Azt hiszem az országban szinte nincs olyan ember, függetlenül attól szereti-e, vagy nem szereti a sportot, aki ne tudná, végre hosszú idő után kivívta a Magyar Labdarúgó Válogatott az Európa Bajnokságon való részvétel jogát! Pontosan 43 év telt el az EB-n való szereplés nélkül, ezért a november 12-ei és 15-ei mérkőzéseknek még nagyobb jelentősége volt. Negyvenhárom hosszú év, amikor a válogatott sikertelensége elkedvetlenítette a szurkolókat, amikor megkérdőjeleződött sokakban, van-e még értelme egyáltalán? Igen, felvetődött ez a kérdés többekben abban az országban, ahol valamikor a legendás Aranycsapat aratta felejthetetlen sikereit, beírva kis országunkat a nemzetközi sportélet tényezői közé. Aztán, mivel a csúcsról már csak lefelé vezet az út, zuhanórepülés következett, és sok-sok csalódás a focirajongók számára. Most pedig, amikor már a legkitartóbb szurkolók is aggódva várták a norvégokkal való megmérettetés eredményét, végre sikerült óriási izgalmak, majd hatalmas öröm és megkönnyebbülés közepette megszerezni a 24 csapatosra bővített Európa Bajnokságra való bejutást. Biztos vagyok benne, hogy e két létfontosságú mérkőzés eredményét még azok is tudják, akiket amúgy nem hoz lázba a foci, de leírom újra, mert olyan jó érzés ismét látni: Oslóban az újonc Kleinheisler László bombagóljával nyertünk 1:0-ra, majd Budapesten a Groupama Arénában 2:1-re. Ez utóbbi mérkőzés teltház előtt zajlott, – már a pótselejtezők kihirdetésekor elfogytak a jegyek – ami ékes bizonyítéka annak, ha nívós meccs ígérkezik, bizony megtelnek a lelátók! Biztos vagyok abban, a magyar csapatnak rengeteget jelentett a szurkolók lelkes bíztatása, nem csak az itthoni teltház, hanem azé a mintegy 800 fős szurkoló csoporté is, akik Oslóba kísérték a válogatottat. Természetesen nem feledkezhetünk meg azokról sem, akik otthonról a televíziókészülékek elől, vagy különböző vendéglátóipari egységek kivetítői elől bíztatták torkukszakadtából kedvenceiket.
Minden drukker tisztában volt e mérkőzések fontosságával, hiszen a pótselejtező nem csak azt jelentette, hogy csapatunk minkét alkalommal győztesen hagyta el a pályát úgy Oslóban, mint Budapesten, hanem azt is, hogy Király Gábor válogatott szerepléseinek számában beérte Bozsik Józsefet, a világhírű „Cucut”, aki az Aranycsapat jobbfedezete volt. Mindketten 101-szeres válogatottak jelenleg. Király Gábor fantasztikus védéseivel kivívta a pótselejtező legjobb játékosa címet is. Tegyük gyorsan hozzá, megérdemelten.
1998. március 25. Bécsben először volt válogatott, győztes mérkőzésen: a magyarok 3:2-re győztek Ausztria ellen. Király Gábor első válogatottsága alkalmával már emlékezetessé tette szereplését, ugyanis az akkor világhírű Toni Polster tizenegyesét sikerült kivédenie.
Kleinheisler és Priskin Tamás kezdőcsapatba állításával Bernd Storck szövetségi kapitány bizonyította, jó érzékkel nyúl a játékosok csapatba állításához. Hatalmas bombagólt lőtt már a 14. percben. Később aztán ehhez jött még egy, és akkor már szinte elkezdtük hinni a hihetetlent, már fogtuk a csücskét a Franciaországba vezető repülőjegynek, amely végül is aztán végre teljesen a zsebünkbe került, ezzel jelezvén, szabad az út az újabb sikerekhez.
Egy egész nemzedék nőtt fel úgy, hogy a sikeres futballról csak szülei elbeszéléseiből hallott. A remény ugyan mindvégig megvolt, és bár közben részt vettünk a mexikói VB-n 1986-ban, de az ottani kudarcot inkább jobb elfelejteni. Most újra reménykedünk, hogy az EB-re való kijutás lehetősége csak az első állomás, és csapatunk meg sem áll a VB-n való részvételig majd. Rögös út vezetett idáig is, több szövetségi kapitány vezette a csapatot; Pintér Attila, Dárdai Pál, – aki nagyon nehéz válaszút elé került, mivel a német Hertha BSC csapatánál igen kiváló munkát végzett, így a berliniek nem akartak megválni tőle. A képzeletbeli kispadon azonban a norvégok elleni két mérkőzésen ő is ott ült Bernd Storck mellett, akit egyébként teljes szívvel ő ajánlott szövetségi kapitánynak.
E sokat sejtető magyar siker most alaposan rácáfolt a stadionok ellen ágálókra, és azokra is, akik ostorozták Orbán Viktor foci melletti elkötelezettségét. A Miniszterelnöktől az sem lett volna meglepő, ha tevőlegesen hozzájárul a magyar csapat győzelméhez, és néhány percet ő is a pályán tölt, játékával segítve a fiúkat. Ehelyett ő hitével volt a csapat segítségére, annak a csapatnak, amely nincs teletűzdelve klasszisokkal ugyan, de létezik közöttük az a csapategység, ami elengedhetetlen a sikerhez. Ebből a sikerből most némi ízelítőt kaptunk, de hittel és akarattal elérhetjük, hogy a folytatás is ilyen legyen majd!
Szerző
