
Mélyen nyúljon a zsebébe, aki civil szervezetet alapít – emlékszik vissza Csizmadia László azokra az időkre, amikor még vállalatának igazgatói irodájában jöttek össze a CÖKA kuratóriumi tagjai és a cégtulajdonos kávéját kortyolgatták.
Ma is a magyar gazdaság szereplőinek támogatásából gazdálkodik a CÖF-CÖKA, amelyet az elmúlt években folyamatosan azzal vádolt a balliberális sajtó, hogy a civil szervezet költségei mögött a költségvetés áll.
Nos, sem állami pénz, sem pedig külföldről érkező összeg nincs a legnagyobb magyar civil szervezet költségvetésében – utal az alapító elnök a nyilvánosság által is elérhető éves beszámolóra. A CÖF-CÖKA a civilek adományaiból él – teszi egyértelművé a gazdálkodás jelenlegi helyzetét Csizmadia László.
A beszélgetés itt tekinthető meg:
Civilek Podcast – A népfelség ereje IV. (vendég: Csizmadia László)
Civilek Podcast – A népfelség ereje IV. (vendég: Csizmadia László) – Civilek.info