KÖVETELJÜK…..ELFOGLALTUK…..NEM ALKUSZUNK …..
/biztosan jó ez így ???? biztosan ez a helyes eljárás ?????/
Elfoglaltuk az egyetemet és nem alkuszunk! – ordította sípolásig erősített megafonjába.
Elfoglaltuk, és nem alkuszunk! Miénk az egyetem, miénk a jog, mi határozunk magunkról!
Elég volt az önkényből, az elnyomásból, szabadságot akarunk! Egzisztenciális szabadságot! Véleményszabadságot! Művészi szabadságot!
Ekkor szólalt meg egy hang: van önök között valaki, aki bejegyzett tulajdonosa az épületnek, vagy ezt az épületet használható egyetemnek? A megdöbbenés rövid pillanatai után a kappanhangú véleményvezér reagált elsőként. Az egyetemi autonómiáról szóló törvény értelmében…
Nem ezt kérdeztem – vágott közbe a hang. Van-e önök között, aki tulajdonával vagy finanszírozóként van jelen? Mi az, hogy finanszírozóként? Mit finanszírozzunk? Mi felvételt nyertünk, s azóta az egyetem teljes jogú polgáraiként …
Úgy értem, nyomta el a piaci zúgást a hang, hogy van-e, aki épületrészével vagy az épület fenntartásával: karbantartás, közüzemi díjak fizetése, takarítás, felújítás, tanulmányaikhoz szükséges eszközök előteremtésével, ösztöndíjak, oktatói és tisztségviselői díjak kifizetésének kigazdálkodásával vesz részt a történetben? Van ilyen önök között?
Hát ez tiszta hülye! – csattant fel egy égő szemű szőke.
Az egyetemi önszabályozás értelmében – kezdett bele egy másik borzas…
Egyetemi önszabályozásról akkor beszélhetünk, ha van egyetem – szólt a hang. Ahhoz pedig az egyetem alapítójának, fenntartójának és működtetőjének szabályait kell első sorban betartani. Jelen pillanatban ezen a volt egyetemen nincs rektori, dékáni hivatal, mert mindenki felmondott, önök és szerződtetett tanáraik nem hajlandók eleget tenni a tanítási követelményeknek, iskolába járás helyett itt idétlenkednek, helyzetüket jelen pillanatban tulajdonjogsértéssel súlyosbítva.
Követeljük a legteljesebb egyetemi önállóságot, a régi állapotok visszaállítását, s, hogy az önkény ne szólhasson bele az egyetemen folyó életbe! Több pénzt a tanuláshoz! Amíg a követeléseink nem teljesülnek, nem tágítunk! Szabad egyetemi életet!
———————————————————
Nos, jelen pillanatban van ez az épület, melyben önök romantikus indiánosdit játszanak. Akik nagy garral felmondtak nemrég, még az eddig kapott pénzek kézen – közön való eltüntetésével se tudnak elszámolni. Lehet, önök most éppen márciusi ifjaknak képzelik magukat, de figyelmeztetem önöket, hogy mélyen, több emelettel vannak alattuk.
Csupán az életkoruk összevethető, de jelen pillanatban épp önök vernék agyon Vasvári Pált a román horda helyett. Maga az épület viszont még nem egyetem, hiszen épp önök dobáltak belőle ki mindent, ami egyetemi épületté tehetné. És nem is lesz, ha záros határidőn belül nem veszik fel tanáraik a munkát, s önök nem kezdik meg a tanulást. A megtagadóknak megszűnik munkakörük, a felmondóknak már most sincs itt semmihez közük.
Önöknek lesz egy érvénytelen évük, s azzal megszakadnak itteni tanulmányaik. Ezzel még nincsenek kizárva a lehetőségből, hogy beilleszkedjenek a művészi életbe, hiszen számos más helyen készülhetnek fel álmaik megvalósítására. Természetesen azokban a képzésekben csak úgy vehetnek majd részt, ha kifizetik azok költségeit.
Az itteni ingyenes, néhol még ösztöndíjjal is támogatott képzést épp most dobják ki az ablakon. Komoly döntés előtt állnak tehát, hiszen önök közül számosan se így, se úgy nem kerülnek majd be a művészi élet vérkeringésébe, s ha mégis, az sem lesz jelentősebb, mintha kimaradnának.
Gondolják át helyzetüket, melybe ostoba politikai heccelés hatására másztak bele. Ősszel vagy jövőre indulnak az új első osztályok, önök pedig diploma nélkül maradnak. Persze, attól még felszívódhatnak a kb. 200 budapesti pinceszínházban, ahonnét majd más, ingyen játszani is hajlandó zsenik lökik ki önöket rövid idő múltán, ahogy öregecskedni kezdenek.
Amint látom, élelmük, vizük, takarójuk van még bőven. Magukhoz való eszük nincs, cseppnyi sem. Mindazonáltal nem ártana kimenniük a napfényre.
Sz.E.
