Csizmadia László írása
A JOBBIK múltját és jelenét végiggondolva az első, ami eszünkbe ötlik, hogy számos tagja örökre felcímkézte magát rasszista és antiszemita nézeteivel. A magyar választópolgárok és az európai politikusok többsége az ultraradikális jobboldali kategóriába sorolja a pártot. Az Európai Unió ítélete ma úgy szól, hogy Vona Gábor alakulata még Marine Le Pen pártjánál (Front National) is szélsőségesebb. Ebből az alaphelyzetből meglehetősen nehéz kikecmeregni.
A JOBBIK a céljai érdekében sose rettent vissza bizonyos közéleti turpisságoktól. Most éppen néppárti víziókat kerget, a FIDESZ-KDNP jobbközép pozíciójának megszerzése érdekében. A rasszista-antiszemita nézeteken szocializálódott jobbikos politikusokkal azonban lehetetlen a feladat végrehajtása, hiszen nedves fából nem könnyű a máglyát meggyújtani. Borítékolható, hogy a próbálkozásnak nagyobb lesz a füstje, mint a lángja. Mellesleg a „cuki-máz” is hamar lekopik a párt képviselőiről.
Egyre-másra kiderül, hogy a JOBBIK varázscilinderéből csak olyan figurák húzhatók elő, akik különféle okokból csípik a választók nagy részének szemét. A tapolcai jobbikos „siker” is ezt igazolja, hiszen nem a JOBBIK áttörésének, hanem a FIDESZ-KDNP hívők távolmaradásának volt köszönhető.
A közvélemény kutatók jelzik, hogy a JOBBIK néha megemeli a társadalom által ráhelyezett fedőt, de ez éles választási helyzetben bizonyára nem így lesz. Vona Gábor csapata érzi is a szorítást és a hatalomra kerülés lehetetlenségét. Tudják, hogy napi szinten hiába ígérnek meg mindent, hiába vágja a fát, árulja a szalámit a vezér. Egy pártelnök-politikusról sose hiszik el az emberek, hogy önfeláldozó mentőápoló. A JOBBIK tevékenysége jelenleg kimerül a szemfényvesztésben. Teljesíthetetlen reményeket árulnak, és bármire hajlandók, hogy az emberek benyeljék a csalit. A módszer ismerős, lényegében ugyanezt alkalmazzák a (szélső) baloldal partizánjai is.
A választók azonban figyelnek és mérlegelnek. Már tudják, hogy az ígéretek kormányzati felelősség nélkül pusztán virtuálisak, a pillanatnyi érdekek szerint bármikor felülírhatók. Rá lehet licitálni a kormány letagadhatatlan eredményeire, de csak felelőtlenül, gúnyolódva-fenyegetőzve – az ellenzéki padsorokból. Ki hiszi el, hogy a GDP növekedése nélkül füstöltkolbászból lesz a kerítés? Kizárólag munkából és nemzeti kohézióból , vagyis önerőnkből lehet könnyebb a megélhetés.
A szélsőségesek másik oldala, böszméék már kormányzásuk alatt megtapasztalták a csapdába esés érzését. Hiába nyújtják le számukra pártbarátaik a mentőlétrát, az túl rövidnek bizonyul ahhoz, hogy elérjék. A JOBBIK-nak pedig nincs kormányzati tapasztalata és szakértelme, a kormányzásra belátható időn belül alkalmatlan. Ráadásul az EU-ban nélkülözik a barátokat. Minden arra utal, hogy a „cuki-bulik” szervezőinek nem ártana tükörbe nézni és tudomásul venni a realitásokat.
A JOBBIK arcai a párt fennállása óta annyi szennyest halmoztak föl, hogy nem lesz könnyű mindet kimosni. El kellene határolódni a párt szélsőséges vonalától, de párton belül ez lehetetlennek tűnik. Az emberek szemében az ígért megváltoztatandó politikai irány csakis pártszakadás árán válhat hitelessé. A közvélemény valószínűleg díjazná a megoldást, szélsőségektől megtisztítva egy új formáció népszerűsége talán nem korlátozódna a jelenlegi, körülhatárolt társadalmi szegmensre. Egy jobbközép felé tartó életképes, reálisan gondolkodó politikai erő segíthetné a társadalmi kohéziót, sőt, a választásokig hátralévő három év alatt akár önálló pártalakzatban is csatlakozhatna a polgári Magyarországot építő FIDESZ-KDNP szövetséghez.
A JOBBIK ultrái pedig, megtartva nézeteiket, szembesüljenek önállóan a társadalom véleménynyilvánításával, a választópolgárok nekik szóló értékítéletével.
Az elmúlt 5 év hazai és külföldi politikai, gazdasági történései pedig elégségesek a FIDESZ-KDNP szövetség számára ahhoz, hogy levonják belőlük az összegező következtetéseket. A pártelnök-miniszterelnök ECHO TV-ben adott minapi interjúja arra utal, hogy a folyamat már jó ideje megkezdődött, és az így begyűjtött társadalmi visszajelzések a kormányzás során átgondolt, konkrét változásokat is eredményeznek majd.
Mondhatnánk úgy is, Orbán Viktor ismét lóra pattant. Önkritikusan kijelentette, hogy nem elég jól kormányozni (lásd Magyarország gazdasági-társadalmi eredményeit), hanem nap mint nap el kell ismerni azt is, hogy a hosszú távú, kiegyensúlyozott kormányzás csak a polgárok támogató és konstruktívan bíráló közreműködésével lehet életképes. A harc ma az emberek lelkéért folyik. A relativizmus az agyakat támadja meg, és ez ellen intézményesen, hatalmi pozícióból lehetetlen védekezni. Behívót kell küldeni a szellemi honvédőknek, hogy segítsenek. Hitet kell tenni amellett, hogy a társadalmi működés alapjaként igenis, a 21. században is megkérdőjelezhetetlenek bizonyos erkölcsi értékek. Soha nem volt nagyobb szükség arra, hogy a „hatalom” és az „ország” között érdemben működjön a kommunikáció. Ki kell használni a civil tartalékokat! A kormány körüli védősáv, a polgári körök mozgalma hallassa újra a hangját! Hiszen ha országos ügyről van szó, már működik a CÖF és a békemenet nehéztüzérsége a szuverenitás, a szubszidiaritás védelmében. A józan polgárok szeme ugyanis tovább lát 2018-nál, és arra hivatott, hogy a szolidaritás zászlaja alatt járhatóvá tegye az utat a polgári Magyarország felépítésének végcéljához.
Alighanem nemzetünk rendszerváltás utáni történelmének legfontosabb három éve előtt állunk. Állhatatosan hinnünk és tennünk kell a mélyben erősödő társadalmi kohézióért, amely a jövőben akár 4/5-ös választói akarattal reprezentálhatja a nemzeti összetartozás erejét.
Csizmadia László
