Dr. ifj. Lomnici Zoltán blogposztjai

Meg kell állítani a korrupt brüsszeli pénzköltéseket!

A brüsszeli uniós hatalmi elit aktuális politikai megfontolásoktól vezéreltetve vesz célkeresztbe nemzetállami kormányokat, például a korrupció gyanúja miatt megsuhogtatva kardját felettük.

A Korán jogán? – A saría jogrend az Egyesült Államokban

A saría az iszlám jog és törvénykezés megnevezése. Az arab kifejezés szó szerint „vízhez vezető ösvényt” jelent (az iszlám teológia értelmezésében utat a vízhez, ahol az emberek ihatnak és táplálékot lelhetnek).

Sólyom László lehetett a Várban?

Kétségtelen tény, hogy az elmúlt hetek egy kontrollt vesztett parlamentben belüli és azon kívüli ellenzék és egy velük egy húron pendülő, külföldi aktivistákat is a soraik között tudó erőszakos kisebbség akcióiról is szóltak

Intő jel a külföldön kiképzett tüntetők megjelenése

A magyar demokrácia és szuverenitás elleni támadásokban külföldiek is részt vesznek, ami alapján feltételezhető, hogy a mostani tüntetéseken történtek szorosan összefüggnek a Soros-féle kunbábonyi aktivistaképzésekkel – mondta el ifj. Lomnici Zoltán.

Tanmese az európai sajtónyilvánosságról

2018. szeptember 25-én döntött az Európai Unió Törvényszéke az európai parlamenti tisztviselők juttatásairól és költségtérítéséről szóló információk kiadhatóságáról.

Brüsszel új fegyvert kovácsolt

Az elmúlt időszakban több olyan támadást indított az Európai Unió vezetése a szuverenista nemzetállami kormányokkal szemben, amelyek látványosak ugyan, de a tényleges joghátrány tekintetében megkérdőjelezhető a hatásuk.

Október végi tiszta lángok

A ma független Magyarország az 1956-os küzdelem, véráldozat gyümölcse; akik pedig most nemzeti függetlenségünk és szuverenitásunk alapjait védik elszántan, az egykori forradalmárok máig sugárzó eszméit képviselik.

Letelepedési kötvényprogram

Azok támadják, akik 2010 előtt szétlopták az országot.

A Berlin–Bécs-tengely egykor és ma

A második világháború ötvenmillió áldozatára tekintettel sokaknak Németországról máig nem Bach vagy Beethoven, hanem a Führer juthat eszébe, és az is kétségtelen tény, hogy történelmi távlatokba tekintve a Német Birodalom és Ausztria együttműködése Európa többi országa szempontjából sem elsősorban pozitív üzenetet hordoz.

Trump főbírája és a demokraták

Egy minden tekintetben megfelelő jelölt. Brett Kavanaugh az Egyesült Államok elnökének jelöltje a legfelsőbb bíróság testületébe.

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!