Az 1956-os forradalmunk minden magyart emlékezésre kötelez, de az elmúlt idők tanulságának megfontolására is. Legdrágább kincsünk hazánk polgárainak békés élete, családjaink lehetősége a háborúmentes, jobb jövőre – írja blogbejegyzésében Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke.
Az 1956-os népfelkelés, forradalom akkori ifjúságunkra és a szovjet birodalom vérfürdőjére emlékeztet. A magyarok ifjú patriótái hitet tettek olthatatlan szabadságvágyukról. Önmagukat feláldozva üzenték a jövőnek, hogy „A haza minden előtt”.
Az egész világ szeme láttára figyelmeztettek a népfelség elismerésére, a szuverén nemzeteknek járó tisztelet megadására.
Több, mint fél évszázados történelmi távlatból az eseményekre visszatekintve hitelesen emlékezni azok tudnak, akik átélték, túlélték a brutálisan fellépő szovjet birodalom, majd helytartóinak üldözését. Tényként kezelhetjük, hogy nem voltunk szerencsések. A nyugati hatalmak ígérgetésének ellenére koncként dobtak minket a szovjeteknek.
Számoljunk másodszor – ez történt a II. világháború után is. Túlélő fiataljaink nem mást kaptak, mint a leeresztett vasfüggöny mögötti ketrecbe zártságot. A szovjet birodalom nem ismert irgalmat, véleménynyilvánításra, szólásszabadságra nem volt mód, mert a hatalom azonnal lecsapott. Vérbírók és ÁVH-sok váltak élmunkássá.
Ha az 1956-os forradalom ifjaihoz hasonló bátrakat keresünk, akkor 33 évvel az események után 1989. június 16-án Nagy Imre újratemetésén megtalálhatjuk Orbán Viktort és kollégiumi társait. Fegyvertelenül egy pillanat alatt szellemi honvédőkké váltak. Útilaput kötöttek egy gyarmatosító, elnyomó birodalom talpára. Kimondták, hogy elég volt! Visszakövetelték polgáraink szabadságát.
Jelenünk fiataljainak is van feladata. A sors, ahogy ők mondják, mindig dob valamit. Példaként hamis prófétákat, könnyű élethez szokott egoistákat, hazájukat kiárusító álliberális posztkommunistákat, akik Júdásként szolgálják az újkori brüsszeli birodalmat.
Ne higgyünk nekik, 2006-ban nem voltak Mátyásföldön az oroszok lánctalpasai, mégis az akkori Putyin-barát miniszterelnök rendőrattakot vezényelt a békés ellenzékre. A vér nem válik vízzé!
A magyarok bölcsessége megtalálta a helyes utat és 16 éves kényszerpihenőre küldte az országrontó miniszterelnököt. Azonban mindig vannak önjelöltek, akik jólétükből indulva hazánk felett szeretnének teljhatalmat gyakorolni. Múltjuk, enyhén szólva, morálisan is megkérdőjelezhető. Ők, akik külföldi támogatók kezében a kitartott csicskások.
Az 1956-os forradalmunk minden magyart emlékezésre kötelez, de az elmúlt idők tanulságának megfontolására is. Legdrágább kincsünk hazánk polgárainak békés élete, családjaink lehetősége a háborúmentes, jobb jövőre.
Tegyük az igazság mérlegébe jelenlegi országvezetőink teljesítményét, hasonlítsuk a bukottakhoz. Átgondolt jó tanács: „Járt utat a járatlanért el ne hagyj”.
A magyarok szorgos munkája eredményeként nyomon követhető, hogy 2010-től napjainkig messze jutottunk. A rendszerváltás óta a baloldal több mint 10 évet vett el tőlünk, gazdasági eredményeinket és hazánk ezüstjét eltékozolva.
Jelenünkben azt láthatjuk, hogy Brüsszelnek átadtunk egy részét szuverenitásunknak, ezzel azonban visszaélnek. Sajnos a hazánk ellen fordult brüsszeli birodalmat több képviselőnk is választotta.
1956-ban a felkelt fiatalok tiszta szívvel, spontán önjelölt vezér nélkül küzdöttek a szabadságért. Most Magyarországon a népfelség akarata szerint kétharmados többséggel a kormánykerék tapasztalt, hazaszerető vezető kezében van. Ezért nyugodtan, csendben gyújtsuk gyertyát az emlékezés és hálánk jeléül, tegyük ki ablakainkba.
Demonstráljuk, hogy „Egy mindenkiért, mindenki egyért!”
Csizmadia László
a CÖF-CÖKA elnöke
