Vajon kinek az érdeke?

Mégpedig egy olyan hír, amely igazság szerint kissé kellemetlen mind a kormánypárti, mind a balliberális politikai oldal számára. Ugyanis történetesen ebben (is) ugyanazt az álláspontot képviselték, amely röviden így foglalható össze: oltás, oltás, oltás. De miről is van szó? Orbán Viktor állításai és a valóság (forrás: Fb/Magyarország Kormánya) A New York-i legfelsőbb bíróság kimondta: minden dolgozót vissza kell venni, akit azért rúgtak ki, mert nem oltatta be magát. Sőt, visszamenőleg az elmaradt fizetésüket is meg kell kapniuk. New York állam legfelsőbb bírósága a múlt héten úgy döntött, a munkáltatóknak vissza kell venniük minden olyan munkavállalót, akit azért bocsátottak el, mert nem volt hajlandó beoltatni magát a covid ellen. A Fox News közlése szerint a határozat indoklásának fő pontja, hogy immáron tudományosan is bizonyítható: a védőoltás nem akadályozza meg az egyént a koronavírus elkapásában és továbbadásában. A bíróság döntése értelmében visszamenőleg az elmaradt fizetésüket is meg kell kapniuk a munkahelyükről kirúgott oltatlanoknak. Az ügy előzménye, hogy New Yorkban ez év elején nagyjából 1700 oltatlant bocsátottak el, miután a város korábbi polgármestere, Bill de Blasio oltási kötelezettséget rendelt el a munkahelyeken. Mivel a kirúgottak közül sokan rendőrök és tűzoltók voltak, jelentős mértékben romlott a közbiztonság helyzete a városban, ezért szakszervezeti vezetők hónapok óta lobbiztak az oltatlanok visszavétele mellett. A legfelsőbb bíróság hétfői ítéletével végül teljesült a követelésük. S most nézzük a magyar vonatkozásokat és levonható következtetéseket. Az oltásra kényszerítő, az oltatlanokat elbocsátással fenyegető kormányrendeletek arra az orvosszakértői állításra épültek, hogy az oltottak nem fertőznek, így az oltatlanok elkülönítésével vírus terjedése megállítható. Ezt az állítást sem tudományos vizsgálat, sem kutatási eredmény vagy egyéb szakvélemény, sem a vakcinagyártók tájékoztatója nem alapozta meg, az kizárólag az oltáslobbi “szakértőinek“ magánvéleményén alapult. Az áltudományos érv a gyakorlatban is hamar megbukott, ma már minden betegstatisztika egyértelműen mutatja, hogy az oltottság és a fertőzőképesség között nincs összefüggés. Erre hivatkozott New York állam legfelsőbb bírósága is a 2022. október 24-ei döntésében, amelyben az oltatlan munkavállalók keresetének adott helyt az állami intézményekkel szemben. Mivel a hivatkozott kormányrendeletek indokolásai nem létező tudományos tényeken alapultak, azok érvénytelenek. Ezért az annak következtében kárt szenvedett érintettek vonatkozásában az eredeti állapot helyreállításának lenne helye. Az igazságosság azt követeli, hogy a károsultak választhassanak: kérhetik a munkáltatótól a munkaviszony visszamenőleges hatályú helyreállítását, az arra az időszakra járó bér igénnyel együtt; vagy anyagi kártérítést kaphatnak. Ehelyett azt olvassuk, hogy Rusvai Miklós „víruskutató” szerint a koronavírus és a valószínűleg idén intenzívebb influenzajárvány elleni védekezés leghatásosabb módja az oltásokon kívül a maszkviselés, ami zárt térben és főként a tömegközlekedési eszközökön ajánlott… Nem unják még?

K.T.

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!