NYÍLT LEVÉL A TÜNTETŐ PEDAGÓGUS SZAKSZERVEZETEKNEK

A Civil Összefogás Fórum üdvözli, hogy átfogó párbeszéd indult a magyar oktatásról. Gróf Széchenyi Istvánnal egyetértve mi is valljuk, hogy egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik. Mindannyian büszkék lehetünk a magyar emberek múltbeli szellemi alkotásaira. Annak érdekében, hogy a jövőben is büszkék lehessünk hazánk szellemi teljesítményére, nem lehet elég figyelmet szentelnünk az oktatás kérdéseire.

A pedagógus szakszervezetek követeléseiből egyrészt az látszik, hogy szeretnék érdemben csökkenteni a bürokráciát. Ezt érdemes figyelembe venni, mert a bürokráciát ezen a stratégiai szakterületen is tűzzel-vassal irtani kell.

A tanárok több javaslata ugyanakkor burkolt béremelési követelésnek felel meg. Ezzel kapcsolatban nem mehetünk el szó nélkül amellett a tény mellett, hogy először épp a tanárok számára indult meg a polgári kormány első átfogó béremelési programja. Fizetésük ennek köszönhetően átlag negyven százalékkal nő. Semmilyen más társadalmi csoport nem részesült ekkora fizetésemelésben.

Így joggal tehetik fel a kérdést az egészségügyben dolgozók, a rendőrök, vagy épp az önkormányzati dolgozók: miért újra a tanárokon lenne a sor? A pedagógusok részéről most van igazán szükség a türelem erényére, hiszen más társadalmi csoportok is joggal várják el, hogy most ők következzenek a béremelési sorban.

Van egy másik dolog is, amit nem hagyhatunk szó nélkül. Az elmúlt napokban világossá vált, hogy újra az a baloldal telepedik rá az oktatás ügyére, amely – amikor kormányon volt – kínos kudarcot vallott. A tüntetéseket szító baloldali politikusok ugyanazok, akik 2010 előtt megvágták a tanárok fizetését. Hol voltak a szakszervezetek, amikor tömegesen tették utcára a pedagógusokat? Azt gondoljuk, hogy az oktatás jövőjéről szóló párbeszéd csak akkor lehet sikeres, ha a felek ellen tudnak állni a baloldal – és az újra ébredező Soros-csapatok – feszültségkeltő kísérleteinek.
Az oktatás területén most felelős szakmai párbeszédre van szükség. Politikai hisztériakeltésnek nincs helye egy olyan kérdésben, ahol a gyermekeink, így az ország jövője a tét.

CÖF-CÖKA vezetősége

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!