Szögezzük le legelőször, hogy olyan felszabadult örömöt, amit a magyar válogatott teljesítménye kiváltott bennünk, ritkán éreztünk.
Csoboth Kevin gólja belép a magyar futballtörténelembe. Oda Puskás „All right, mister Wright” gólja, Farkas és Bene braziloknak lőtt gólja, gyerekkorunkból Détári osztrákoknak lőtt gólja, az elmúlt EB-k góljai, Szoboszlai Izland elleni szólógólja (Uramatyám, meddig lehetne sorolni…) közé. A megborzongtató gólok sorába.
Erre a gólra mi is, gyerekeink is, emlékezni fogunk örökké.
Köszönjük az euforikus érzést, amit a magyar válogatott adott, s ad most is, mikor ezeket a sorokat írom.
Aztán a meccs után meghallgattuk Marco Rossi nyilatkozatát… Aki jogosan fakadt ki, s állt értetlenül a rosszindulatú kommentelők beszólásai előtt. Akik megkérdőjelezik egy szakember döntését, arrogáns módon beleszólnak abba, amihez semmi közük, pedig egyeneset nem tudnak rúgni a labdába, s életükben nem játszottak igazi focimeccset.
Olyan magyaros ez…Amerikában van egy mondás: „ha ellenséget akarsz magadnak szerezz egy magyar barátot”. Mi ilyenek vagyunk? Bizony sokan közülünk ilyenek… Idejön egy olasz ember, és nem érti, hogy lehetünk ilyen ellenségesek, irigyek, beképzeltek, nagyképűek.
Ezek a fanyalgók, mindenkinél mindent jobban tudók, mindenbe orrukat beleütő, dölyfös észosztók, örök elégedetlenek ott vannak a munkahelyeken, az utcákon, még a családunkban is. Egyébként boldogtalan, önmagukkal megbékélni képtelen emberek, akikről nem értjük, hogy tudják elviselni saját létezésüket.
Most mondanám, hogy mi valódi szurkolók, akik olyan sokan vagyunk, szégyelljük magunkat helyettük, de inkább az vigasztaljon, hogy valójában ők is érzik saját értéktelenségüket.
Marco Rossinak pedig azt üzenjük, ne idegesítse magát ezeken a beszólogatókon, hanem érezze azt a felé áradó szeretetet, amit megtestesít, mikor a Puskás Stadionban zúg a „Marco…Rossi…” kiáltás.
dr. Temesszentandrási György
