Hogy milyen érzés, amikor a magyarok összefognak? Nagyszerű. S hogy milyen eredménye lehet? Példamutató. Főként, ha jó célért, érdek nélkül, önzetlenül történik. Mint történt a tavaly szeptemberben leégett székelyföldi katolikus atyhai templom újjáépítése érdekében.
Akik adakoztak, akik támogatták az újjáépítést, tudják, miről beszélek. Anyaországbéli magyarok, szervezetek, a magyar kormány, önkormányzatok, romániai szervezetek, magánszemélyek, önkormányzatok, és a román kormány, de tengerentúli, clevelandi magyarok is adakoztak, segítettek. Nemrég – közvetett módon – kanadai magyarok kerestek meg, hogy milyen lehetőség van még a támogatásra. Sárbogárdi mesterek készítettek körmeneti keresztet, és húsvéti gyertyatartókat. Magyar vállalkozó szállította ki azokat Atyhára, pedig ez, a Sóvidék legmagasabb pontján fekvő település igencsak pár száz km-re fekszik Sárbogárdtól. És mégis megtette. Még a nevét sem tartotta fontosnak megemlíteni. Jómagam családi ereklyét, egy 142 éves, Károli Gáspár fordította Bibliát vittem ajándékba az egyházközség számára. Kétkezi munkavégzések felajánlása is számos esetben történt, még vajdasági magyarok részéről is, bár a szigorú romániai elszámolási szabályok miatt ezt a lehetőséget nem vehetik igénybe a templomépítés során.
A szeretet, a hit, a jóindulat csodákra képes. Az összefogás eredményeként fél év alatt közel 140 millió Ft gyűlt össze. Hogy a végösszeg hiteles, arra Atyha plébánosa, Adorján Imre atya a garancia.
Június 9-én találkoztam vele személyesen, Atyhán. Nem volt könnyű eljutni hozzájuk. 8-a volt az eredeti látogatás időpontja, de igencsak keményen esett az eső. Így bizony az 5 km-es bekötő út Korondról egy egyszerű személyautó számára járhatatlanná vált. Másnap Imre atya jött értünk terepjáróval. Tán 14 éves a szolgálati autó, de működik, remek „természetes” légkondival, amely mellett az atya még arra is vigyáz, hogy ne érje huzat a bent ülőket. De az a szeretet, hit, elkötelezettség, és erő, amely a nyugdíjas atyából árad, akár gyalogtúrára is képes ösztönözni az Atyhára tartókat. Csodálatos ember. A Jóisten tudja csak, miért őt küldte szolgálatba oda a tűzvész előtt egy hónappal.
A templom épül. A korondi Árcsó kft dolgozói csendben, szorgalmasan végzik az egyáltalán nem könnyű munkát. A templomrom teljesen felállványozva, a koromnak már nincs nyoma a falakon. A borzalom már csak az emlékekben él, és az elszenesedett missziós kereszten, a megolvadt harangon, és a Feltámadt Krisztus szobron látható. De a szétolvadt harangon olvasható maradt védőszentjük neve, Mária Magdolná-ból: Magdolna.
A megújulás jelei nem csupán az állványozáson látszanak: a paplak egyik szobájában már gyűlnek az adományok: papi öltözetek, Krisztus szobrok. Adományok mindenhonnan. De az első, ami a szobába lépve fogadja a látogatót: egy magyar zászló. Mondom: az atya csodálatos ember, aki igen nagy szeretettel és köszönettel említi a román kormány anyagi támogatását is. Ugyanilyen nagyszerű emberek azok, akikkel sikerült találkoznom. Győrfi Hajnal óvónő, és férje, a falugazda. Ők Atyhán nőttek fel, s még gyalog jártak iskolába Korondra. Napi 10 kilométert tettek meg gyerekként, télen-nyáron. De ott maradtak. És ma mindent megtesznek, hogy a tragikus lakosság-csökkenést megakadályozzák. Most már alig kétszáz magyar él a településen, 19 gyermekkel. Az alsósokat helyben tanítják egy tündéri faház-iskolában, a felsősöket már iskolabusz viszi Korondra. Hogy azon a bekötő úton hogy oldják meg a közlekedést esőben és télen: rejtély. De megújul az út is, s talán ez év októberére már jól közlekedhetővé válik.
A község egyébként –statisztikai adatokat is figyelembe véve – Románia talán legszegényebb települése. De hogy a legszebb fekvésű, az bizonyos. Igaz, hogy a jobbára lepusztult házak többségében nincs fürdőszoba sem, de hogy a Sóvidék panorámája innen a legjobban belátható, nem kétséges. Kultúra? Nem sok. A Duna televízió az egyetlen, amely támogatást nyújt lélekben, hírekben, kultúrában. S mint megtudtam, az atyhaiak mind azt nézik. A településről kimozdulni nincs lehetőségük az ott élőknek: állattartásból élnek jobbára, és hát az állatokat nem lehet magukra hagyni. Bizony, mi itthon az anyaországban, főként a városokban fel sem tudjuk fogni, hogyan élnek Atyhán magyar testvéreink.
De lassan már szivárognak onnan is a hírek. Simó Márton székely költő, újságíró, az Élő Székelyföld Munkacsoport vezetője, aki Atyhán járt iskolába, honlapot indított nemrégiben, www.atyha.ro elérhetőségen. Érdemes nézegetni, olvasni. Nem csupán a templom újjáépítéséről értesülhetünk, hanem például az atyhaiak csíksomlyói, nem éppen felemelően kezdődő, ez évi zarándoklatáról is, amely egy szállítási vállalkozó nemtörődömsége miatt következett be.
Még az ág is húzza az atyhai magyart? Lehet. De pontosan ezért kötelességünk nekünk, itthon, jó szándékú keresztényeknek, hogy ne veszítsük őket szem elől. A templom leégésének másnapján az atya elcsukló hangon azt mondta, hogy a legnagyobb baj, hogy magukra vannak hagyva. A gyűjtéssel bebizonyítottuk, hogy nincsenek egyedül. De ez még kevés.
Kérem, keressék fel a www.atyha.hu honlapot. Kiderül belőle, hogy valamikor, talán a nyolcvanas évek végén turista-látványosság volt Atyha, vendégfogadási, elszállásolási lehetőséggel. Korábban pedig virágzó volt gazdasági élete. De történt valami, és mindez megszűnt. Az okát még nem látom tisztán. Mindenesetre tény, hogy a település a kihalás útjára lépett. 1950-ben 1565-en, 1960-ban 1229-en, 1980-ban 417-en, 2014 –ben kevesebben, mint kétszázan lakták a községet. Szomorú számsor.
De nem kellene, hogy így legyen. Úgy tűnik, az erő, a hit, a bizakodás kezdett kifogyni az atyhaiakból. És akkor jött még a templom tragédiája is. Az egyetlen közösségi tér megsemmisült. A ravatalozóban tartott misék szinte szimbolikus jelentőségűek. Számos ház eladó, a vevők között több a román, mint a magyar nemzetiségű.
Megújulás? Magyarnak, kereszténynek maradás? A templom újjáépítése reményt ad minderre. Imre atya erejével, hitével az első lépéseket most teszi a község ezen az úton.
A korondi polgármester, Katona Mihály is elkötelezett Atyha feltámasztásában. Ötletek vannak. De szükség van anyaországbeli támogatásra is. A templom újjáépítése ez év május 4-én kezdődött, és vélhetően október közepéig tartanak az ez évi munkák. Szerződés szerint eddig kell befejezni a külső munkálatokat. Egyébként is addigra már beköszönt az a rossz idő, amely ellehetetleníti a falon kívüli építkezést. A templom újranyitása, felszentelése talán jövő év tavaszára várható. Addig- remélhetőleg- a bekötő út is megújul, és sokan, nagyon sokan tehetjük tiszteletünket a magyar összefogás kis katedrálisánál, az atyhai templomnál.
Aztán legyen a templom- Csíksomlyó mellett – a világ támogató, összetartozó magyarságának új, állandó találkozóhelye. Ezzel a települést, és az ott élő közel kétszáz magyar lelket is megóvhatnánk, megújíthatnánk.
Kizárólag rajtunk múlik.
Van Székelyföldön egy magyar lakta település, amely segítségért kiált. Úgy hívják: Atyha. Akinek bármilyen ötlete, javaslata van, kérem, keressen minket.
dr Bencze Izabella
CÖF alapító, a CÖF nevében történő gyűjtés és a Vigadó-beli Jótékonysági Gála ötletgazdája és szervezője
