Európa ébredése 2017

A Brexit és Trump győzelme után 2017 Európa ébredésének éve lesz

2017 az európai népek ébredésének éve lesz – jelentette ki Marine Le Pen, a francia elnökválasztás reményteli jelöltje szombaton a Szabadság és Nemzetek Európája (ENF) nevű európai parlamenti képviselőcsoport németországi találkozóján, az idei év fontos nemzeti választásainak tétjére utalva.

A Koblenzben tartott tanácskozásán Le Pen mellett olyan politikusok vesznek részt, mint Geert Wilders, a holland Szabadság Párt (PVV), Matteo Salvini, az olasz Északi Liga, valamint Frauke Petry, a négy éve létrehozott Alternatíva Németországnak (AfD) párt vezetője.

Euroszkeptikus és rendszerkritikus európia pártok vezetői Koblenzben. Jobb szélén Marie Le Pen, mellett az AfD társelnöke. MTI/EPA Fotó

Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint az összejövetel ünnepi hangulatban nyílt meg, egy nappal az elitellenes és protekcionista kampánnyal győzelmet arató Donald Trumpnak az Egyesült Államok elnökévé történt beiktatása után.
A hírügynökség felidézi, hogy Wilders iszlámellenes pártja szerezheti meg a legtöbb szavazatot a március 15-én esedékes holland parlamenti választásokon, Le Pen az április-májusi francia elnökválasztás egyik legfontosabb jelöltje, Petry pártja pedig azt reméli, hogy szeptemberben bejuthat a német parlamentbe.

Eddig angolszász ébredés volt

Egy világ letűnésének és egy másik születésének a tanúi vagyunk” – mondta koblenzi beszédében Le Pen. “A nemzetállamok visszatérésének idejét éljük.”Az első “igazi csapást” az Európai Unióból való kilépést eldöntő tavaly júniusi brit referendum mérte “a régi rendre”, s ezt szorosan követte Trump megválasztása – mondta a francia Nemzeti Front vezetője. Az új amerikai elnök “nem fog támogatni egy elnyomó rendszert” Európában – vélekedett.

A tavalyi év az angolszász országok ébredését hozta – mondta, meggyőződését fejezve ki, hogy 2017 pedig “a kontinentális Európa népei ébredésének” éve lesz.Az EU-t Le Pen mint “sterilizáló erőt” bélyegezte meg, Angela Merkel német kancellár ellen pedig – akinek említését hangos pfujolással fogadták a találkozó résztvevői – éles kirohanást intézett, katasztrofálisnak nevezve migrációs politikáját.

Konferencia az új Európáról

A szervezők “az új Európa vezető politikusainak” találkozójaként hirdették meg az egyik Rajna-parti konferenciacsarnokban fokozott biztonsági intézkedések közepette megtartott szombati összejövetelt. Az épületen kívül baloldali tüntetők tiltakoztak, olyan jelszavakat skandálva, mint hogy “nem a határokra, nem a nemzetekre, állítsátok le a deportálásokat”.

A helyszíntől kicsit távolabb a globális szerveződésű AVAAZ aktivista csoport mások mellett Hitler-, Mussolini- és Sztálin-szobrot állított fel a nyugat-németországi város közismert Vilmos császár-szobrával szemben. Az AVAAZ szervezője, Pascal Vollenweider kijelentette, hogy a diktátorszobrokkal azt a “határozott üzenetet” kívánták közvetíteni a nacionalista találkozó résztvevői felé, hogy “régi és veszélyes eszméiket elutasítják a világ polgárai”.

Ellentüntetők a koblenzi európai nacionalista konferencia előtt. MTI/EPA Fotó

Az AP jelentése szerint Marcus Pretzell, az AfD európai parlamenti képviselője – a pártot vezető Frauke Petry férje – nem engedte, hogy a német közszolgálati média és néhány más német kiadvány munkatársai tudósítsanak az eseményről, az ARD televízió szerint azzal az ürüggyel, hogy “a pártjáról készített korábbi tudósításaik nem feleltek meg az újságírás normáinak”.

A kongresszust megnyitó beszédében Pretzell siralmasnak írta le az Európai Unió állapotát, és ostorozta a határellenőrzés nélküli utazás és a közös fizetőeszköz negatív hatásait. Ugyanakkor dicsérte Donald Trump új amerikai elnököt, amiért szembehelyezkedett az EU és az Egyesült Államok tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodásával (TTIP), s kijelentette, hogy elutasítják “a politikai iszlámot”.

Úgy vélte, vissza kell fordítani néhány lépést, amellyel az unió túl messzire ment. “A megoldás itt ül, ebben a teremben” – jelentette ki.

N. I.

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!