Az elfuserált Pató Pál

Még a nyegle főpolgármester kockás inge is kibújt a nadrágjából nagyívű betonfirkája alkotása alatt, no de jött és segített neki a sportos DK-s Niedermüller, a még rugalmasabb, fetrengésben is jeleskedő Varju László és a többiek.

Állítólag az egész cirkusz csak egy titokban szervezett közös beszélgetésnek indult, ennek ellenére a baloldali koalíció számos politikusa megvillantotta a helyszínen mosolyát, hátha ezúttal borzasztó szimpatikusak lesznek választóik szemében lezserségük miatt. Mert a graffitizés, a művészet eme „magas fokának” gyakorlása, pontosabban a rongálás a mai világban menő dolog, még akkor is, ha a falfirka pszichológiája szerint az nem más, mint az alvilági fiatalok társadalmi életének fontos része.

Így nem véletlen, hogy pont ilyen módon üzentek a minap Brüsszelben egy kerületi városháza falán a lakosság egy részének: halál a fehérekre. Geri persze elegánsabban rongált: a betűket – persze kizárólag a spontaneitás jegyében – méteres keret formájában előre ráerősítették az úttestre, hogy a művész elvtársaknak már csak fújni kelljen.

Szóval a rombolók szerint lezser dolog a falfirka, még akkor is, ha a közvagyonba tartozó Pesti alsó rakpartot rondítják össze. Szerintem, no meg a Büntető Törvénykönyv szerint pedig ha a rongálás nagyobb kárt okoz, akkor bűncselekmény, egyébként vétség. És börtön jár érte. Még a vétségért is.

A graffiti a Btk. szerint festékszóróval, filctollal vagy bármilyen más felületképző anyaggal létrehozott képi, grafikus vagy szöveges felületbevonat, amely nem a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szükséges. Karácsonyék festékszóróval szöveges felületbevonatot hoztak létre „Stop Budapest-adó” felirattal. Valószínű, hogy a bíróság a betűhordozás kényszerét nem feltétlenül tekintené a rakparti út rendeltetésszerű használatának. A Btk. megfogalmazása ugyanis egyértelmű: aki idegen vagyontárgy megrongálásával kárt okoz, rongálást követ el. Szóval Karácsonyék jópofizása közben a rongálás büntető tényállásának minden eleme megvalósult.

Azért valószínű Geri is tudta, hogy nem igazán példaértékű a rongálása, ezért azonnal utasítást is adott: az éjszaka leple alatt az illetékes fővárosi cég mintegy két órán keresztül dolgozott azon, hogy Karácsony mocskát eltávolítsa a betonról. Nem tudom, mennyibe kerülhetett az ellenzéki főpolgármester nagyívű megmozdulása, de bármennyibe is, az a mi pénzünkből történt. Én például sajnálok tőle minden rám eső fillért, ezért szerintem Karácsony fizetéséből kellene levonni a takarítás teljes költségét. De ő tudja, hogy nem így lesz, így a vétséget is önelégült mosollyal, lelkiismeret-furdalás nélkül követte el. Valószínű úgy érezte a száz jelen lévő, a szenzációs falfirkaművészetét bőszen fotózó szimpatizánsaira tekintve, hogy innen egyenes út vezet a miniszterelnöki székbe. Pedig nem.

De hogy is van ez?

Erre az otromba, értelmetlen rongálásra – bármennyibe is került a cirkusz – van a fővárosnak pénze? A Lánchídra meg nincs vagy csak nagyon nehezen? És csak akkor, ha nem sikerül a megígért és garantált hatmilliárdon felül lenyúlni a kormányt? Vagy inkább csak lassan derül ki az ellenzéki városvezetés számára, hogy a Fővárosi Önkormányzat a Lánchíd tulajdonosa és nem az állam? Meg nem is a Fidesz?

Pedig Kunhalmi Ágnes milyen jól megfenyegette a kormánypártot: „Nem ajánlom a Fidesznek, hogy megvárják, hogy le kelljen zárni a Lánchidat.” Hiába, Kunhalmi nem csupán helyesírásban gyenge, hanem jogismeretben is. A gyenge ellenzékiek kedvéért: ez olyan, mint egy lakásbérlet. A bérlőnek a kisebb javításokat általában saját magának kell megcsináltatnia, de a lakás teljes körű felújítása a tulajdonos kötelessége. S ha az elmulasztásából bármilyen kár keletkezik, a felelősség is a tulajdonosé. És csupán a kormány jóindulatán múlik, hogy ad-e, és mekkora összeget ad ajándékba a felújításhoz.

A Fővárosi Önkormányzat 2020. évi összevont költségvetésében megtervezett kiadás a Lánchíd és a kapcsolódó műtárgyak felújítására 23,366 milliárd összegben szerepel, ezen belül 17,366 milliárd forint fővárosi saját forrás és hatmilliárd forint állami támogatás. Ebből a 2020. évi bruttó előirányzat 11, 749 milliárd forint, a 2021. évi ütem 6,956 milliárd forint, 2022. évre 4,637 milliárd forint esik. Ebből az adatsorból két következtetés is levonható: az idei évre az önkormányzat által megtervezett fenti összegű kiadás természetesen jóval kevesebb az egész bekerülési értékénél, hiszen több éves projektről van szó. Másrészt a kormány az egész beruházás egynegyedét állja.

Ráadásul a kormány és a Fővárosi Önkormányzat együttműkö­dése érdekében funkcionáló Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa idén feb-ruár­ban elfogadta, hogy a Széchenyi Lánchíd és a budai Váralagút felújítása külön beruházásként valósuljon meg, és a kormány előtt azt a javaslatot vállalta támogatni, hogy a kormány által a Széchenyi Lánchíd, a budai Váralagút, valamint a hozzájuk kapcsolódó közterületek rekonstrukciójával és fejlesztésével összefüggő intézkedésekről szóló, 2018. évi kormányhatározatban előirányzott hatmilliárd forint támogatási keretösszeget Budapest Főváros Önkormányzata csupán a Széchenyi Lánchíd felújítására használja fel. Karácsony mindezzel abszolút tisztában van, hiszen aláírta ezt a határozatot, mint a Tanács társelnöke. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy az eredeti (2018–2021) négyéves projekt harmadik évére, vagyis 2020-ra ígérte meg a kormány ezt az összeget, nyilván a felújítás üteméhez igazodva. De nyolc hónap alatt még a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást sem írta ki a főpolgármester. Vagyis mire is kellene idén a hatmilliárd helyett kért tízmilliárd?

És ha eddig még esetleg gondoltunk volna is arra, hogy valóban nehézséget jelenthet az elegendő pénz megteremtése nemzeti kincsünk megmentésére, a vészcsődületre és a szemét eltakarítására szolgáló pénzkidobás után megszűnt a jogalapja Karácsonynak, hogy pénz­hiányra hivatkozzon. Még akkor is, ha nem egy súlycsoport a két tétel. Mert sok kicsi sokra megy. Például klímavédelmi és zöldterület-fejlesztési feladatokra ebben az évben valahol 469 milliót költenek, a Városháza rekonstrukciójára a 2020-ra előirányzott bruttó összeg kétmilliárd-harmincháromezer-hatszázkilencven forint. Vagyis van pénz.

Úgyhogy nagyon jó lenne, ha az elfuserált Pató Pálként működő főpolgármester befejezné végre a jajgatást, a sunyiságot, a kunyerálást, az elképesztő semmittevést, a panaszkodást, a vég nélküli, politikainak szánt csatározást. Neki nem ez a dolga, hanem az, hogy megoldja a főváros gondjait.

Hja, hogy erre nem gondolt Karácsony, amikor olyannyira tepert a főpolgármesteri székért? Talán még 2019 októbere előtt megnézhette volna a Fővárosi Önkormányzat tulajdonának, vagyonának összetételét, a költségvetését, netán az önkormányzatok működéséről és feladatairól, vagy az államháztartás önkormányzati alrendszeréről szóló törvényt, és esetleg az egyéb kapcsolódó dokumentumokat. Akkor talán még idejében rájött volna, hogy egy város vezetése nem azonos egy miniszter melletti politikai tanácsadó szerepével.

Nem elég ugyanis a Liget-projekt miatt fához láncolással fenyegetőzni, vagy – megint egy graffiti – sárga festékkel tönkretenni Budapest legfőbb útjainak közlekedését. És az sem elég, ha a székely zászló helyett szivárványszínű lobogót lógat ki az épületből. Apropó, a Fővárosi Önkormányzat összevont ez évi költségvetési terve zászlóbeszer­zésre hatmillió-háromszázötvenezer forintot irányoz elő. Vajon milyen zászlókról van szó?

Karácsony nyolc hónapi regnálása ennyi eredményt hozott Budapestnek, de ez a képesség édeskevés egy főváros vezetéséhez. A Budai Liberális Klub honlapján találtam a következőket: „Amikor egy politikus ellenzékben van, kitűnően ért ahhoz, mit hogyan lehet megoldani. Amikor hatalmon van, kitűnően ért ahhoz, mit miért nem lehet megoldani. Magyarán, amikor tehetetlen, bebizonyítja nekünk, hogy a dolog milyen egyszerű, amikor mindenható, akkor pedig azt, hogy lehetetlen.”

No, hát ilyen Karácsony. Liberális és semmit nem tud megoldani.

(A szerző jogász)