Civil Európa

Manapság legtöbbet a Soros-féle civil szervezetekről, azok politikai felfogásáról és tevékenységéről hallunk, holott a Soros-féle szervezetek, bár jól támogatottak és a média felerősíti hangjukat, mégiscsak egy törpe minoritást képviselnek az európai civil szervezetek egészéhez képest

A 2002–2003-ban tartott Európai Konventre, amelynek célja egy európai alkotmány kidolgozása volt, civil szervezeteket is meghívtak, legalábbis egyszer, a demokrácia jegyében. A fórumon mintegy háromszázötven civil szervezet vett részt, közel hatszáz dokumentumot nyújtva be a konventnek arról, hogy az adott szervezet hogyan is képzeli el Európa jövőjét. A résztvevők között voltak kutatóintézeteket és kisvállalkozókat képviselők és zöld-, vallásos, ifjúsági és nőszervezetek képviselői is. De legtöbben az egyes régiók képviseletében érkeztek.

A háromszázötven civil szervezet közül végül ötven kapott lehetőséget, hogy tagjai a konventen felszólaljon, ebből hét hely jutott a 2004-ben csatlakozó országok civil szervezetei képviselőinek. Hogy kik szólalhattak fel, azt egy előzetes konferencián döntötték el, amelyen én is részt vettem mint egy hazai kutatóintézet, az ECOSTAT képviselője. Sikerült is olyan nagy hatású beszédet tartanom Európa magyarok által elképzelt jövőjéről, hogy a nyugati civil szervezetek engem javasoltak a leendő tagállamok konventen felszólaló egyik képviselőjévé.

Erre a felszólalásra egy hetet készültem, mert egyrészt érzékeltetni akartam, hogy a csatlakozó államok százmillió polgára nevében beszélek, másrészt ezt úgy kellett megfogalmaznom, hogy tudtam, senki sem bízott meg a képviseletével, és mindössze három perc állt a rendelkezésemre, a mikrofont az idő leteltével azonnal kikapcsolták. Még korábban készítettem egy felmérést arról, hogy milyen Európát is akarunk – ennek alapján hívtak meg a konventre –, mintegy százharminc hazai civil szervezeti taggal töltettem ki egy tizenöt kérdésből álló kérdőívet, amely az unió jövőjével kapcsolatos legfontosabb témaköröket tartalmazta. Ezt a felmérést használtam fel a felszólalás elkészítéséhez.

Érdekességként említem, hogy a kérdőív első kérdése az volt, hogy Európa jövőjét egyesült államok vagy nemzetállamok szövetsége formájában képzeli-e el a válaszoló. Nyolcvan százalékban az utóbbi mellett foglaltak állást. Az akkor legbaloldalibb szervezet (Május Elseje Társaság) tagjai egyöntetűen a nemzetállamok szövetsége mellett foglaltak állást, nem igaz tehát (Nyugaton sem), hogy a baloldali érzelműek fel akarnák adni a nemzetállamot, ez legfeljebb a tőlük elszakadt vezetőikre jellemző.

A hozzászólásomat végül is a következőképpen kezdtem: „A csatlakozó országok és azok százmillió polgára reményekkel és félelmekkel tekint az európai uniós tagságára. Remélik, hogy egy erős, demokratikus és fejlődő közösség részét képezik majd, amely segíti a nemzetek felemelkedését. És félnek attól, hogy gazdaságaiknak sokkal erősebb erők versenyével kell szembenézniük, és hogy szuverenitásuk és nemzeti identitásuk sérülhet.”

A felszólalásommal nem lógtam ki a civil szervezetek sorából. Később feldolgoztam a szervezetek által benyújtott javaslatokat, állásfoglalásokat és túlnyomó többségükben például a szuverenitás, a nemzetállamok megtartása tekintetében az enyémmel azonos volt a véleményük, különösen azoknak a szervezeteknek, amelyek régiókat vagy vallási egyesületeket képviseltek.

Később többször kezdeményeztem (pontosabban mondogattam különböző fórumokon), hogy érdemes lenne a velünk azonos nézeteket valló civil szervezetekkel szorosabb kapcsolatot kiépíteni, de nem sok eredménnyel. Épp ezért nagy örömömre szolgált, hogy nemrég a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a lengyel Gazeta Polska Klubokkal összefogva nemzetközi tanácskozást szervezett, amelyen tizenöt ország civil szervezeteinek képviselői mondhatták el, hogy milyen formában képzelik el Európa jövőjét, sőt a jövőbeli együttműködés zálogaként megalapították az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanácsot.

Az összejövetelen számos érdekes előadás hangzott el, számomra – a szervezőkön kívül – két szereplő részvétele jelentett a jövőre nézve biztatást. Az egyik Thomas Habermann, a német Keresztényszociális Unió (CSU) tagja, Bajorország alsó-frankóniai kerületi tanácsának elnöke, a másik Henri Malosse, a francia üzleti élet egyik képviselője, aki az Európai Parlamentben megszervezte a Kis- és Közepes méretű Vállalatok Európai Egyesületét, és 1995-től az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságban dolgozott, sőt 2013 és 2015 között annak elnöke is volt.

Ma Magyarországon az éles politikai viták következtében Brüsszelt egy monolit egységnek képzelik el, holott az belülről nagyon is különböző.

Például az Európai Bizottságnak dolgozó harminckétezer ember sem képviseli a bizottság álláspontját.
Személyes tapasztalatom például, hogy magánemberként a döntő többségük ellenzi a tömeges bevándorlást, de – félve állásuk esetleges elvesztésétől – e véleményüket nyíltan nem merik hangoztatni.

A bizottság mellett azonban működik két tanácsadó szervezet is, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, valamint a Régiók Bizottsága, ahol már nyíltan elhangozhatnak olyan vélemények, amelyek szembemennek a hivatalos bizottsági politikával. Ennek az az oka, hogy mindkét szervezetben lényegében olyan civil szervezetek alkotják a tagságot (például szakszervezetek, szakmai érdekképviseletek, regionális képviseletek), amelyek közvetlen kapcsolatban vannak az állampolgárokkal, és ha akarnának, akkor se tudnának mást képviselni, mint a szélesebb társadalmi rétegek álláspontját, amelyről tudjuk (például az európai alkotmány népszavazáson történt elutasításából), hogy ellene van a brüsszeli elit centralizációs törekvéseinek.

A CÖF által szervezett tanácskozáson felszólaló Thomas Habermann és Henri Malosse ezekhez az uniós intézményekhez és a tagságukat alkotó civil szervezetekhez nyújthatnak értékes kapcsolatokat, természetesen akkor, ha
a most létrehozott Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács intenzív szervezési munkába kezd, és egy táborba hozza azokat, akiknek lényegében azonos az Európai Unió jövőjéről alkotott felfogásuk.

Ez esetben célszerű lenne megkeresni a másfél évtizeddel ezelőtti konventen részt vevő civil szervezeteket is, mert indulásnak a régiek keresése jó lehetőséget nyújtana egy összeurópai civil hálózat kialakításához, amely mentes a Soros-féle pénz, ideológia és szervezetek befolyásától. A civil hálózat szempontjából még egy fontos szempontot emelnék ki. A szélesebb közvélemény számára csak az létezik, ami valamilyen formában a médiában megjelenik. Tudjuk, hogy az elmúlt évtizedek során a média döntő része Európában és Amerikában is teljes mértékben liberális befolyás alá került (nem volt mindig így), és ettől a médiától az övéktől eltérő gondolatok, felfogások csak támadásokban részesülhetnek.

Ebből következik, hogy a mai főirányhoz képest alternatív gondolatoknak alternatív médiumokat is kell találniuk. Ebben is segítségünkre lehet a tanácskozás említett két résztvevője. Thomas Habermann a bajor rádió műsorszóró tanácsának tagja, Henry Malosse pedig egy Európa és környéke kutatására és kommunikációjára szakosodott brüsszeli székhelyű think tank tiszteletbeli elnöke. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a hazai parlament Nemzeti Fórum csoportjához is kapcsolódik egy alternatív médiumokat figyelő és azokkal kapcsolatot kereső munkabizottság.

Vagyis úgy látom, hogy a CÖF kezdeményezése jó lehetőséget nyújt egy alternatív európai civil hálózat kiépítésére, ha az elhatározást kitartó akarat és némi politikai és anyagi támogatás is követi.

Lóránt Károly közgazdász