Az elmúlt héten olyan hírek érkeztek Európából, különösen Németországból, amelyek arra utalnak, hogy a jó egy éve tartó migránsválság drámai fordulatot vett az európai társadalmakban, amelyek rákényszerítik az irányváltást a transznacionális birodalmi elitre. Hétfőn váratlanul lemondott Werner Faymann, Ausztria baloldali kancellárja, aki egyöntetű vélemény szerint az osztrákok nagy többsége által elutasított liberális migrációs politikájába bukott bele. Egy kedden ismertetett felmérés szerint Németországban a lakosság kétharmada nem szeretné, ha a 2017-es parlamenti választás után is Angela Merkel maradna a kancellár. Pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége egy mostani választáson a szavazatok alig 30 százalékát szerezné meg, ami a legalacsonyabb érték az Insa közvélemény-kutató intézet 2009 óta folytatott méréseinek történetében. A bevándorlásellenes, euroszkeptikus Alternatíva Németországnak (AfD) párt viszont tovább erősödött, már 15 százalékon áll. Ahogy egyik európai parlamenti képviselője, Marcus Pretzell a Magyar Hírlap szerdai számában nyilatkozta: Merkel több témában is feladta a konzervatív, kereszténydemokrata elveket, de a németek többsége már nem fogadja el, hogy a CDU vezetője szembemegy az évtizedekig hirdetett elvekkel, ezért fordul más pártok, többek között az AfD felé. Mint mondta, tavaly nyáron néhány százalékos támogatottságuk volt, most már ők a harmadik erő, mindössze öt százalékkal lemaradva a szociáldemokraták mögött, s 2021-re ők lesznek a legerősebb párt Németországban.
Hogy így lesz-e, nem tudhatjuk, ebbe azért a CDU-nak és a CSU-nak is lesz még beleszólása. Mindenesetre a két jobbközép koalíciós erő kedden megállapodott abban, hogy továbbra is fenntartják a menekülthullám miatt tavaly szeptemberben ideiglenesen visszaállított ellenőrzést az Ausztriával közös határszakaszon, amire meg is kapták (több más uniós tagország hasonló kérésével együtt) a felhatalmazást az Európai Uniótól. Az egyezség azt jelenti, hogy „közjegyző előtt pecsétet tettek a Willkommenskultur végére” – mondta Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke a Süddeutsche Zeitungnak a lap szerdai számában megjelent összeállítás szerint. Seehofer egyértelmű győztesnek tartja pártját a menekülthullám ügye körül a testvérpárttal, az Angela Merkel vezette CDU-val folytatott vitában. A megállapodás „a fordulat dokumentuma” – mondta Seehofer kormánya tagjainak kedden Münchenben. Bajorország keresztülvitte akaratát a szövetségi kormánynál.
Ugyancsak szerdai hír, hogy a CDU konzervatív szárnyához tartozó Berlini kör Berlinben bemutatott kiáltványa szerint a márciusi tartományi választásokon elszenvedett kudarc oka a párt balra sodródása. A párt „úgynevezett modernizációja” miatt a CDU-tól jobbra „tartós hely keletkezett egy új pártnak” – írták a Berlini kör tagjai, utalva az Alternatíva Németországnak (AfD) megerősödésére. Hozzátették, hogy el kell végezni a márciusi választási eredmények „kíméletlen, őszinte és önkritikus” elemzését, és úgy vélték, irányváltás nélkül tovább folytatódik a választók lemorzsolódása. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a Die Welt című konzervatív lapok tudósításai szerint a tájékoztatón a Berlini kör tagjai kiemelték, hogy leginkább a pártvezetés által képviselt menekültpolitika aggasztja őket. Úgy vélték, ez a politika nincs tekintettel a CDU-s szavazók igényeire és aggodalmaira. Szerintük sok polgárt tölt el aggodalom az identitásvesztés és a káros hatású idegen kultúrák túlsúlyba kerülésének veszélye miatt. Ezért is teljesen érthetetlen, hogy miért tartják felelősnek a március 13-án elszenvedett vereségekért éppen azokat, akik bírálják a menekültpolitikát, hiszen „nem az hibázik, aki rámutat a hibákra, hanem aki elköveti a hibákat” – idézett a FAZ a kiáltványból. „Nem vagyunk muzulmán ország és nem is leszünk azzá” – hangoztatják a Berlini kör tagjai, akik szerint egy új, valóban CDU-s menekültpolitika elemei között szerepelnie kell egy világos, a világ minden részén hallható jelzésnek arról, hogy Németország befogadóképessége nem korlátlan, középpontjába pedig azt az elvet kell állítani, hogy alaposan meg kell válogatni, kit engednek be az országba és gondoskodni kell arról, hogy a németek ne érezzék magukat idegennek hazájukban.
Érdekes, hogy a Berlini kör nyilatkozata mintha visszahangozná Helmut Kohl volt német kancellár és Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem egészen egy hónapja, április 19-én közzétett közös nyilatkozatát, amely hangsúlyozza: A „menekülthullám egzisztenciális jelentőségű, történelmi kihívás” a szükséget szenvedők milliói és Európa jövője szempontjából is, de Európa csak az érintett emberek kisebb részének adhat átmenetileg menedéket vagy új hazát. Európának a nemzetközi közösség erőfeszítéseihez kapcsolódva az érintett régiókban kell segítséget nyújtania, hogy minél több ember előtt a saját hazájában nyíljanak meg kilátások – mutatott rá a közlemény. Néhány nappal később jelent meg a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a Helmut Kohl által 2014-ben kiadott, Aggodalom Európáért című könyvének magyar nyelvű változata. Az előszóban a 86 éves politikus bírálja az európai határok megnyitását a menekültek előtt. „A megoldásokat magukban az érintett térségekben kell megtalálni, nem pedig Európában. Európa nem válhat a világban szükséget szenvedő több milliónyi ember új hazájává” – szögezte le a kereszténydemokrata államférfi, aki Európa első számú politikai és gazdasági hatalmának, a Németországi Szövetségi Köztársaságnak tizenhat évig, 1982–1998 között volt a kancellárja.
A hét igazi meglepetése azonban az volt, hogy a befogadás kultúráját (Willkommenskultur) tavaly nyáron meghirdető Angela Merkel csütörtökön Berlinben a WDR német regionális közszolgálati médiatársaság Europa Forum című rendezvényének egy újságírókkal folytatott pódiumbeszélgetésen kiemelte: a legfontosabb az uniós külső határ védelme, hogy „mi magunk dönthessünk arról, kit akarunk befogadni, és kit nem akarunk befogadni”. A külső határ védelmét azonban meg kell tanulni, különösen ha tengeren húzódó határról van szó. Ha valamennyi európai akarná, „akkor sem tudnánk minden menekültet befogadni”, ezért a menekülésre késztető okok kezelését is meg kell tanulni – tette hozzá. A kancellár ezzel de facto megerősítette Seehofer keddi kijelentését a Willkommenskultur végéről, anélkül persze, hogy nyílt önkritikát gyakorolt volna. Ez a fordulat közeledést jelent nemcsak a CSU és az AfD, de például a magyar kormánynak a migránsügyben lassan egy éve kivételesen következetesen, bátran képviselt álláspontjához is. Tavaly nyár óta, amikor Törökországból Görögországon és a Nyugat-Balkánon át Európa belsejére zúdult a migránscunami, legelsőként hazánk mint schengeni „frontország” minden lehetséges erővel védte a közös európai határt, a valódi európai szolidaritás szellemében, ám ezért cserébe – európai szolidaritás, segítség helyett – igaztalan bírálatokat, rágalmakat, aljas támadásokat kaptunk a brüsszeli, strasbourgi és berlini birodalmi központokból és az őket kiszolgáló globalista médiától. A magyar kormány tavaly nyár óta közös európai megoldást sürgetett a közös európai határok védelme érdekében, de magára maradt, és háromnegyed év telt el, míg más országok is követték a magyar példát.
Csaknem egy évnek kellett eltelnie, és több mint egymillió ázsiai és afrikai honfoglaló inváziójának, a párizsi, majd a brüsszeli iszlamista terrortámadásnak kellett bekövetkeznie, hogy az európai életösztön feléledjen, a józan ész felülkerekedjen, és most már a német kancellár végre ezt mondja: az EU egyedi, „különleges képződmény” marad „sok nyelvvel és sok nemzeti identitással, de a demokrácia és az alapvető értékek iránti közös elkötelezettséggel”. Merkel hangsúlyozta, hogy a tagjai önazonosságának tiszteletére és a szubszidiaritás – az ügyekhez közeli döntéshozatal – elvére épülő „erős Európára” van szükség ahhoz, hogy az 500 millió uniós polgár helyt tudjon állni például „az 1,3 milliárd kínai, a több mint egymilliárd indiai és a nagyon prosperáló Egyesült Államok” mellett.
„Valójában a bajor CSU vezetői által képviselt és követelt politikai fordulatra nemcsak Németországnak van szüksége, hanem egész Európának. Ahogy egy-két évvel a második világháború előtt még meg lehetett volna állítani a Führert, hogy ne tudja végigvinni „harcát”, talán még most sem késő, hogy a józan és felelős német emberek és Európa polgárai jobb belátásra és irányváltásra kényszerítsék Európa legbefolyásosabb politikusát, a német kancellárt.” Ezt négy hónapja írtam egy korábbi itteni blogomban. Négy hónap elteltével Merkel legalább félfordulatot hajtott végre, míg az Európai Bizottság – élén a többszörösen levitézlett, leváltására már bőven alapot és indokot adó Junckerrel – a jelek szerint még mindig nem hallja meg az európai polgárok szavát és akaratát, nem óhajtja tudomásul venni, hogy Európa polgárainak többsége nem az idegen civilizációjú és az itteni törvényekhez, szokásokhoz, életformához alkalmazkodni egyáltalán nem óhajtó ázsiai és afrikai gazdasági bevándorlók befogadását akarja, hanem az immár milliós emberáradat megállítását és visszafordítását.
Igen, a Merkel által emlegetett demokratikus, sokszínű, a nemzetek egyenjogúságára épülő erős Európára van szükség, amely nem nyomja el, hanem tiszteletben tartja a nemzeti identitásokat. Pontosan úgy, ahogy a megbékélt, egyesített és erős Európa víziójának egyik megfogalmazója és részben megvalósítója, a kereszténydemokrata francia Robert Schuman írta több mint fél évszázada: „Az európai közösség nem fog hasonlítani sem egy birodalomhoz, sem a Szent Szövetséghez; a nemzetek közötti kapcsolatokra kiterjedő demokratikus egyenjogúság lesz az alapja. A vétójog összeegyeztethetetlen egy olyan berendezkedéssel, amely a többségi döntéshozatal elvére épül, és kizárja az erőfölény másokkal szembeni diktatórikus felhasználását. Ez a nemzetekfelettiség értelme…”
2016 tavaszán azonban oda jutottunk, amit a derék Robert Schuman és kereszténydemokrata elvbarátai csaknem hetven évvel ezelőtt szerettek volna meghaladni: a nemzetek demokratikus egyenjogúsága helyett ismét egy birodalmi központ akar diktálni az európai nemzeteknek, gátlástalanul visszaélve erőfölényével. Ami ezúttal nem fizikai – katonai –, hanem pénzhatalmi erőfölény, a zsarolás, a fenyegetés mint módszer vagy eszköz azonban ugyanaz. Az Európai Bizottság első alelnöke, Frans Timmermans az alapító atya szellemét negligálva a múlt héten azzal a cinikus indokkal magyarázta, hogy a brüsszeli bürokrácia által kiagyalt automatikus migránselosztási mechanizmust elutasító tagállamokat „szolidaritási hozzájárulás” néven komoly pénzbüntetéssel fogják sújtani, hogy a pénzügyi hozzájárulás azoknak a tagállamoknak „segít megérteni a szolidaritás jelentőségét”, amelyek nem kívánnak részt venni a menekültek elosztásának rendszerében. Magyarán: az az ország, amelyik elutasítja a migránsokat, annak fizetnie kell, mégpedig egy-egy migránsért csaknem a százszorosát annak az összegnek, amennyit egy uniós állampolgára a közös kasszából szolidaritási, felzárkóztatási támogatásként kap. Nesze neked európai szolidaritás!
Európa egyre több országnak azonban egyre inkább elege van a brüsszeli birodalmi központ diktátumaiból, fenyegetéseiből, zsarolásából. Biztató, hogy a brüsszeli diktátum nyilvánosságra hozása után néhány órával a visegrádi négyek és a balti államok kapásból elutasították mind a migránselosztási mechanizmust, mind a pénzbüntetéssel való zsarolást. Egyre több európai ország vállalja a bátor szembefordulást az Európai Bizottság alkalmatlan, jogtalan, ön- és közveszélyes bevándorlási politikájával – éppen Európa, a kétezer éves európai civilizáció védelmében. Mi magyarok megint példát mutathatunk az uniós kötelező betelepítési kvóta elutasításával, amelyről kedden rendelte el a kormány által kezdeményezett országos népszavazást a parlament. Ebben a kérdésben a nemek győzelme azt jelenti majd, hogy a magyarok igent mondanak a magyar jövőre és Európára. Hogy a hajó tovább forduljon a helyes irányba.
Willkommenskultur – auf Wiedersehen!
