Hazánk vezető szerepet játszik a géntechnológiával módosított növények termesztésének tiltásában

Történelmi jelentőségű pillanathoz értünk a mai napon. Több mint négy éves tárgyalási folyamat eredményeként idén januárban megszületett a genetikailag módosított szervezetek köztermesztésének tagállami tiltását lehetővé tevő uniós jogszabály-módosítás. Ennek az irányelvnek a magyar jogrendbe történő átültetését szolgálja az Országgyűlés által tegnap éjjel tárgyalt törvénymódosítási javaslat, amelyet a mai napon a képviselők elsöprő többsége támogatott.
A törvénymódosítás hatályba lépését követően Magyarország már nem csak környezeti és egészségügyi kockázatokra, hanem társadalmi és gazdasági hatásokat hivatkozva is megtilthatja a GMO növények termesztését. A génmódosított növények termesztésének tiltásában hazánk vezető szerepet játszik Európában, a ma megszavazott törvénymódosítással az uniós irányelvet is, az európai uniós országok közül elsőként ültettük át hazai jogrendünkbe, így elsőként is élhetünk a tiltási lehetőséggel. Magának az uniós jogszabálynak az elfogadásában is kiemelkedő szerepe volt a magyar kormánynak. Ismét bebizonyosodott, hogy a GMO kérdésben 2006-ban kialakult összpárti egyetértés azóta sem változott. Alaptörvényünk szellemében egy újabb fontos lépést tettünk a GMO-mentes magyar mezőgazdaság megőrzéséért.

Szerző
CÖF

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!