Éhezés vagy étkezés?

Csizmadia László publicisztikája
Magyar Hírlap

Az utolsó napjait élő KISZ és az MSZP, karöltve a rabló privatizációval, megfosztotta a csillebérci gyermeküdültetés fellegvárától az arra rászoruló gyermekeket. A terület a pénzéhes szocliberális nézetű haverok mutyija kapcsán martalékká lett.

Minden jó, ha vége jó – a közmondás szerint. Örülnünk kell a happy end-nek, hiszen 15 éves pereskedés után a magyar állam jogerős bírósági ítélettel visszaszerezte a gyermektábort, és a Földhivatalnál bejegyezhetővé vált a tulajdonjog.

Több mint 25 évig megvalósult a jogszerűtlen területhasználat, az elbitorlás következtében a hasznokat illetéktelenek szedték. Akár 10 milliárdos kár is érhette a jogos tulajdonost és ennek következtében a magyar gyerekeket. Gondoljunk arra, hogy hány rászoruló gyermek részesülhetett volna ingyenes étkeztetésben az elsíbolt pénzből.

Tény, hogy a pártos mutyizás közvetve, de elvonta a gyermekétkeztetésre és üdültetésre fordítható állami támogatás nem elhanyagolható részét.

Csillebércen a rendszerváltás kezdete előtt egy-két hetes turnusokban naponta 3-4000 gyermek üdült, csodálatos környezetben, ingyenes, vagy rendkívül kedvezményes módon. A Kádár-rezsim még ügyelt a látszatra, szemben a pénzéhes, rendszerváltoztatást is saját zsebére fordító, mindent habzsoló posztkommunista elittel.

Látható, hogy számukra nem a gyermekek a fontosak. Mára kiderült az is, hogy ha lelepleződik a pénzéhességet szolgáló háttértevékenységük, akkor előtérbe helyezik a pártpolitikai haszonszerzést.

Megkezdődött a közvélemény etetése, hirdetik, hogy egyre nagyobb mértéket ölt Magyarországon a gyermekéhezés. Mindezért a kormány a felelős, és íme, hipp-hopp előállt a gyermekeket sújtó vészkorszak. Mit sem törődnek azzal, hogy az állam háromszor annyival támogatja a gyermekétkeztetést, mint ők 2010 előtt – mondják, ez csak a látszat. Szerintük azzal sem kell foglalkozni, hogy a bölcsődébe járó és óvodáskorú gyermekek ingyenesen étkezhetnek, míg a ténylegesen rászorulók még a tanítási szünidőben is meleg ételhez juthatnak.

Számukra érthetetlen módon a kormány tervezi az ingyenes étkeztetés általános iskolásokra történő kiterjesztését is. Nos, a felzúdulásra alapot adó problémát valahol itt kell keresnünk. Fény derül arra, hogy a 2010 előtti, gyermekeket érintő állami gondoskodás elmaradása hátrányos helyzetbe hozta az érintetteket. A jelenleg regnáló kormány a gyermekekre irányuló, közjót megvalósító intézkedései a rezsicsökkentéshez hasonló, a társadalom részéről megvalósuló politikai cunamival fenyegetik az ellenzéket.

A köz- és gyermekétkeztetéssel kapcsolatos törvényeket nehezen lehet támadni. Azt is nehéz bizonyítani, hogy a korszerű és egészséges táplálkozás meghonosítása elhibázott tényező. Az ellenzék kormány ellenes fellépése a gyermekeknek készített ételek minőségének kritizálására összpontosít. A gyermekétkeztetési szolgáltatást nem a kormány, hanem az önkormányzatokkal szerződésben lévő cégek végzik.

Első lépésként az ételkészítés minőségét kell fokozott mértékben ellenőrizni.

Ezt vicces performanszokkal nem érhetjük el. Ilyennek bizonyult az MSZP képviselő asszonyának parlamenti party szervize, ahol a főzés szakmaiságának mellőzése mellett a receptúrában szereplő alapanyagokat csak úgy összeöntögették, majd az előállított ételt mosléknak nyilvánították. Folytatásként a készítményekből megkínálták a parlamenti képviselőket, az egyik kereskedelmi TV műsorvezetőjét, azzal a szándékkal, hogy „megetessék” a nézőket is. Utólag tudhatjuk, hogy a gyermekéhezésre irányuló előadásuk legalább olyan bravúr volt, mint a vidékről az MSZP vezetésével Budapestre gyalogló, útközben szaunázó éhségmenet. Eredményességét az országgyűlési választások megmutatták.

A közétkeztetés és gyermekélelmezésről szóló törvény kifejezi az állam közjóért tett akaratát. A táplálkozástudományi előírások betartása biztosítja az egészséges nemzedéket. Jó és ízletes ételt csak szakmai tudással, az alap és járulékos anyagok tulajdonságainak ismeretében lehet készíteni. Az egészséges táplálkozás bevezetésének két letéteményese van: a szülői ház és az intézményes gyermekétkeztetés. A kettőnek harmonizálnia kell.

Az étel minőséget és az ételkészítés szakmai szabályainak ellenőrzését hivatalból, a szülői munkaközösségeknek pedig önkéntes munkával is célszerű ellenőrizni. Tudjuk, hogy a korszerű és egészséges táplálkozásra nevelés eltökéltséget és hosszabb időt kíván. Az önkormányzati képviselők, együttműködve a szülői munkaközösségekkel és a szolgáltató cégekkel, közös munkával, egyeztetésekkel, gyors eredményeket érhetnek el. Ehhez a CÖF-CÖKA civil kurázsival is partner.

A pártpolitikát célszerű távol tartani nemcsak a bölcsődéktől, óvodáktól és iskoláktól, hanem az itt étkező gyerekektől is. A szülőket nem arról kell meggyőzni ezekben az intézményekben, hogy voksukat melyik pártra adják, hanem arról, hogy kövessék, amit Brillat-Savarin francia mesterszakács mondott: „A nemzetek sorsa attól függ, hogyan étkeznek!”

Csizmadia László
CÖF alapító

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!