Szerző: Bencze Izabella jogász
Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200210-gyurcsany-es-a-fradi-palya
„Ez már nekem is sok.” Ez a mondat 2005 nyarán hangzott el az Igazságügyi Minisztérium egyik szobájában. Hogy így történt, arra magam vagyok a tanú, hiszen ketten voltunk a szobában. Én, aki hallgatta, és Sárközy Tamás, aki mondta
Február 5-én jelent meg a hír: 80 éves korában elhunyt Sárközy Tamás, a legendás jogászprofesszor. Közismerten liberális gondolkodó volt. A nem jogi végzettségűek is tudják, hogy rendkívüli nagy szerepet játszott az állami vagyon értékesítésére vonatkozó jogszabályok megalkotásában. Olyan jogász pedig nincs Magyarországon, aki – bárkiért is dobog a szíve –, ne ismerné el Sárközy Tamás rendkívüli szaktudását, előadásainak sodró lendületét, széles rálátását a gazdasági-, társasági-, vagy a polgári jogra.
Jogászként – személyesen – még az átkos időkből ismertem őt. A rendszerváltozás hajnalán egy jogászkongresszuson, egy éjszakai hajókázás alkalmával, míg a többiek békésen iszogattak a hajó kabinjában, Tamás, aki akkor éppen igazságügyi miniszterhelyettes volt, a fedélzeten hosszan és rendkívüli humorral beszélt nekem arról, hogy az Axel Springer magyarországi megjelenése milyen fantasztikus anyagi és egyéb lehetőségeket nyújtott egyes köröknek. Az 1946 óta működő német cég fő profilja a nyomtatott sajtó, európai terjeszkedését a nyolcvanas évek végén kezdte meg. Akkor telepedett meg hazánkban is, amely folyamatról Sárközynek alapos tudása volt. Azt értettem, hogy nem szerette a miniszterhelyetteséget, de bevallom, az elmeséltek szakmai részét fel sem fogtam. Annak megértésével egy egyszerű, szocialista vállalati jogász akkor még nem tudott mit kezdeni.
A több nyelven beszélő professzornak azonban rendkívül nagy rálátása volt a nyugati országok gazdasági jogára is. Nem véletlenül lett a szocialista vállalatok privatizációra történő átalakításának, és az értékesítés jogi háttere megteremtésének az atyja. Azt, hogy mennyi tudatosság volt tervezetei megalkotásában annak, hogy könnyen lehetővé váljon a kommunisták irgalmatlan méretű közvagyonlenyúlása, nem tudom megítélni, de az tény, hogy a jogi kiskapuk egyre jobban nyíltak. Mire az ezredfordulóra – pár szakkönyv publikálása után – már magam is felkészültté váltam a közvagyonból, és egyértelműen láttam, hogy a privatizációs jogi háttér milyen rettenetes rombolást biztosított az erkölcstelen, joggal visszaélő és a kiskapukat kihasználó hiénák számára, Sárközy a balliberális kormányok magas szinten elismert kormányzati tanácsadójává vált.
A közigazgatásban dolgozók számára nem ajánlott politizálni. Így, bár soha nem beszéltünk erről, de egyre érzékletesebb volt az ideológiai különbség, amely kettőnk között feszült. Ennek ellenére szakmailag teljes elismerésben részesültem a professzor részéről. Ő 2004-2006 között a közigazgatás reformját előkészítő kormánybiztosként dolgozott az IM épületében, ahol én főosztályvezető-helyettesként próbáltam megbújni, pontosabban vegetálni 2004 őszétől 2006 október elsejéig, amikor is a ballibek indokolás nélkül kirúgtak. Nos, így történt, hogy egy épületben dolgoztam Tamással, aki 2005 nyarán egyszer csak beállított a szobámba, és a következőket mondta: „Fél óra múlva Gyurcsánynál kell lennem, és jogi tanácsot kellene adnom arról, hogy a Fradi-pályát és környékét hogy lehetne „megszerezni”. A kincstári vagyonhoz te értesz, adj tippet, hogy tudnám leállítani ezt a vagyonlenyúlást, mert ez már nekem is sok.” Volt tippem, és bár nem tudom, mi történt a megbeszélésen, de hál ’Istennek a Fradi-pálya – átépült formájában is – a mienk maradt.
Lehet, nem tűnik túl etikusnak az egyik érintett fél halála után egy ilyen történetet nyilvánosságra hozni, de az biztos, így már nem érheti a professzort emiatt az ügy miatt semmilyen atrocitás, és legalább a közvélemény hozzá tudja adni Gyurcsány piszkos vagyonlenyúlásaihoz ezt a sztorit is.
Remélem, a hitelességemet aláhúzza Sárközy 2006-ban megjelent Államszervezetünk potenciazavarai című könyve, amelyben az általa közzétett, immár az állami vagyon védelmét valóban garantáló törvénytervezete ismertetésénél lábjegyzetben hivatkozik rám, mint a javaslat egyik kidolgozójára. Hogy ezúttal valóban vagyonvédő volt a javaslat, annak fényes bizonyítéka, hogy Gyurcsánynak nem tetszett a tervezet, és 2007-ben egy olyan vagyontörvény lépett hatályba, ami a rablóprivatizáció újabb lavináját indította el.
Aztán, 2009-ben Sárközy professzor kiadott egy másik könyvet a privatizációról, s immár nem köztisztviselőként megtehettem, hogy nyílt levélben mondjam el véleményem az általa leírtakról. Legfőképpen az szúrt szemet, hogy a vagyonvesztés fő okaként a hozzá nem értést jelölte meg, illetve azt írta, hogy akik a privatizációt kárhoztatják, azt az s.i., azaz a sárga irigység faktor okán teszik. Csupán emlékeztetőül: 2003-ig 2004. éves jelenértéken számolva – a rendszerváltozáskor meglévő 12 ezer milliárd forintos vagyonból mintegy négyezermilliárdnyi került ingyen magánzsebekbe.
Bizony, ebbe a vagyonlenyúlásba mélyen beletartoztak Gyurcsány privatizációi is, pedig kormányfői szerepe akkor még el sem kezdődött. Mindenesetre arra a vagyontörvényre, amely 2007 után szabad utat adott az ismételt rablóprivatizációnak, a professzornak már nem volt ráhatása, még akkor sem, ha 2008-tól – megbízási díj nélkül – lett Gyurcsány személyes tanácsadója.
Mindazonáltal teljesen egyetértek a Pesti Srácokban 2018. május 24-én megjelent megállapítással: „Sárközy Tamás meglehetősen kilóg a balliberális ellenzék szellemi holdudvarából: úgy bírál, hogy közben méltányosságra, tényszerűségre törekszik, figyelembe veszi a bírált fél szempontjait, lehetséges motivációit is. Ez igazi kuriózum. Ha lehet ilyet kérni: több Sárközy Tamást az ellenzék hátországába!” Mindezt egy riportja nyomán állapította meg a Pesti Srácok, amelyben – többek között – a következőket nyilatkozta a professzor: „Ha egy küzdő típusú kormány, mint amilyen a magyar, ennyire erősen a nemzeti szuverenitás alapján áll, törvényszerű, hogy a nyílt társadalom elkötelezettjeivel vagy az amerikai szabadságeszménnyel konfliktusba keveredik. Ez bekövetkezett. (…) Az orbáni kormányzás kelet-európai jellegű nemzeti kormányzás, a modern technika, a gazdaság, a fogyasztási struktúra viszont nemzetközi. Ez az ellentmondás ebben a pillanatban politikai konfliktust szül, ami a nemzetközi jellegű civil szervezeteknél csapódik le.”
Hogy miképpen kerül egy polgári, értelmiségi családból származó, valamikor hitoktatásban részesülő, gyerekként rendszeresen ministráló jogász a szoclib kormány fő tanácsadójának pozíciójába, ezt soha nem sikerült megtudnom. Ugyanakkor gyanítom, hogy rendkívüli tudása, szakmaisága, széles látóköre, a nyugati jog tökéletes ismerete juttatta el odáig, hogy már a rendszerváltozáskor is kihasználták szakismeretét azok, akiket csupán a hatalom, a vagyonlenyúlás, a köz sajáttá tétele motivált. Sárközynek ugyanis nem okoztak olyan alapismeretek gondot, minthogy hányszor lehet bérmálkozni, hol található Csepel, milyen szavakat kell „ly”-nal írni, vagy, hogy mi a híres erdélyi író, Nyirő keresztneve.
Csupán egy történetet akartam elmesélni, amely most, Gyurcsány újabb fura egymilliárdos pénzügyi manővereinek napvilágra kerülésekor különösen aktuális, de végül is egy fura nekrológ lett belőle. De így kellene lennie: jobboldali, konzervatív gondolkodású lapban egy liberális gondolkodóról, egy nagy tudású szakemberről is meg lehet emlékezni sértegetések, alázások, gyűlölködés és gúnyolódás nélkül. Ez a stílus ugyanis Gyurcsány, Korózs, Bangóné, Dobrev, Jávor, Niedermüller, Fegyőr és társaik jellemzője.
Kár, hogy Sárközy professzor ideológiai közösséget vállalt velük. Ők azonban nem tanultak tőle semmit, csupán kihasználták tudását, mert nem adhattak mást, csak ami lényegük. Sajnálatos, hogy a balliberális világ elveszítette egyik legobjektívebb tanácsadóját. Nyugodjék békében!
