Dermedten ültem a televízió képernyője előtt, amikor a NOTRE-DAME égbe mutató tornya miszlikekre törve dőlt le a lángok martalékaként a mélybe. Semmit nem ismertem még a részletekről, csak az a szó ugrott be nekem: FIGYELMEZTETÉS. Nem arra gondoltam, hogy vajon ki gyújtotta fel a katedrálist, és milyen vélhető motívumokból indítottan. Szívbe markolóan fájt a látvány.
Ötvenhat után, 1957-ben Franciaországba kötöttem ki. Öt évet kellett várnom az amerikai bevándorlásra vonatkozó kvóta újranyitására. Akkor még egészen más világ volt. Igaz, hogy az arabok időnként robbantgattak és ezzel kárt okoztak a lakósságnak, de senki sem félt attól, hogy őt is utolérheti a balsors. A franciák nem voltak istentagadóak, és élték a mindennapi életüket a tőlük megszokott (kicsit soviniszta) módjára, miszerint ők a világ közepe és ezt mindenki vegye tudomásul. Általában „savoire livre” elvére támaszkodva léteztek. Ehhez elég gyorsan hozzászoktam és végül nagyon megszerettem őket.
Sok év telte el, és sok víz folyt le a Szajnán és a Dunán is. Európa gyökerestől változott meg, illetve talán jobb kifejezés lenne az, hogy elvesztette a gyökerét, és nem találja az utat vissza az eredeti mivoltához.
Nem csak Franciaországban, hanem más Európai államokban felütötte a fejét a pogányság, a pénz imádata az Isten helyett. Talán ez a szörnyű eset észhez téríti Európát. Így legyen!
N.N.A.
