A CÖF-CÖKA elutasítja a külföldi támogatásokat és a magyar költségvetésből sem részesül (videóval)

„A világpolitikai események sodrásában a civil szervezetek jelentősége meghatározó tényezővé vált. Így tekintünk a CÖF-CÖKÁ-ra is, amely 2009. évi alapítása óta a keresztény-nemzeti haladó konzervatizmus eszmeiségét követi. Cselekedeteinket az Isten, haza és a hagyományos családszeretet vezényli” – hangsúlyozta Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke a kedden megtartott sajtótájékoztatón, ahol az alapítvány közhasznú jelentését is ismertették. Ifj. Lomnici Zoltán beszédében a Magyarországon működő egyes, külföldről finanszírozott NGO-k 2023-as bevételeinek alakulását ismertette, hangsúlyozva, hogy ezek a külföldről támogatott szervezetek már évek óta támadják a CÖF-CÖKA munkásságát.

„Nemzeti létünk az európai kulturális és gazdasági értékek, érdekek mentén szuverenitásunk megtartására irányul. Identitásunk töretlen, minket nem vezérel a hatalom megszerzésére” – hangsúlyozta Csizmadia László.

Hozzátette, ezzel szemben a jelenlegi ellenzéki pártok Magyarországon külföldi pénzügyi támogatások mentén társasviszonyban álcivil alapítványokkal a legitim kormány leváltására szövetkeznek.

„Mondhatjuk úgy is, hogy a háborút fenntartó, birodalmat alakító, illegális honfoglalást segítő kontraszelektált politikai vezetők lába elé vetik hazánk szuverenitását” – emelte ki.

Fotó: civilek.info

Elmondta, hazánkban több mint hatvanezer civil közösség végez önkéntes, környezetépítő munkát. Ebből 5-6 ezer kap évente pályázaton nyert állami támogatást a Nemzeti Együttműködési Alaptól.

Kiemelte:

a 2009-ben alapított CÖF-CÖKA külföldről érkező támogatást nem kér és nem fogad el.

„Törekvésünk, hogy önkéntes munkánk mellett, csak a magánszférában érdekelt személyektől, vállalkozásoktól és alapítványoktól kapott támogatások révén tevékenykedjünk. Hírforrásainkon közzétett, a magánszférára vonatkozó támogatási kérelmeink kiemelkedő eredménnyel zárultak” – mondta a CÖF-CÖKA elnöke.

Fotó: civilek.info

Ezt követően átadta a sajtó munkatársainak a CÖF-CÖKA 2024. éves közhasznú jelentését, megjegyezve, hogy az éves mérleg, a közhasznúsági jelentés és a kiegészítő melléklet a törvényi előírásoknak megfelelően a honlapon június 3-tól szemlézhető.

Hozzátette, a sajtótájékoztató nem eltagadható célja, hogy a külföldről támogatott NGO-k és médiumok a CÖF-CÖKÁ-hoz hasonlóan mutassák be a külföldi pénzügyi támogatóik által kért és elvégzett, Magyarország szuverenitását támadó tevékenységüket.

Zárásként bejelentette, hogy az alapítvány kuratóriumának döntése alapján a székelyföldi árvíz károsultjainak az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül, segítségük jeléül, 5 millió forint adományt küldtek el.

Fotó: civilek.info

Ezt követően ifj. Lomnici Zoltán vette át a szót, aki hangsúlyozta, hogy évek óta támadják a CÖF-CÖKA nemzeti érdek-alapú munkáját és civil támogatóit a külföldről finanszírozott NGO-k.

„Alaptalan vagdalkozásaik az eredeti céltól eltérő hatást váltottak ki, ugyanis ezt tapasztalva a valódi civil társadalom újult erővel fogott össze, és – ezekben a hazánk szuverenitását veszélyeztető, turbulens bel- és külpolitikai időkben – a munkánkat még inkább értékelve, fokozottan támogatta és támogatja a CÖF-CÖKA tevékenységét, illetve célkitűzéseit”

– húzta alá.

Ezt követően ismertette a Magyarországon működő egyes, külföldről finanszírozott NGO-k 2023-as bevételeinek alakulását.

„Külön figyelmet érdemel az első öt helyen szereplő szervezet, nevezetesen a Budapesti Közép-Európai Egyetem Alapítvány (CEU Alapítvány), a Partners Hungary Alapítvány, az Ökotárs Alapítvány, az Oltalom Karitatív Egyesület, valamint a Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány pénzügyi lehetőségei, amelyek csak a 2023-as évben összesítve 7 milliárd 660 millió forint bevételre tettek szert” – mondta.

Kifejtette, közismert tény, hogy a felsorolt, hazánkban tevékenységet kifejtő szervezetek – a jelentős részben politikai nyomásgyakorlási – céljaik tekintetében, sőt, sok esetben pénzügyileg is együttműködnek, összefonódnak egymással, így a valós anyagi lehetőségek és állapotok felderítése gyakorlatilag lehetetlen.

„Döntő többségük mögött pedig olyan külföldi támogatók állnak, mint a 21. század egyik legnagyobb politikai beavatkozási botrányában érintett USAID, a CIA-közeli alapítványként számon tartott National Endowment for Democracy (NED), vagy éppen Soros György, illetve Brüsszel”

– emelte ki.

A Magyarországon működő egyes, külföldről finanszírozott NGO-k 2023-as bevételeinek alakulása

  • Budapesti Közép-Európai Egyetem Alapítvány (CEU Alapítvány) – 079.950.000 Ft
  • Partners Hungary Alapítvány – 702.673.000 Ft
  • ÖKOTÁRS ALAPÍTVÁNY – 202.000 Ft
  • Oltalom Karitatív Egyesület – 493.000 Ft
  • Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány – 613.000 Ft
  • Magyar Helsinki Bizottság – 061.000 Ft
  • TASZ – 330.000 Ft
  • Amnesty International Magyarország – 006.000 Ft
  • Utcáról Lakásba! Egyesület – 429.000 Ft
  • Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület – 962.000 Ft
  • AUTONOMIA ALAPITVÁNY – 068.000 Ft
  • Háttér Társaság – 600.000 Ft
  • Next Step Magyarország Egyesület – 071.000 Ft
  • Civil Kollégium Alapítvány – 966.000 Ft
  • ARTEMISSZIÓ ALAPÍTVÁNY – 924.000 Ft
  • Az emberség erejével Alapítvány – 942.000 Ft
  • Cordelia Alapítvány a Szervezett Erőszak Áldozataiért – 454.000 Ft
  • K-Monitor Közhasznú Egyesület – 531.000 Ft
  • Energiaklub – 586.000 Ft
  • Motiváció Oktatási Egyesület – 124.000 Ft
  • NaNe Egyesület – 170.000 Ft
  • NYUGAT MÉDIA ÉS VILÁGHÁLÓ EGYESÜLET – 217.000 Ft
  • Transparency International Magyarország – 578.000 Ft
  • Summa Artium Nonprofit Kft – 96.608.000 Ft
  • PATENT Egyesület – 017.000 Ft
  • Átlátszónet Alapítvány – 576.000 Ft
  • Alternatív Közösségek Egyesülete – 515.000 Ft
  • Rosa Parks Alapítvány – 191.000 Ft
  • Jogriporter Alapítvány (Rights Reporter Foundation) – 019.000 Ft
  • Független Újságírók Alapítványa (Direkt36) – 229.000 Ft
  • Romédia Alapítvány – 939.000 Ft
  • Labrisz Leszbikus Egyesület – 815.000 Ft
  • Summa Artium Alapítvány – 220.000 Ft
Fotó: civilek.info

A sajtótájékoztató végén elmondta,

a CÖF-CÖKA meggyőződése azonban, hogy az olyan fundamentumok, mint a hit, a nemzet és a család értékei mentén folytatott munka, mindenkor győzedelmeskedni fog az idegen érdekek és politikai célok mentén szerveződő önkénnyel szemben.

„Éppen ezért a rendkívüli segítséget jelentő hozzájárulásokat még egyszer megköszönve, biztosítjuk támogatóinkat arról, hogy továbbra is ennek szellemében fogjuk végezni tevékenységünket” – zárta beszédét.

A sajtótájékoztató itt nézhető meg:
Külföldről finanszírozott NGO-k támadják a CÖF-CÖKA nemzeti érdek-alapú munkáját és civil támogatóit

A CÖF-CÖKA elutasítja a külföldi támogatásokat és a magyar költségvetésből sem részesül (videóval) – Civilek.info

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!