Civilek Podcast – Megmaradva a szeretetben (vendég: Alpek Gergely atya)

Ferences lelkületű papként határozza meg magát Alpek Gergely atya, aki jelenleg még a Budapest-Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplom káplánja, de nemsokára a Lehel téri Szent Margit-templomban szolgálja a híveket.

Gergely atya körültekintően készül a prédikációira, az adott evangéliumi szakaszt a szűkebb és tágabb világ történéseinek fényében magyarázza. A Civilek Podcast adásában elmondta, rengeteget merít azokból a bűnbánó terhekből, amelyeket a hívek a gyóntatószékben hagynak, az evangelizáció szempontjából pedig nagyobb lehetőséget lát egy temetkezési szertartásban, mint a keresztelői, vagy esküvői szentbeszédben.

A szentmisét ünnepként ajándékozza a gyülekezetnek, amelynek tagjai a hétközi krisztuskövető életmódjuk során az egyházi alkalmakat éppen olyan fontosnak tartják, mint a közös családi imát. Így aztán Alpek Gergely derűlátóan tekint előre a magyar fiatalok hitélete és a szentistváni, keresztény Magyarország jövője szempontjából is.

Podcast:
(941) Civilek Podcast – Megmaradva a szeretetben (vendég: Alpek Gergely atya) – YouTube

Riporter: Németh Miklós Attila
Készítette: Görgényi Levente
Médiaigazgató: Petán Péter

Civilek Podcast – Megmaradva a szeretetben (vendég: Alpek Gergely atya) – Civilek.info

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!