Nyugati levél IV.
A minőség „diktatúrája“.
Kedves rokonaim, barátaim!
Egy éve ilyenkor arról próbáltalak titeket meggyőzni, hogy kormányunk (kormányotok) jobb annál, mint azt ti otthonról, a magyar valóság sűrűjéből látni vélitek. Jobb, mert stabil, jobb, mert a magyar életet a saját elképzelései szerint tudja szuverén módon alakítani. Van ereje, képessége ahhoz, hogy ne külső vagy belső kényszerek taszigálják ide oda. Lássuk be! Vegyük észre!: ez egy ritka történelmi helyzet a magyar históriában. A stabilitás nem jön csak úgy magától, azért meg kell dolgozni. Ezért véleményemet továbbra is fenn tartom: az Orbán kormány azt teszi, úgy cselekszik, ahogy az egy normálisan működő kormánytól elvárható.
A mai magyar politikai történéseket figyelve gyakran eszembe jut az egykori német kancellár, Gerhard Schröder kedvenc mondása: „Meine Herren! Bitte, den Ball flach halten!“ (Uraim! Kéretik a labdát laposan tartani!) Ezt akkor szerette volt emlegetni az egykori szoci kancellár, mikor a körülötte folyó politikai csatározások hevessége kezdte agyonütni a józan ész rebbent őzikéjét.
Nos, a magyar parlamenti közvetítéseket figyelve számomra az tűnik fel, hogy amíg a kormánypártok képviselői igyekeznek gyors, precíz, tényeken alapuló lapos passzokkal a világlátásukat átadni, addig az ellenzék lelkes képviselői ha labdát látnak nem is céloznak, csak rúgnak. Megy a minősítgetés, a gyertyák, bokák rugdosása. Számukra az se baj, ha öngólt rúgnak. A lényeg az, hogy a rúgás nagy legyen. Ők nem is akarnak focizni, csak rúgni. S itt nem szabad megfeledkezni a mi szenvedélyes honanyáinkról sem, akiknek labda sem kell a focihoz. Elég, ha bokát látnak. S ha látnak? Hát akkor aztán dúrr bele! Ha nem recseg ropog, talán még álom sem jön a szemükre. S hogy a történet szépen le legyen kerekítve: öröm nézni amilyen gyorsan fel tudnak ilyenkor ugrani, ahogy a bíróhoz rohannak (Brüsszel) siránkozni. A nagy hasú bíró persze messze volt, nem látott semmit, s amúgy is, annak hisz, aki a leghangosabban reklamál.
Ilyen ez a világ! Sajnos!
Mit lehet ilyenkor tenni?
Az ember elsőre lebénul, tehetetlenül, viszolyogva elszenvedi a látványt, majd kétségbe esve elfordul, szeretné elhagyni a helyszínt.
Ne tegyük! Ne tegyétek kedves barátaim! Nem szabad elfelejteni, hogy a lelátó közönsége a focira és nem a bunyóra vette meg a jegyét. Őket nem szabad cserben hagyni.
Orbán Viktor affinitása a focihoz köztudott. Nem csak tudja, a zsigereiben van, hogy a lapos passzok gyorsabbak, s így a labda ís könnyebben kezelhető. Az inteligens játékot ez teszi eredményessé. (Lásd spanyol foci. Spanyolország Németország 6 – 0.)
Ő már több mint harminc éve így „focizik“ a politikában is. Három gondolattal az ellenfél előtt, gyors, precíz passzok, tehnikás cselek, s az eredmény? Általában kétharmaddal szokta hozni a meccseket. ( Hogy az ellenzékre ez végtelenül frusztrálóan hat, arra később még visszatérek.) Természetesen joggal merülhet fel az a kérdés, hogy mégis, hogyan néz ki ezen nyert meccsek mérlege?
Nos, kedves barátaim, nincs statisztikai adat, legyen az a KSH-tól, vagy az Eurostat-tól, mely nem azt tárná elénk, hogy az elmúlt tíz év (2010-2020) az újkori magyar történelem legsikeresebb tíz éve volt. Ez sem a véletlenek szüleménye. Aki ezt nem ismeri el, az nem csak bolond. Annál rosszabb! Az nem vitaképes. A precíz, jogilag penge éles érvelések – melyekkel nyílvánvalóan sikerült a fizikus doktor, fegyelmezett gondolkodású Merkel asszonyt is meggyőznie – diadala volt a decemberi EU csúcs is. Az ellenzék és sajtójuk úgy kísérte Orbánt Brüsszelbe, mintha a vesztőhelyre vinnék. Csorgott a nyáluk a brüsszeli guillotine láttán. S az eredmény? „Basszus kulcs!“ Már megint pech! Szegényekeknek már hanyadszor mondták le a műsort!
Mielött felocsúdtak volna Orbán már Pesten volt, méghozzá úgy valahogy, mint Nagy Sándor Isszoszból, miután ott elrendezte a perzsákat. Azaz! Helyesbítek. Annál halkabban, mert ő igyekezett továbbra is laposan tartani a labdát.
Hadd jegyezzem meg csak úgy magunk közt kedves barátaim, halkan suttogva: Mátyás király óta nem volt ekkora súlya a magyar szónak Európában.
És most itt álljunk meg egy pillanatra! Álljunk meg, mert itt lehet az eb elhantolva.
A magyar történelem nem bővelkedik sikeres politikusokban. Tragikus sorsú, drámai veszteségeket elszenvedő politikusokból van bőven. Orbán Viktor kivétel. Ő sikeres. Annyira sikeres, hogy az az ellenzéke számára egyszerüen elviselhetetlen. És nem is viselik el. Önmagukat becsapva menekülnek a diktatúra mítoszába, hogy őket egy diktatúra elnyomja. Valóban. Ebben még lehet is valami. Politikai diktatúra ugyan nincs, de van a minőség „diktatúrája!“. Ettől az „elnyomástól valóban van okuk a szenvedésre. Szenvednek, mert a lelkük mélyén tudják, hogy Orbánhoz képest ők megyei IV-es amatőrök, s ezért nem marad más a számukra: szét kell rúgni minden meccset, csak nehogy kiderüljön, hogy nekik se olyan olvasottságuk, jogi-politikai képzettségük, kreativitásuk, kitartásuk, memóriájuk, munkabírásuk, beszédkészségük, nemzetközi elismertségük nincs és nem is lesz. Az ebből fakadó frusztráltság az, ami ebben az önsorsrontó, permanens hiszti állapotban tartja őket.
Ez a nagy csinnadrattával beharangozott hatpárti összefogás is ennek a frusztrációnak a szüleménye. Eredmény? Egy ideológiáját tekintve felismerhetetlen, se hús, se hal, kiüresedett, arctalan, szürke massza. Ezeket a pártokat már nem lehet egymástól megkülönböztetni. Mindent feladtak abból, amiért eredetileg létre jöttek. Matematikai tévedésben vannak. Úgy gondolják, hogy a 6 x 0 az 6. Tévednek. A 6 x 0 az 0. Ez így együttesen a totális kormányzásra alkalmatlanság látlelete, s meggyőződésem, hogy az elöttünk álló szűk másfél évben a 22-es választásokig ez a nagy többség számára fokozatosan nyílvánvalóvá fog válni. (Feltéve, hogy a Fidesz az ilyen Borkai, Szájer féle öngólokat elkerüli!)
Hát mit érezhet az a szerencsétlen angyalföldi ős szoci mikor beballag a szavazóhelységbe hogy leadja a voksát az MSZP-re, mikor azt látja, hogy egyúttal a bakancsos nácira is szavaz?
Mit érezhet az a jobbikos, aki talán még mindíg a hátán hordja a gumilövedék nyomát, mikor a szavazóhelységben arra kell rádöbbenie, hogy most a golyó küldőjére is szavaz?
Téboly! Agyi rövidzárlatok en masse! (Tömegével.)
Barátaim! Most ezt így visszaolvasva úgy látom, hogy sikerült Orbánt (óvatosan kifejezve) túl jó színben feltüntetnem. Erre csak azt tudom mondani, hogy egyrészt nincs rászorulva arra, hogy én őt dícsérgessem. Másrészt, ti ismertek és tudjátok, hogy már koromnál fogva, de az életkörülményeimet figyelembe véve sem vagyok arra rászorulva, hogy bárkinek is a lelkivilágát ápolgassam. Nem is teszem. Ami itt leíratott az nem dicséret, hanem kísérlet tények rögzítésére. Mint ahogy Mozart sem tehetett arról, hogy az Úristen zseninek teremtette, úgy Orbán sem tehet arról, hogy bizonyos képességekkel a tarsolyában jött erre a világra. Ezért nem dicséret jár, hanem tudomásul vétel, vagy legfeljebb elismerés.
Baráti tisztelettel: F.J.
Düsseldorf, 2021 január 21.
