Juhos-Kiss János verse
Világunk piszkos pénzautomata
Világunk piszkos pénzautomata,
idegesen hiába ütögetjük,
aprópénzünket nem adja vissza.
Azt érezzük, hogy minket vernek,
csak sejtjük, hogy kik és miért…
Legkevesebb, hogy kapar a torkunk,
a gombócokat már rég lenyeltük.
Kalapálják, ütlegelik a fejünket,
hogy amit tanultunk, elfelejtsük.
Rossz csontkovácsként csavargatják
egyenes gerincünket, leverik vesénket.
Kitépik májunkat – már nem nő újra –
a tüzet az istenektől nem mi loptuk el,
a mítoszokat nem is nagyon értettük,
igaz, Prométheuszt kisiskolás korunkban
sajnáltuk, kicsit szerettük, de kétezer
év multán, az egész világért vezekeljünk?
Világunk piszkos pénzautomata,
idegesen hiába ütögetjük,
aprópénzünket nem adja vissza.
Minek a történelmi távlatok,
minek az okos, mai robotok?
Nyakunkon kegyetlen emberek ülnek,
azt sem mondják, mit miért követelnek,
csak nekünk esnek, agyba-főbe vernek,
hogy vagyonunkból kisemmizzenek,
házainkból elüldözzenek, a migránsok
helyett/értük földönfutóvá tegyenek!
Már, szinte vágyódunk egy kis
bénaságot, fásultságot érezni,
valahogyan megnyugodni.
Világunk piszkos pénzautomata.
Budapest, 2023. augusztus 3.
Juhos-Kiss János