2021. 06. 17-én 16 óra tájban a Dél-Budán található Dombóvári úton jártam a Rákóczi-híd ottani felhajtójánál. A sor az egyik irányból a Fehérvári útig, a másik irányból a Műegyetem rakpartig ért. Dudálás, centizés és a legdurvább anyázás minden szinten. A mellékelt képek (bár nem drónos légi-felvételek) talán érzékeltethetik a tűző napon 33-35 fokos hőségben kialakult infernális állapotokat. De volt a tolakodók közt két gyermekien hiszékeny ember, akiknek a szívét telibe-találta főpolgármester urunk Mao elvtárs útmutatásait is lepipáló bölcsessége:
„ha nem haladsz a kocsival, szállj ki, és menj gyalog!”. Így ők átlátva a helyzet reménytelenségét le is rakták a kocsijaikat az ott futó vasúti töltés aljában elterülő a példásan elhanyagolt méh-legelő szélére az út mellé. Nem is zavart senkit. Ám ezek az urak most már igen-igen bánhatják a hiszékenységüket, ugyanis azok, akik gondoskodtak arról, hogy ilyen szörnyű állapotok alakuljanak ki a hidak körüli utakon, gondoskodtak arról is, hogy aki ki szeretne térni a sima tolakodós szívatás elől, az kapjon helyette sokszoros árú állós szívatást, és a két félreállított kocsin -hipp-hopp- már rajta is volt a minimum 11500 Ft-os kiadást és jó pár óra várakozást jelentő kerékbilincs. Mint cseppben a tenger, ez ma Budapesten a forgalom-szervezés és a közúti rend fenntartásának reális képe. Ez bizony szégyen, és aki így képes eljárni szükséghelyzetben a kiszolgáltatott embertársaival szemben, csak azt érdemli, hogy fordított esetben neki se legyen pardon!
Üdvözlettel: Dr. H.G.
