Meghívó

Adventi gondolatok című Civil Akadémiára

Szimpózium a Civil Összefogás Fórum, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Szellemi Honvédők közössége rendezésében.

,,Az egyházi év utolsó napjai következnek, pár nap múlva ránk köszönt az Advent. Ezek a napok azzal a látomással ragyogják be lelkünket, hogy Jézus el fog jönni a világ végén, nagy hatalommal és dicsőségben. A kellemes dolgok keresésével a teológiában is könnyen eljuthatunk oda, ahová a”kellemes” karácsonnyal: van bejgli meg csillogás, szilveszterkor pár napzüllés, csak annak nincs már helye az ünneplésben, akiért az ünnep megszületett.”

„Az európai katolikus egyház megrendült”; „Mohamedán veszély fenyegeti Európát, de mi vagyunk a bűnösök”; „Összeroppant Európa” – figyelmeztetett a sümegi ferences

Barsi Balázs 1946. január 5-én született Sióagárdon. Az idén 70 éves ferences atya 1960-tól a győri bencés gimnázium diákja volt. 1964-ben belépett  Szent Ferenc rendjébe. 1965-től teológiai tanulmányokat folytatott, valamint egyetemi hallgató volt az ELTE-n, ahol magyar–orosz szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. 1968. szeptember 15-én örök fogadalmat tett. 1971. augusztus 8-án szülőfalujában pappá szentelték. Jelenleg a sümegi Sarlós Boldogasszony ferences kegytemplom igazgatója, a sümegcsehiNewman-kegyhely gondozója, lelkigyakorlat-vezető lelkipásztor. Sióagárd és Sümeg díszpolgára.

Az előadás után Balázs atya dedikálja nemrégiben megjelent könyveit.

Meghívott előadó: Budai Ilona Kossuth díjas népdalénekes

Házigazda: Heizler Norbert László

A program helyszíne: Szent Margit Gimnázium

1114 Budapest, Villányi út 5-7. (a Móricz Zsigmond körtérnél )

Időpontja: 2016. november 28. 18:00

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az alábbi linken lehetséges:

https://goo.gl/forms/W6SH4o0i1V4P1dg13

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!