak. De van egy értelmiségi réteg, ami nyitott, Nagyváradon kevésbé erős a román-magyar ellentét. A polgármester sem kifejezetten magyarellenes. Sok román barátom van, és vannak, akik megértik a helyzetünket. De vannak olyanok erők Romániában, akiknek nem érdeke a magyar-román megbékélés. Más régiókban sajnos rosszabb a helyzet, mint a Partiumban.

Broad Peak

Gasherbrum II.

Kinek akarsz üzenni?

Az igazi probléma most az önfeladás, ez az, ami engem nagyon zavar. 1990-ben még több mint hetvenezer magyar volt Nagyváradon, most kevesebb mint ötvenezer van. Ez az etnikai változás már nem annyira a román állam politikájának következménye, mint korábban a nagy román betelepítések idején, ez az önfeladást mutatja. Olyanok is, akik magyar iskolába jártak, a Facebookon csak románul posztolnak, gyerekeiket sokszor román iskolába íratják, pedig nekik sem jelentett hátrányt a magyar iskola. Erre senki sem kényszeríti őket közvetlenül.

A határon túli magyarok vágynak a magyar sikerre, például összehozta a magyarságot Nagyváradon, hogy a foci Európa-bajnokságon egy jó magyar válogatottnak drukkolhatott. Mindenki nézte a meccseket, mindenki ünnepelt. Ha már úgy alakult, hogy van némi tehetségem a hegymászáshoz, akkor én ezt próbálom használni. A zászlót mind a három nyolcezresre felvittem, ugyanezt a zászlót a Nagyvárad felirattal. Nem valaki ellen, hanem valakikért. Tudom, hogy sok román ismerősöm ezt nem nézi jó szemmel, de a legtöbbjüket nem zavarja. Nagyon sok vélemény van a román társadalomban. Én az életem kockáztatásával olyan zászlót viszek fel, ami nekem tetszik. Nem azt akarom mondani, hogy Nagyvárad csak magyar város, de magyar város is. A mi városunk is, minden magyaré, határoktól függetlenül.

Van-e közvetlenebb, személyesebb motivációd?

Persze, a családi történetem. Abban a régióban, ahol születtem, Belényes környékén, él a történelem. Jelképesen azt a zászlót is viszem, amit 1919-ben, száz éve Tárkányban védtek a magyarok. Nekem voltak ott rokonaim, Köröstárkányban és Várasfenesen, ahol száz embert megöltek a bevonuló román csapatok. A falvakat meg kirabolták. A véreimen gázoltak keresztül. Hogy vigyem én a román zászlót? Nem az én zászlóm.

Varga Csaba (Hazajáró FB)

Belényesen születtél, a Bihar-hegység kapujában, de Nagyváradon töltötted a gyermekkorodat, ahol a dombok éppen csak kinőnek az Alföldből. Honnan jött a hegyek szeretete? 

A Bihar-hegység, a Pádis-fennsík, igen, ott kezdődött. Majd jött a Retyezát, a Fogarasi-havasok, a Radnai-havasok. Gyönyörű vidékek, máig járom őket, szervezek túrákat. Utána jöttek a nagyobb hegyek, a Mont Blanc, majd az Elbrusz. 2009-ben pedig az első igazán nagy hegy, egy hétezres. Aztán pedig a legnagyobbak, a nyolcezresek. Pakisztán és Nepál. A filmjeimben bemutatom magukat a mászásokat, de egy kicsit ezen országok kultúráját is.

Hol van a minőségi ugrás a hegymászásban? Nem technikai szempontból, hanem magasságban. Tényleg létezik a halálzóna?

Persze, létezik, de azért

Kezdődhet hétezer körül is. Én már hat nyolcezres expedíción vettem részt, emlékszik a szervezetem, én elég jól bírom. A csúcstámadás mindig a legnehezebb. A hideg rettenetes, és általában nagyon korán kell indulni. Hatalmasak ezek a hegyek, általában nagyon hosszú a mászás. Én most olyan szinten vagyok, hogy a kisebb nyolcezreseket meg tudom mászni, külön oxigén és serpák nélkül. Hogy úgy mondjam, tisztán, mert ezt érzem igazi teljesítménynek. De a legnagyobbak, a legnehezebbek még egy szinttel feljebb vannak, most már látom. Ez egy vízválasztó. Azokhoz sokkal többet kell edzenem. Az már olyan profi szint, hogy csak azzal kellene foglalkoznom. Én építész vagyok, ahhoz le kellene tennem a munkámat. Ezt most még nem tehetem meg.

Csinálnád ezt életvitelszerűen? Van családod…

Persze. Mert ez egy fontos cél. Szerintem nem csak nekem, hanem a magyarságnak is. Egy dolog, amire büszkék lehetnénk.

Egy magyar sincs, aki mind a tizennégyet megcsinálta volna.

Nem, nincs. Ha mindenkit összeadunk, akkor is csak tizenegy csúcs van meg. Hármat nem másztak meg magyarok eddig. Az Everestet oxigén nélkül nem mászta meg egy magyar se. Bár van egy felvidéki, félig magyar srác, aki megcsinálta, de ő, úgy hallottam, hogy nem tartja magát magyarnak. Beszél magyarul, de csehszlovák színekben, csehszlovák zászlóval mászott. Ezért, azt gondolom, az Everest oxigén nélkül továbbra is cél. Ott van a K2. Az utolsó része nagyon nehéz és nagyon magas, 8611 méteres, rossz időjárású hegy. Az nagyon túl van a vízválasztón, de 2015-ben azért már megpróbáltam.

A K2 felé

Végül pedig ott van a Sisapangma főcsúcsa, ami a legkisebb nyolcezres, 8027 méteres. De a normál úton van egy hosszú, kitett gerinc a főcsúcsig, és azt még nem érték el magyarok. Nyolcezren voltak, de a főcsúcson nem.

Mi a legnagyobb álom ezek közül?

A K2. Nagyon szép hegy és hatalmas kihívás. Élmény volt Suhajda Szilárddal együtt mászva próbálkozni. Az egy kemény szezon volt, hihetetlen hideggel, senki sem jutott fel. Szeretnék ott az első magyar lenni, de ahogy adódik. Az Everest is érdekel, és persze a Kancsendzöngát is újra megpróbálnám. Sajnos az nem sikerült, pedig nagyon akartam, már csak az Erőss Zsolt és Kiss Péter emléke előtti tisztelgés miatt is.

A K2 filmed döbbenetes és felemelő, annak ellenére, hogy nem sikerült elérnetek a csúcsot. Az ember szinte átérzi a küzdelmet. Minden egyes hegynél van egy statisztika, hogy száz próbálkozóból hány nem jön le. A K2-nél az arány nagyon rossz.

Igen, a 22 százaléka meghal azoknak, akik feljutnak a csúcsra. A K2-t megmászták vagy kétszázan, és abból meghalt ötven. Ez nagy szám, de én nem gondolok erre, ha mászom. Nem riaszt el.

Különösen egy olyanhoz, mint a K2.

A K2 (8611 méter)

Pedig szembesültél vele sokszor, például akkor, amikor a Kancsendzöngára felvitted Erőss Zsolt és Kiss Péter emléktábláját.  Nem kevés kiváló magyar hegymászó halt meg van rajtuk kívül is az utóbbi időben. Várkonyi László az Everesten, a székelyudvarhelyi Benedek Zoltán pont az általad is megmászott Manaszlun. A feleséged, ha jól tudom, gyermeket vár. Ezt vállalta veled? Hogy éli ezt meg?

Ha az ember jól felkészül, nem olyan veszélyes ez. Ott kell lenni mentálisan és fizikailag is. De persze, nem szereti, nyilván. Vannak olyan balesetek, amelyeket semmilyen felkészüléssel nem lehet elkerülni. Ez benne van a pakliban. Mégis elfogadja.

Az építészet hogyan jön ehhez az egészhez?

Sok mindent szerettem. Nagyon szerettem a történelmet is, de édesapám építőmérnök. Ebben volt egy komoly kihívás, már abban is, hogy bejussak az egyetemre, Temesvárra.

Elmész mellette az utcán, látod, mi a munkád eredménye. Ez jó érzés. Temesváron kezdtem, Kolozsváron végeztem 2007-ben, tetszett. Az évfolyamunk egyharmada magyar volt. Nagyon szeretem az építészetet.

Építészetileg a történelmi magyar városok közül melyik áll hozzád a legközelebb?

Nagyon szeretem a szecessziót, így Nagyvárad és Szabadka nagy kedvencem. Nagyvárad, most, ahogy felújították, egy ékszerdoboz. Persze vannak visszásságok a felújításokban. Van olyan hely, ahol a százéves Nagyvárad felirat helyére manapság kerül az „Oradea”. De ugyanebben az épületben egy másik helyen meghagyták a Nagyvárad feliratot.

Tehát egy műemlék épületet „hamisítottak” meg? Mivel egyre több erdélyi város felújítására van pénz, nem veszély-e az, hogy ez még fel is gyorsítja a magyar múlt eltörlését?

Ez van, kihez menjünk, mit lehet csinálni? Sajnos senki se nagyon szólt. Nagyváradon a polgármesteri hivatalban van egy díszterem. A századfordulón festették az eredeti freskót, amin a Váradon eltemetett Zsigmond király volt a Szent Koronával. Újrafestették, de most már nem a Szent Korona van rajta, hanem csak egy átlagos korona. A másik oldalra pedig felfestették, ahogy bejönnek a románok 1919-ben. Úgymond, az egyensúly miatt…

Nagyvárad

Kétséges, hogy ez egyensúly-e, a Szent Korona levétele nem éppen arra mutat, mint ahogy a bevonulás – megszállás – felfestése sem. 1919-ben Nagyvárad túlnyomóan magyar többségű volt…

Ezt újrafestették, ha jól tudom, az eredeti fotók alapján, csak éppen a Szent Korona nem került vissza. De Romániában már az is nagy dolog, hogy Zsigmond király visszakerült. Ami 1919-ben történt, hát igen, persze, ez egy magyar város volt lakosságában is. Népszavazással soha nem került volna Romániához. De most valamennyire kezdik elfogadni, hogy például Szent László királyunknak köze van a városhoz, elneveztek róla egy hidat, igaz, csak románul. Nem akarják magyarul Szent Lászlónak hívni. A főtéren sem lesz szobra. Ez elég féloldalas dolog, de a semminél több.

Elsősorban rajtunk múlik, hogy megmaradunk-e, nem rajtuk. Rajtunk múlik…

GY. M.